A magyar indierock egyik legfiatalabb, de máris a műfaj élvonalában magának helyet követelő zenekara a Felső Tízezer: legújabb EP-jük sem okoz csalódást.
A tagok a saját zenekarukon kívül még több más, menő magyar együttesben is játszanak – ha lehet mondani, a Felső Tízezer az ultimate magyar zenei supergroup. A frontember, Sallai László emellett a zeneileg is nagyon hasonló, angol dalszöveges The Somersault Boy énekese is. Egyszóval – ezek a srácok tényleg értenek a zenéléshez.
A 2015 végén megjelent első és eddig egyetlen nagylemezük, a Normális élet szintén nagy köröket futott – a banda nagyjából úgy adott Toldit megtöltő koncerteket, hogy még csak egy éve léteztek papíron. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszik az, hogy Sallai iszonyú erős énekes-dalszerző: ha akarnánk, rá is rá lehetne húzni ezt a "generációs" jelzőt, amivel nagyon szeretnek dobálózni mostanában az emberek, de inkább az a titka, hogy abszolút átélhető, amiről ír és énekel, attól függetlenül, hogy útkereső huszonévesek vagyunk-e vagy sem. Bár az EP mindössze három szám, ráadásul ezeket a dalokat már mind hallhatta az egyszeri (pláne többszöri) Felső Tízezer-koncertlátogató, azért végre jó, hogy normális minőségben lehet hallgatni és mellé énekelni őket zuhanyzás közben. (Tapasztalat.)
Az első a sorban a Nem tudok lejönni rólad, amit ráadásul még egy kedves plüsselefántos klippel is megtámogattak – plusz a minialbum legjobb dala. Ha valakinek meg kellene mutatnom, milyen az igazán jó, dallamos gitárzene, akkor valószínűleg csak bekapcsolnám ezt a számot és hagynám, hadd jegyzetelje ki az egészet. A refrén meg pont annyira ragadós, mint az a rágógumi, ami a cipőd talpára tapad, miközben az esti buli előtt a Wesselényin végigsétálva ezt hallgatod és dúdolod.
Az Akusztikus gitár első sorai pedig olyan sztorit mesélnek el, amiben életében legalább egyszer mindenkinek volt vagy lesz része: lány szakítás után dühösen és sírva átjön sporttáskával, összepakolja a cuccait, srác nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel, szóval leül és elkezd egy dalt játszani a gitáron, majd amikor a lány már régen hazament, folytatja. Jó, persze, a gitáros része valószínűleg nem mindenkinek volt meg, de maga a szituáció viccesen és szomorúan ismerős nagyjából akárkinek, aki egyszer is próbált együtt lenni egy másik emberrel – és a végén tökre elcseszte.
Az utolsó szám, ami az Új városok épülnek címet viseli, már kevésbé lovagolja meg ezt az érzelmes vonalat, ráadásul ez az, amit a legrégebb óta hallhatunk élőben, viszont ennek a végén található a legemlékezetesebb Felső Tízezer-gitárszóló ever – szép lezárása ez az EP-nek.
