Populáris, de igényes kortárs zene, netán opera? Kesselyák Gergely kiáltványa több zseniális művet hívott életre. Interjú a karmester-zeneszerzővel, a Bartók Plusz Operafesztivál művészeti vezetőjével.

Volt egy új koncepciód, miszerint a kortárs komolyzene is lehet populáris, és azt is fontosnak tartottad, hogy újra szülessenek népoperák..

Muszáj arról beszélni, hogy az elmúlt 100 évben a komolyzene alkotói és a közönség között egy egyre mélyülni látszó szakadék alakult ki, és ez nincs rendjén. Sokan gondoljuk ezt így a világban, de mégis a mai napig nem tudok a Bartók Plusz Operafesztiválon kívül olyan komolyan vehető szervezetet, aki ezt hangosan és fölvállalva mondja, és arra biztatja a zeneszerzőket, hogy merjenek az úgynevezett „komoly” zenében populárisat alkotni. Ne felejtsük el, mindig arról szól a vita, hogy az opera rétegműfaj kell legyen, vagy sem? Én nem tudom, hogy minek kell lennie, de hogy Verdi korában nem rétegműfaj volt, az egy történelmi tény. Sőt, Puccini korában sem volt az – Puccini 1924-ben halt meg! Ha valakik úgy gondolják, hogy elég, ha rétegműfaj, azt tiszteletben tudom tartani, de egyet nem tudok érteni vele. Ennek nagyon prózai oka van, gondoljunk bele, hogy az egész világon nincs drágább műfaj, mint az opera. Mondjuk, talán az építészet, de hosszú távon még az sem drágább. Hogyha ennek nincs tömeg támogatottsága, hanem egy kisebbség hobbija, akkor előbb-utóbb egyszerűen nem lesz, aki erre pénzt áldozzon. Elképesztő pénzekbe kerül egy operaelőadás, Szinetár Miklós mondta mindig, hogy amikor az állam támogatja az operát, akkor tulajdonképpen nem az operát támogatja, hanem a nézőt, mert különben a bekerülési költséget rá kéne terhelni a nézőkre, és annyiért meg nem tudnák megvenni a jegyet az emberek.

Talán még a filmekkel vonható párhuzam, hisz születnek nagyon jelentős rendezői vagy művészfilmek, de egyre több a magyar közönségfilm is. Te is valami hasonlót szeretnél?

Így van. Én mindig azt mondtam, hogy olyan fantasztikus lehetett, amikor Verdi korában, a közönség várta, hogy milyen lesz a következő bemutató. Mert ez így volt, ezt tudjuk. Vágynék is ebben a korban élni. De miért nem hozzuk ezt a dolgot át a mi korunkba? Azt szokták mondani, hogy a mai kor már annyira apokaliptikus, hogy a zenének is tükröznie kell a kor rondaságát, mert különben hazug.   Szerintem erre a filozófiára épül leginkább a sokak által nehezen befogadhatónak ítélt kortárs zene, tágabban értelmezve a kortárs művészet.  Annyiban vitatkoznék, hogy nem föltétlenül válságos ez a kor. Rengeteg a  szépség, ugyanúgy, mint Mozart korában. A művészetnek az a dolga, hogy a csúf valóságból legalább arra a 2-3 órára kiragadjon minket, és a nap süssön be az ablakon, a színház ablakán, és nyíljanak meg a csatornáink egy szebb világ látomása felé. Sokak talán romantikusnak gondolják a  nézetem, de az alkotók azért születtek a földre, azért kapták tehetségüket, hogy legyen  antennájuk a transzcendens mondanivalóra – legyen ez valami univerzumszerűség, legyen ez valami kollektív intelligencia, hívja valaki úgy, hogy ez a Jóisten, ez már világnézetfüggő,– és legyenek képesek elmondani azoknak, akiknek más a feladata az életükben és nincs ilyen antennájuk. És az alkotók pedig  fordítsák le a transzcendenst képzőművészetre, zenére, költészetre, ki mire szerződik. Az, hogy van kísérleti színház, zene stb., az teljesen természetes, mert anélkül nincs továbblépés – elnézést, ha egy kicsit prózai példát mondok –, de úgy érzem, hogy néha olyanok vagyunk, mintha Forma 1-es versenyautókat akarnánk eladni az embereknek, mindennapi használatra.  Mert a Forma 1-es versenyautóban kísérletezik ki a jövő évtizedek technológiáját, de akkor, ha csak Forma 1-es autót lehetne az autószalonokban kapni, és azzal kéne elmenni nyaralni a Balatonra, akkor elég nagy bajban lennénk, mert nem fér bele csomag, és ki kell cserélni  – nem tudom én, hány kilométerenként – a kerekét. Kell, hogy legyen olyan mai kultúra, ami a mai embernek szól.

