Aki Gasztonyi Kálmán festőművész 25 éves életmű-kiállítását megnézi, az egyet kell hogy értsen ezzel az állítással.

Egy interjúban azt mondta soha nem akart se tűzoltó lenni, se katona, se mérnök. Mégis mérnök lett.

Igen mélyépítő mérnök. Ennek pedig az volt az oka, hogy szerelmes lettem az egyik osztálytársnőmbe.

?

A szüleim egyetemi oktatók voltak. Édesapám professzor a Kertészeti Egyetemen, édesanyám főiskolai adjunktus. Azt mondták, hogy mielőtt családot alapítok, talán kellene egy olyan diploma, amiből majd meg tudunk élni. Ezért elvégeztem az Ybl Miklós Főiskolát, és hat évig dolgoztam is a szakmámban.

Elvesztegetett idő volt?

Semmiképpen. Átfogó tudást adott, olyan ismereteket, amit a festészetben is használni lehet. De az igaz, hogy létrehozott bennem egyfajta kettős ént. Az egyik énem ma is pontos, precíz, mérnöki, a másik pedig a szabad, kötetlen, bohém, a művész

Azt hiszem, ez látszik a képein. Tökéletes egységei a formának és a tartalomnak.

Igen számomra az ideális kifejezési mód a realista forma és az absztrakt tartalom közötti ellenpontozás. Ezekből csodálatos ütközések, feszültségek jönnek létre!

S a szerelme?

Összeházasodtunk, két gyönyörű gyerekem édesanyja lett.

Ön pedig – hiszen az álmok nem hazudnak – festőművész. De hogyan?

1984-ben megláttam egy hirdetést, amelyben az Artex a külkereskedelmi vállalat festőket keresett, mégpedig előképzettség nélkül. Jelentkeztem. Felvettek. Kemény képzés következett. Szigorú mesterem Wessely Tibor megtanította nekünk a festészet mesterségét. Én már akkor megértettem, hogy a festészet jelentős része ugyanúgy szakma, mint bármi más. El kell sajátítani a fogásokat, meg kell tanulni rajzolni, színeket keverni, vásznat alapozni, és nagyon sok képet kell festeni. Így juthatunk el oda, hogy a gondolatot, amit szeretnénk megfogalmazni, magas technikai tudással meg tudjuk festeni. Én abban hiszek, hogy a magas technikai tudás és a jó gondolat elválaszthatatlan egységek.

Régi kérdés hogy az igazi művészet milyen, absztrakt, vagy realista? Mit gondol?

Biztos festéstechnikai tudás nélkül, erős absztraktot sem lehet alkotni! Messziről látszik egy festményről, hogy alkotója azért "modern", mert mást nem tud vagy azért nonfiguratív, mert tényleg ezt az esztétikai formát találja az ő kifejezési módjának.

Tehát elkezdett az Artex-nek dolgozni.

Igen. A rendszerváltás előtt az Artex volt az a külkereskedelmi vállalat, amely a legolcsóbban állította elő a dollárt. Képzőművészeti alkotásokat vitt nyugatra, ahol ezeknek hatalmas piaca volt. Az artexes festők nagyon jól kerestek. Minden évben, már januárban megkapták a megrendelést, hogy milyen méretben, milyen témában hány képet kell festeniük.

Pedig az emberekben az a kép élt, hogy a művészek nyomorognak.

Hát igen, volt egy szakadék az artexes, és az „igazi” művészek között. Ezt nagyon nehéz volt átlépni. Voltak festők, akik lenézték azokat, akik megrendelésre festenek.

És akkor jött a rendszerváltás.

Igen. S éppen úgy, mint a többi állami vállalatot az Artexet is privatizálták. Galériák lettek belőle, akik magukhoz csalogatták a festőket, és gyakorlatilag folytatták a képek kereskedelmét.

Ez a mai napig így van?

Igen. A legnagyobb galériák nagyon sok festő, nagyon sok képét viszik nagyon sok helyre itthon és a határon túl is. Ők pontosan tudják, hogy kire van kereslet, kit vesznek.

Gasztonyira elég nagy a kereslet.

Gondolom, hiszen sok ezer képet eladtam már.

Ezek szerint vesznek festményt az emberek.

Hogyne! Sok gyűjtő van.

Kik ők?

Sokfélék. Vannak olyanok, akiről soha nem gondolnám, hogy a lakása falát beborítják a festmények. Sok közöttük az orvos, ügyvéd, értelmiség. A festménygyűjtés éppen olyan szenvedély, mint a lóverseny.

Igaz az, hogy léteznek olyan képkereskedők is, akik szignó nélküli képeket rendelnek, és külföldi piacokon adják el őket?

Igen, van ilyen üzleti ág. De ebbe nem tanácsos belekerülni, mivel a képek útja követhetetlen.

Nem lehet megállapítani egy képről, hogy mikor készült?

De, csak senkinek sem érdeke megállapítani.

Azért ez elég kemény világ.

Persze. Sok benne a sznobizmus, és az üzleti szempont. Nekem például két tanítványommal volt kiállításom Svájcban. Nagy sikere volt a képeinknek, mindenki gratulált, de a nagy galériák, a pénzes vevők, akik befektetésként vásárolnak, nem a képet nézik, amikor eldöntik, hogy megveszik e, hanem azt, hogy a művész hol és hányszor állított ki, milyen aukciókon vett részt, milyen nagynevű galériákban vannak a képei.

Én már sok kiállításmegnyitón voltam, de sehol nem láttam akkora tömeget, mint az Ön megnyitóján.

Igen, szerencsére sokan eljöttek vevőim, barátaim és a tanítványaim.

A szerencsések, akik Gasztonyi tanítványok lehetnek az egyik legnevesebb festőiskolában, a Zsilipben...

Szívesen tanítok, és megteszem azt, amit sokan nem, együtt festek a tanítványaimmal. Megmutatom, hogyan készül el egy kép, elárulom a trükköket.

Imádják is Önt a tanítványai.

Remélem így van

Be lehet még kerülni a Zsilipbe?

Persze. Hiszen mindig vannak kimaradók, vagy olyanok, akik egy félév után már festőművésznek érzik magukat, és a saját útjukat járják. Sőt előfordul olyan is, hogy saját iskolát nyitnak.

Azért talán ezt nem kéne.

Ebbe nem lehet beleszólni.

Manapság egyre kevesebb lehetőségünk van arra, hogy megmutassuk, kik vagyunk. Egyforma lakásokban, egyforma bútorok között élünk, a gyorséttermekben egyforma ételeket fogyasztunk, egyforma gagyi sorozatokat nézünk a televízióban.

Sajnos, pedig az ember örök vágya, hogy egyedi legyen. Én látom a jeleit annak, hogy a tömegtermeléssel szemben nő az igény minden olyan termékre, aminek a megalkotása manualitást, szakmai tudást kíván, a valóságban létezik, tapintható, kézzelfogható. Ami túlélhet bennünket, bizonyítékként szolgálva egykori létezésünkre. Felértékelődött minden, ami kézműves. Ezért vagyok biztos benne, hogy az olajfestészetre hatalmas jövő vár.

Dogossy Katalin