Itt az idő, hogy Szabó Benedek kapcsán mindenki elengedje végre a generációs jelzőt: a Focipályákon sétálsz át éjszaka mindenkihez szól!
Mindenki imádja a dalszövegekbe/könyvekbe/filmekbe beleképzelni magát: a szórakoztató faktor mellett azért is fogyasztjuk ezeket a tartalmakat, mert belül mindannyian arra vágyunk, hogy végre valaki megértsen minket, megkönnyebbülve fel tudjunk kiáltani, hogy „én is”, úgy érezzük, valaki ugyanannyira szomorú (vagy boldog) tud lenni, mint mi, hogy tökre normális minden, amit érzünk.
Bár az első két galaxisok-albumra nyugodt szívvel ráhúzhatjuk, hogy csak az tudta igazán szívből ordítani a dalszövegeket, aki valahol húsz és huszonsok között volt, de ezt a kategorizálást itt és most elfelejthetjük. Ráadásul a lemezt minden eddiginél összeszedettebb, gazdagabb hangszerelés jellemzi, és ha az eddigi albumokat a kétségbeesésről és elveszettségről szóló dalok laza gyűjteményeinek vesszük, akkor hozzájuk képest a Focipályákon sétálsz át éjszakán még valamiféle koncepció is megfigyelhető: legalábbis erre utal az első és utolsó szám közötti kapcsolat. A Tisztítótűz nem egészen kétpercnyi beletörődöttségét, félelmét és ismeretlen mélységekbe vezető szerelmét a Vadvirágok nyugodtsága oldja fel, de ehhez egészen a lemez végéig várnunk kell – ez pedig egy nagyon szép megoldás, hiszen valami olyasmit is sugároz, hogy minden rosszra egyszer jó következik, csak idő kell hozzá. Persze ezen a kettőn kívül is találhatóak még kiemelkedő dalok a cédén, például a majdnem-lemezcím Focipályák éjszaka, vagy a Soha nem veszi fel, ami végre nem egy szomorú szerelmes ballada (bár ezekből sosem elég), hanem éppen az ellenkezője, ez pedig elképesztően frissítően hat. A Boldoggá akarlak tenni, de nem tudom hogy kell szintén sokak számára ismerős szituációt vázol fel, az Éjfél pedig nagyon melankolikus, annyira, hogy hat és fél percre szinte elnyel, ráadásul esélyesen pályázik a "leghosszabb gitárszóló valaha egy galaxisok-számban" címre is.
A Focipályákon sétálsz át éjszaka kétségkívül a zenekar pályafutásának eddigi legjobb lemeze - és nem csak focipályákon átsétálva esik jól újra és újra meghallgatni.
