Gödöllőn három napig minden a vadállatoktól, a növények éjszakai életétől és az egyéb, természethez köthető eseményekről szólt.
Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a színvonalában páratlan Nemzetközi Természetfilm Fesztivál. A három napos rendezvény, mint azt a rendszeres látogató az eddigi években is megszokhatta, a természet minél részletesebb megismertetése mellett a természetvédelem, a klímaváltozás és a rohamosan növekvő ökológiai lábnyom csökkentésére fordított erőfeszítés bemutatásának jegyében telt.
A három terem jelentette helyszínek tették kellemessé a térbeli utazást, a nagyteremben óriás kivetítőn nézhette a közönség a lélegzetelállító természtből megörökített pillanatokat, illetve egy-egy társadalmi problémát felvető film következtében boldogan nyugtázhatta mindenki magában: annyira talán mégsem rossz hely ez a Kelet-Közép-Európa, és benne kis hazánk, Magyarország. A természetfilmek mögött olyan legendás alakokat, mintegy a szakma úttörőit találjuk, mint például David Attenborough, aki a Joe Loncraine rendezte Fény a földön című filmben képviseltette magát. A három nap sűrű filmterméséből nehéz egyet-egyet kiválasztanunk, annyira jól és érzékletesen, a minőségből semmit nem engedve ragadták meg a témákat, láthatóan szívügyük, hogy szívügyünkké váljon ember és természet megromlott viszonyának helyrehozása, az új szabályok letétele, mondhatni, egy második szövetség megalapítása. A címek magukért beszélnek: Állj, vagy elolvadsz!, Végveszélyben – Amazónia a törékeny Óriás, Következmények kora, Figyelj a bolygóra.
Több természetfilm az ember helyzete a természetben fejezetet mutatta be, a hatalmas erőknek kiszolgáltatott, azokat végtelenségig tisztelt, példaértékű embert, aki a fogyasztói társadalom életmódja helyett a kemény harmónia durva redői közt való életet választotta és szinte naponta megküzd a sokszor kiszámíthatatlan és ijesztő elemekkel. Érdekes momentum volt, hogy a kapitalizmus gyermekei, a bevásárlóközpontok labirintusaiban szürke felfedezőként simán elboldoguló, a fogyasztást csúcsrajárató nézők ilyen-olyan hangok kíséretében a szemüket takargatták és a fejüket fogták, amikor például a 24 Hó című film „szereplője” a lovait ölte le és nyúzta meg, mintha a nézők ezzel a látványos gesztussal ítéletet is mondtak volna a szituációról, mindenesetre megmutatták, milyen távolság létezhet ember és ember között. A lazább szerkezetű, utazásra csábító filmek közül említésre méltó Bárány Róbert Tatárföld című filmje, izgalmas és dinamikus, egy olyan világot tár fel, ahol a szolidaritás és az elfogadás nem luxuscikk, ahol, akár hiszik, akár nem, kereszténység és iszlám, de az összes többi vallás is békésen megfér egymás mellett.
A filmvetítések mellett kísérőprogramok várták a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt, nézhettünk hulladékból készült zseniális és ötletes szobrokat, simogathattunk baglyokat, madártollat, betekintést nyerhettünk egy ősi foglalkozás, a halászat kulisszatitkaiba, nem utolsó sorban pedig mindezt élőzene tette még emlékezetesebbé.
A Madách Imre is megénekelte Föld szelleme remélhetőleg fél szemmel nyomon követte a Gödöllőn tartott Nemzetközi Természetfilmesztivált és a sokunkat megható lelkesedést, s annyit talán levont az egészből, hogy az ember annyira mégsem szörnyeteg, mint elsőre látszik, megérdemel még egy esélyt. Igen, még egy esélyt megérdemel.