A Miskolci Operafesztivál mit tett ezért? A weboldalon olvasható egy kiáltvány,  három ősbemutató is volt idén, és közben műfaji határokat is feszegettek.

Mindig a legnagyobbakra tudok hivatkozni – Mozartra, Verdire, Puccinire, ha operában gondolkodunk –, hogy ők tudták a módját, hogy a saját kortársaik szemében is népszerűek legyenek és ugyanakkor vitathatatlanul magas kultúrát alkossanak. Persze hozzá kell tenni, hogy Puccininek is bukott meg operája. Egyébként szerintem azért, mert rosszul játszották el. Egy Puccini partitúra annyira bonyolult, hogyha abba picit elcsúsznak egymástól a szólamok, akkor a csodálatos, egyébként nagyon könnyen érthető harmónia- és dallamvilág eltorzul, és akkor tényleg nem értjük meg, hogy miről van szó. És az is igaz, hogy Puccinit már a saját korában elkezdték limonádénak, és fajsúlytalannak titulálni. Igen, van egy kiáltvány, amely a világ összes zeneszerzőjéhez szól, amiben azt próbálom megfogalmazni hogy alkossátok meg azt az új népoperát, amely a mai musicalek népszerűségét tudja produkálni amellett, hogy megtartja az opera hagyományait és a komolyzene iránt támasztott igényeket. Ezzel térjetek vissza Mozart, Verdi és Puccini örökségéhez és tradícióihoz.

Ezt úgy érted, hogy eredendően harmóniára és szépségre vágynánk, és ami a  20. századi zeneszerzéssel elindult – pl. az atonális zene – annak éppen az ellenkezője történik, és most ismét vissza fogunk kanyarodni a harmóniák kereséséhez?

– Így van. A tonalitásnak akkor lesz vége, amikor ennek a teremtett világnak vége lesz, és a Jóisten teremt egy teljesen más törvényeken alapuló világot. A világegyetemnek, az univerzumnak egy törvénykönyve van, és az alapján működik minden. És ez a törvénykönyv hozza létre azt az összhangzattant és azt a harmóniavilágot, amit a 19. század végéig, 20. század elejéig a szerzők nagy része használt, és amihez most egyébként vissza is térnek. Lehet kísérletezni, lehet megmutatni életidegen dolgokat, lehet használni effektnek,  például a dodekafónia kitűnő effekt vagy színfolt, na, de ha az egész mű dodekafon lesz, akkor a koncertteremből fogunk elmenekülni és nem azért, mert ortodoxok vagy maradiak vagy konzervatívak vagyunk, hanem azért, mert emberek vagyunk, és a sejtrendszerünk ettől irtózik.

Egyébként ez a kiáltvány nagyon szigorúan körülhatárolja azt, hogy te mit vársz el.

Az operafesztivál nem akar divatdiktátor lenni, és nem akar megmondó ember lenni, aki azt mondja, hogy ez az új modern opera. Mi odáig szeretnénk eljutni, hogy azt a nemzetközileg mindenfelől érzett vágyat, hogy muszáj lenne, hogy legyen igényes és mégis populáris kortárs zene, dobjuk be a köztudatba. És kezdjük el keresni az utakat. A ragtime irányába menjünk? A tangó irányába menjünk? A rockot integráljuk? Mindegyiket? Egyiket se, hanem térjünk vissza Puccinihez és nézzük meg, hogy lehet-e folytatni a Pillangókisasszonyt. (Mint ahogy ezt tette Shigeaki Saegusa, japán zeneszerző, Ifjabb Butterfly cimű operájával.)

Vagy ne térjünk vissza Puccinihez, hanem írjunk a klasszikus, vagy mondjuk így inkább romantikus operai hagyományokból kiindulva, mégis egy mai igénnyel – Mátyássy Szabolcs Scævolájáról beszélek – egy operát? Nem akarjuk megmondani.

A Scævola mellett a fesztiválon volt  egy ragtime-opera is, A Lutherek, és lesz még egy harmadik ősbemutató, a Mester és Margarita...

Azt pedig úgy hívja Gyöngyösi Levente, a szerző, hogy opera-musical. Azt mondta, hogy 60%-ban opera, 40%-ban musical, de én mondtam neki, hogy ez pont olyan, mint hogyha Mozart azt mondta volna a Kis éji zene menüett tételére, hogy ez 60%-ban kamara muzsika, 40%-ban pedig menüett, szórakoztató zene, tánc. Nem, ez egy nagyon veretes, nagyon magas színvonalú kamaramuzsika, amiben az utcán vagy a szalonokban  talált táncot a zsenijén keresztül a klasszikus zene magasságaiba, régióiba emelte. Puccini is ezt csinálta a Nápolyi dallal, Verdi az indulókkal. Meg kell találni, hogy mi az, ami tetszik az embereknek, és azt kell megnemesíteni.

