Ékszert készít egy antik porcelán csonka darabjából és drágakövekkel kombinálja a katedrálisok ólomablakait Szász Károly iparművész. Munkáiból szeptember 21-én nyílik kiállítás az óbudai Esernyősben.
Megmenteni a Megmenthetőt – miért ez a készülő kiállítás címe?
A régmúlt emlékeihez való vonzódás és a múlt mába való továbbsegítése mindig is bennem élt. Az óbudai műhelyemben üveg és porcelán tárgyakat restaurálok, és sokszor meséltem már, hogy mikor egy idős hölgy behozott hozzám egy annyira repedt Zsolnay csészét, amit nem tudtam megmenteni, borzasztó tragédiaként éltem meg. De kitaláltam, hogy a szebb részeiből gyűrűt, fülbevalót és nyakláncot csinálok, így új formában mégiscsak megmentem. Az ékszereimben jelen van a múlt, azaz nem teszek más, mint megmentem a megmenthetőt.
A múlt tisztelete és a művészi véna családi örökség?
A szüleimnek abszolút civil foglalkozásuk volt, mindig ki is lógtam a családból. Háromévesen kifestettem mosolygó napocskákkal a WC falát, amit nem tudtak mire vélni, de tetszett nekik. Nyilván kaptam is tőlük útravalót, hiszen például anyukám a templomi ablakok színes ábráin átszűrődő fényt annyira szépnek találta, hogy ő maga javasolta, hogy tanuljak ólomüvegfestést a középiskolásban. Így lettem az első művész a családban, mert végül az Iparművészetin kötöttem ki.
Mát ott is az ékszerek érdekeltek? Mitől izgalmas számodra a létrehozásuk?
Az egyetemen az egyik mesterem Horváth Márton volt. Tőle hallottam először, hogy az ékszer alapdefiníciója az elkülönítő jelölés. Olyan tárgy, ami megkülönböztet és kifejezi az egyéniséget.
Az ékszer ezek szerint nem is a szépséghez kötődik?
Különösnek tűnhet, de első megközelítésben nem. Gondoljunk bele, hogy vonult végig az emberiség történetén. Az ősember a nyakába akasztotta az elejtett vadállat fogait és karmait, és bátor vadászként különböztette meg magát a többiektől. A király fején ott volt a korona, kezében a jogar. A nemesnek volt egy pecsétgyűrűje, családi ékszerei, amik a zselléreknek nem. A hívőnek ma is kereszt lóg a nyakában, a házason jegygyűrűt látsz. Egy tinédzser nem csak azért használ különleges ékszert, mert az szép, hanem egy csoporthoz kötődik vele. Az elegáns hölgyek a koncerten a nyakékükkel meg is különböztetik magukat. Egy súlyos arany karkötő vagy tömör arany nyaklánc pedig befektetés, régtől fogva utal a vagyonra, és hosszan lehetne sorolni tovább. Az ékszer nemcsak a középkorban működött megkülönböztetésként, hanem ma is. Számomra nem is az a fontos, hogy minél drágább anyagokból készítsek el egy ékszert, hanem az, hogy egyedit alkossak.
Amihez egy saját technikai eljárást is kifejlesztettél.
Az antik porcelánok csiszolása mellett sokszor dolgozok nagy múltú épületeknek, például a Mátyás-templomnak vagy kastélyoknak a restaurálásából származó ablaküvegekkel. Kifejlesztettem egy saját, levédett találmányt, amelyben „úszó, táncoló” drágakövekkel társítom az antik üveget. Az üveg rétegei közé viszek fel kristálytiszta olajat, és abba csobbantok bele egy drágakövet vagy gyémántot, és ezt a misztikus teret örökre összezárom. Ilyet senki más nem készít. Ennek az ékszercsaládnak lett a neve a mára ismertté vált Megcsiszolt fény-kollekció.
Újabb kollekciókat is folyamatosan alkotsz? Most éppen mivel foglalkozol?
Nemrég kaptam a chartres-i katedrális restaurálásából származó üvegtörmeléket. Ebből fújták a több száz éves dóm lélegzetelállító ablaküvegeit, én pedig egy Katedrális-kollekciót készítek belőlük limitált példányban, hiszen csupán maréknyi üvegből gazdálkodhatok. Különlegességként az ékszerekben megjelenik a katedrális „lelke” is, azaz felhasználom a régi nemesfém érmék katedrális-dombornyomatait. A készülő kollekciót egyébként a kiállításon fogom először bemutatni, amihez jó apropó az Ars Sacra Fesztivál, hiszen ezekben az ékszerekben számomra megjelenik a szakralitás.
A fesztivál tematikájához válogattad a kiállításban szereplő ékszereket?
Ékszerkészítőként is fontos számomra a hit, ráadásul sok ékszer a viselője vallását mutatja meg. Csiszoltam már Herendiből szenteltvíztartót, Zsolnayból ékszert keresztelőre, vagy a judaika jelrendszerén belül hamszát, Isten védőkezét, mezüzéket, vagyis a bejáratnál lógó tekercstartókat, továbbá Dávid-csillagot, egyszóval vallási jelképeket. De a szakralitás sok ékszeremben benne van, nem vallási szimbolikaként is. Az antik templomüvegből készült ékszereimben ott lapulnak a több száz éves fohászok, amiket az üvegek „átengedtek” magukon. Lesz egy felhő-jelenet a falon, ahol a lebegő „Megcsiszolt fény”-ékszerek a hitet szimbolizálják majd. És lesz még egy érdekesség, mert tizenöt éve festek egy óriási festményt. Egy misztikus tájkép lesz, amihez az 1960-as években leégett Feszty-körkép vásznát kaptam meg. Olyan nagy felület, hogy azt hittem, már sosem fejezem be, de az Esernyős tereinek, a Szindbád rendezvénytérnek annyira remek adottságai vannak, hogy végre ezt is ki tudom állítani.
