Képzeljük el, hogy ülünk a metrón, és egyszer csak valaki idegesen a telefonjához kap, magában motyog és értetlenkedik, majd hirtelen a tömegnek szegezi a kérdést: Van itt olyan, aki szereti munkáját?

Aki bátor, felteszi a kezét és válaszol. Aki nem – vagy nem elégedett – csak csöndben lesüti a szemét, és vár arra, hogy elvonuljon mellőle ez a nem épp kényelmes interakció. Pedig ez nem a való élet, hanem egy előadás, ahol igen, nekünk is aktívan és tevékenyen részt kell vennünk abban, hova és merre halad majd a darab, és ha ügyesek vagyunk, azt is meghatározhatjuk, milyen érzésekkel, gondolatokkal távozzunk az előadásról.

A MégIs Társulat Fekete Anikó vezetésével már több hasonló jellegű, főleg fiatal felnőtteket célzó „bevonószínházat” hozott már létre, amelyek mindegyike egy-egy fontos kérdést feszeget és jár körbe, és minden alkalommal kellő teret és játékot biztosítanak a nézőknek is, hogy gondolataikkal és érzéseikkel segítsék a darab kibontakozását.

A előadásai témái minden esetben olyan problémákat feszegetnek, amikhez mindenki tud kapcsolódni: érzelmek, kapcsolatok, család, múlt, iskola, munka – és a kérdések.  A kérdések, amiket csak költőien teszünk fel, vagy feltesszük őket konkrétan, de a választ már nem hallgatjuk meg, vagy feltesszük őket és még a választ is meghallgatjuk, de rájövünk, hogy nincs jó döntés. Anikóék figyelmesen és érzékenyen nyúlnak olyan témákhoz, amikről lehet, hogy még magunknak sem beszélünk.

Tény, ami tény: elsőre úgy tűnhet, hogy ez nem való mindenkinek. Elvégre vadidegen emberek előtt kell beszélni, netán – te jó ég – még játszani is, ha úgy adódik. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy  az esetek nagy részében a közönség szívesen áll bele a játékba, és egyre nyitottabban és gördülékenyebben tudják megfogalmazni a gondolataikat és ötleteiket.

A Merre?! című előadás főszereplője egy fiatal lány, aki épp rossz hírt kap a metrón, és ez annyira elkeseríti, hogy szép lassan belecsúszik egy negatív spirálba. Az életéből felvillanó jeleneteken keresztül megismerjük másokhoz és saját magához fűződő viszonyrendszerét, szép lassan megérthetjük és összerakhatjuk  történetét, majd hirtelen mi is részévé válunk a darabnak, mert feladatot kapunk.

Hogy konkrétan mit és hogyan, hiba lenne lelőnöm, hiszen az előadás célja maga a bevonódás és az aktív részvétel.

A fiatalokból álló, 2007 óta működő társulat az elmúlt években sok műfajba és gondolatba vágta már bele a fejszéjét, és minden alkalommal üdítő látni a lelkesedésüket, az örömüket és a frissességüket, amiből egyértelműen kiderül, mennyire szeretik azt, amit csinálnak. Ez pedig nagyban segít abban is, hogy olyanok is túllépjenek a korlátaikon, akik nem mozognak otthonosan a nem hagyományos színházi keretek között. Még.

Akinek pedig ez nem újdonság, és tapasztalata is van, az nyugodtan gondolkodjon el azon, hogy csatlakozik, hiszen a folyamatosan változó összetételű társulat nyitott az új arcokra. Is.