Még nem említettük meg az operaíró versenyt..

Fölkértünk szerzőket, hogy a kiáltvány szellemében komponáljanak operákat. Az elmúlt öt évben 21-re nőtt az ősbemutatóink száma, ebből 13 opera komoly, teljes, nagyestés bemutató volt. Azt hiszem, hogy ha azt mondom, hogy 5 év alatt 21 olyan operamű született, ami nélkülünk  nem látott volna napvilágot, akkor ez szerintem nagy dolog, és erre nagyon-nagyon büszke vagyok. De nem csak új darabokat mutatunk be. A Bartók utániságot kibővítve, tehát a 20.-21. századra értelmezve, olyan repertoár darabokat veszünk elő, amelyeket itt a fesztiválon szeretnénk megmutatni, ez egy olyan lehetséges irány, amit talán érdemes lenne folytatni. Ilyen Berstein Candide-ja, vagy Nino Rota Milliomos Nápoly című operája, vagy Korngold Halott városa. De majd egyszer, ha úgy alakul, akkor a műsorunkra kerül Sondheim, Sosztakovicsnak is van egy operettje, Cserjomuski a címe.

Van utóélete a daraboknak? Tudom, hogy A Luthereknek a debreceni színházban 15 előadása lesz, de előfordul ez a többi bemutatóval is?

Kivétel nélkül. Azért nagyon nem kifizetődő dolog egy estére létrehozni egy teljes színpadi előadást kosztümmel, díszlettel, stb. Ezért az a szisztéma, hogy keresünk koprodukciós partnereket, akikkel valamilyen módon megosztjuk a költségeket. A partner általában  egy színház, de most például a Scævola esetében a Zeneakadémia. Az első éjszaka joga mindig Miskolcé, utána pedig jöhet a színház.

Úgy  tudom, hogy Müller Péter Sziámival írtok közösen operát. Ennek is itt lesz a premierje?

Ez még nem teljesen eldöntött. Én eredendően nem akartam, hogy itt legyen. És ha itt is lesz, akkor se az operafesztivál produkciója lesz. De most bejött a képbe egy olyan szcenikai újítás, ami miatt nem bánnám, ha mégis itt lenne nálunk, mert ez bizonyos szempontból egy világújdonság lenne. És mint fesztiváligazgató,szeretném, ha ezt a Miskolci Operafesztivál dobná be a köztudatba. Mi Péterrel 2001 óta – mióta fesztivál a fesztivál – mondogatjuk, hogy írjunk együtt valamit. Most ez megszületni látszik.

Ezt zeneileg hogyan kell elképzelni? Klasszikus zenekarral, vagy lennének benne műfaji átfedések?

A hangszerelése az klasszikus zenekar, de van hozzá rock csapat is, meg rengeteg ütőhangszer. De a rock sem úgy rock, hanem sokszor a klasszikus hangszerekre írom a rockot. A lényeg az, hogy dramaturgiai jelentősége van, hogy mikor, milyen fajta zene szól. De hát ezt nem én találtam föl.

Látsz esélyt arra, hogy a fiatalok, akik elektronikus zenét hallgatnak, beüljenek egy operaelőadásra?

Szerintem az opera egy olyan műfaj, ami lenyűgöz. Ez nem generációs kérdés. Ha Turandot nagykórust valaki meghallja, és ott lesüvöltik a fejét, akkor, ha ő  úgy született, hogy fogékony, akkor teljesen mindegy, hogy milyen generáció, az hatni fog. A kérdés, hogy odáig eljut-e, hogy bemenjen egy színházterembe. A nagy kérdés, hogy ebben a mai iszonyatos reklámdömpingben, ahol nagyon erőszakosan mindenki az emberek szabadidejét  akarja, be tudja-e szólítani a fiatalokat az opera. Ezt látom a nagyobb problémának.

Miskolcon ki is viszitek az Operát utcára...

Amikor idejöttem, a polgármester úrral egymásra néztünk és szinte egyszerre mondtuk ki, hogy vigyük ki a fesztivált az emberek közé. Ma részt kell venni ebben az erőszakos fegyverkezésben, amiben az utcán leszólítanak, hogy vegyél szappant... Nekünk is ki kell menni az utcára, hogy hallgass operát. De azért az igazi vágyam az volna, hogy behozzam a nézőket az utcáról a színházba.

Az interjú, melyet Rieger Johanna készített, a Kultúrpart rádióműsorában is elhangzott: