Több különleges előadást és egy világhírű vendégművészt is felvonultatott a jubileumi Armel Opera Festivál.
Miután Rufus Wainwright, a posztárként is ismert zeneszerző látta az eredeti Prima Donna produkciót a manchesteri fesztiválon, nem csinált belőle titkot, hogy egyáltalán nem tetszett neki, ahogy előadták az operáját. Ezek után úgy döntött, hogy megcsinálja a saját produkcióját az Armel Opera Festivál keretében, melynek Magyarországon a Thália Színház biztosított helyszínt.
Az opera Régine Saint Lauren apartmanjában játszódik, 1970-ben. Az egykor világhíres operaénekesnő készülődik, hogy visszatérjen a színpadra, de ahhoz, hogy ezt megtehesse, szembe kell néznie a múltjával. Régine ugyan eltöpreng fiatalkorán, ám most a jelen helyzet nehézségeivel kell főként szembenéznie. Sikerül neki újra győztesként felemelkednie? Igen.
Rufus Wainwright megmutatta zeneszerzői képességének legjavát. A zene ahol kellett szárnyalt az énekesek hangjával és ahol kellett, ott csak finoman jelezte, hogy ő is itt van még aláfestésként. Kiválóan követte Régine hangulatának változásait, ami talán a legfontosabb a műben, ám nem feledkezett meg arról sem, hogy a többi karakternek önálló hangszert és tematikát adjon.
Farkasréti Mária, mint Régine erős alakítást nyújtott, szenvedése érezhető, valamint átérezhető volt. Hatásosan alakította a szorongó, megtört operaénekesnőt, majd ugyanilyen határozottsággal dobta el régi szerepét, és kerekedett felül rajta. És, hogy miért is lesz Régine győztes? Mert szembenéz a múltjával és úgy dönt, eltemeti azt, és továbblép.
A Philippe-t, a komornyikot, alakító Sólyom-Nagy Máté alakítása erőteljes és hatásos volt. Szépen hozta a gazdáját ápoló szolgálót, aki talán kicsit túl is lép a feladatkörén. Mindezen odaadás után Régine elleni pálfordulása nem várt, és szépen kivitelezett.
Ezzel szemben Odor Botond, André La Tourner-je fakónak bizonyult két ennyire erős karakter mellett. Szerepe szerint halovány az éneklése, ám ezen túllép a párbeszédes részeknél, ahol igazán kibontakozik.
A Je Ni Kim által alakított szolgálólány hangja elképesztő volt, és jól ellenpontozta nyújtotta Philippe-et.
Alföldi Róbert rendezése főként a szimbolikus ábrázolásra épült, melynek fő eleme egy világító, kerek szőnyeg volt, ami a színpadot és a külvilágot jelképezte. Ezzel szoros összefüggésben volt egy óriási függöny, amelyet Régine hangulatváltozásainak megfelelően hol kihúztak, hol pedig újra össze. A függöny és egy árkádos térelem elválasztotta a szobát a külvilágtól, amely szintén fontos volt Régine hangulatainak jellemzésében, hiszen ő hol a szobában ült összeroskadva, hol pedig teljes pompájában lavírozott a külvilágnak szánt részen.
A szőnyegen és a függönyön kívül, Alföldi remekül kezelte a színeket. Régine teljes pompájában zöld és aranyszínű kaftánban jelenik meg és a megvilágítás is erős zöld, ezzel szemben a visszaemlékezését és magát a karrierjét pirossal jelezték, amelyet később eldob magától egy piros takaró formájában. Ugyan a díszlet puritán volt, ám pont emellett az egyszerűség mellett tudtak a rendező által alkalmazott jelképek olyan erősen érvényesülni.
A darab végén a közönség hosszasan ünnepelte a színészeket, valamint a rendezőt és a zeneszerzőt, akik szintén jelen voltak. Az előadás az Armel Opera Festivál elmúlt tíz évének egyik legnagyobb sikere volt.
