Gerevich József pszichiáter világhírű festőművészek szerelmi életéről, illetve azok múzsáiról adott közre meglepő történeteket.

Aki néhány óra felhőtlen szórakozásra vágyik, jól dönt, ha Gerevich József legújabb könyvét választja, de aki elmélyült, a pszichiátria mély bugyraiba alászálló szöveget vár, jobb, ha más kiadvány után néz. Ettől még a kulisszatitkokra kíváncsiak és az ínyencek kedvüket lelhetik a könyvben, ha nem riadnak vissza egy-egy bulvárosabbra sikeredett résztől és engednek a szerző feltételezéseinek és romantikus elképzeléseinek.

A szakmai körökben méltán elismert pszichiáter könyvének egy pillanatig sem róható fel, hogy érthetetlen, helyette megpróbál olvasmányos, érdekes, színes lenni, (és nem csak a képekkel éri ezt el), izgalmasan tálalja a művész és múzsa között kialakult hol idilli, hol drámai viszonyt, a folyamatot, hogyan lép az élet a művészet terébe.

Művész és múzsa körülbelül azóta izgatja az embereket, mióta az első barlangrajz megjelent a falon. Vincent van Gogh vagy Pablo Picasso műveinek keletkezéstörténete, ihletője kit ne érdekelne, ki állna ellent, hogy ne nézzen bele a művészi vegykonyha fortélyainak üstjeibe. Nos, Gerevich szépen a végére jár egy-egy festmény mögött húzódó történetnek, feltárul például Edward Hopper és Verstille Nivison idillinek nem igazán nevezhető kapcsolata, de mert a művészet már csak ilyen, az ujjlenyomathoz hasonlatosan szinte bárhol tetten érhető, a szerző a viharos szerelemnek a festményeken fellelhető nyomaira is fényt derít. Az Egyesült Királyságban született és kilencvennégy éves korában Mexikóban elhunyt festőművésznő és író, Leonora Carrington, akit egy időben Max Ernsthez fűzött szorosabb kötelék, a szerző által Hajnali lócsárdának fordított eredetileg a Self-Portrait (Inn of the Dawn Horse), című képén (lásd fent) szimbólum képében Ernst is helyet kap, hogy miért úgy, ahogy, erre a könyv adja meg a választ.  Noha Gerevich József néhányszor bulvárosan fogalmaz, ha ettől eltekintünk, az élmény garantált, és a sok ügyesen felhozott történet végtére is elhiteti velünk, hogy a könyvvel töltött több óra nem volt elvesztegetett idő.

Gerda Wegener és Lili Elbe – életükből A dán lány címen két éve film készült – története több mint tragikus. Szól önfeláldozásról és szeretetről, hűségről és nemváltozásról. Gerda Wegener Lili Elbe című festménye – más megközelítésből, – különleges helyet foglal el a művészettörténetben. Az 1928-ban festett kép, ha értéke vitatható is, az a vád semmiképp sem érheti, hogy a háttértörténete ne lenne egyszerre megdöbbentő és sokkoló, főleg, ha a kor szexualitásról és nemi identitásról kialakult szemléletmódját vesszük alapul. Gerevich nem tesz hozzá sokat a témához, olyat, ami a filmből ne derülne ki, egy-egy értékes megállapítása azonban közelebb vihet ennek a történetnek a megértéséhez.

És hogy ki mindenkiről ír még Gerevich József? Amadeo Modigliani, Paul Gauguin, de még Edvard Munch sem mentesül a szakember figyelme alól. Jó könyv, könnyed tavaszi olvasmánynak egyértelműen az.