A Setét torony-regénysorozat különleges helyet foglal Stephen King életművében, de az első filmváltozat kicsit sem lett különleges. Sokkal inkább: összetákolt.
A könyveket hagyjuk. Nem azért, mert nem érdemelnének szót, hanem mert a film nem tud felnőni (már megint ez a toronymagasság!) a szériához. Ha mégis muszáj összehasonlítani, akkor inkább tűnik hanyag leegyszerűsítésnek, kedvcsináló(?) olvasónaplónak, vagyis leginkább annak pár lapos vázlatának. Ezért hát többet használunk Nicolaj Arcel kétségtelenül jószívű rendezésének, ha inkább tucathangulatú fantasyfilmként próbáljuk értékelni, bár úgyse járunk sokkal jobban. De az biztos, hogy ha valahogy működik egyáltalán, akkor hamarabb juthat eszünkbe róla a Végtelen történet és Az utolsó akcióhős (illetve azok igyekvő utánérzése), mint egy Kinget értő és megértő adaptáció.
A Setét torony a majdnemek filmje. Idris Elba majdnem megmenti a patinásnak szánt - a könyvekből kiemelve, ebben a suta értelmezésben - igencsak kínosnak tűnő dialógokat, ahogy a harcosként a pisztollyal hadonászik, Matthew McConaughey majdnem elhiteti, hogy festett, idétlenre vágott haját (parókáját?) nem egy fodrásznak, hanem ördögi, főgonoszi státuszának köszönheti. Ripacs, ripacs, de mentségére legyen mondva, élvezi ezt az egészet, s néha, ám sajna tényleg csak néha meg is villan, mennyire menő lehetett volna ebben a szerepben, ha lett volna valódi szerep, amiben megvillanhat. De hát itt nincsenek karakterek, csak csinos kartonfigurák, akik ahhoz azért normálisan ki vannak pingálva, hogy ne legyenek nevetségesek, ám a filmet működtetni, mármint úgy igazán, totálisan képtelenek.
A harmadik (az igazi) főszereplő, Tom Taylor egyébként helyes gyerek, rajta se múlik semmi, ő is elhiszi néha, hogy Stephen King világában szerepel, s nem valamiféle elégségesen látványos, de számos tekintetben félresikerült hollywoodi B-filmben, amely ahhoz túlságosan komolytalan, hogy elhitesse magáról, hogy igazán komolyan gondolja magát. A szórakoztatást. Az univerzum-építést. A bármit.
Lehetett hallani, hogy bajok vannak a filmmel, nagyon régen készülgetett, nagyon későn jött ki az első trailer, most meg már pánikszerű utóforgatásról, kétségbeesett kapkodásról is lehet olvasni – s nem igazán tűnik egyik történet sem túlzásnak a látottak alapján. A Setét torony bizonyosan nem lesz az aktuális Stephen King-filmreneszánsz kiemelkedő darabja, s a befejezés mintha nem is bízna a - nyilván az anyagi fogadtatástól függő - folytatásban, sőt, az lehet az érzésünk, hogy a lekerekítéssel az alkotók halkan és illedelmesen elnézést kérnek a zavarásért. Meg ezért az egészért. Hogy úgy indultak toronyiránt, hogy fogalmuk se volt, miért is akarják megmenteni. Vagy akarják-e egyáltalán.
