Plakáttervező, poszterművész, a színek megszállottja. Dan Reisingerrel budapesti kiállítása kapcsán beszélgettünk.
„Művészi nyomatokból összeállított tárlatom lényege a színek egymásra hatása és bizonyos szabályokon belüli szabad játéka.” – írja az Esernyős Galériában november 12-ig megtekinthető kiállításáról Dan Reisinger. A vajdasági Magyarkanizsán született, átvészelte a holokauszt borzalmait, majd 1949-ben Izraelbe emigrált, ahol festészetet, szobrászatot és plakáttervezést tanult. Első jelentős nemzetközi sikerét az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás díjnyertes plakátjával aratta, ma pedig már világszerte a kortárs galériák visszatérő vendége. Ezúttal Óbudán rendeztek a munkáiból kiállítást Színek Szabad Játéka címmel.
Mi az a művészi hitvallás, amit követ a kezdetektől? Vagy ez folyamatosan változik?
A minimalizmus. Vagyis az én esetemben főként a színek – mint fő kifejezőeszköz – által közvetített művészi üzenet. Teret hagyva persze az újabb ötletek megvalósításának és a kreatív lehetőségek folyamatos bővítésének. Ez a fajta megközelítés pedig természetes módon teszi lehetővé az állandó változásokat, változtatásokat is.
Alkalmazott grafikusként és képzőművészként is dolgozik. Van-e különbség a kétfajta munka között? A szabad művész hogyan tud üzleti elvárásokhoz igazodni?
A különbség az indíttatásban van. Míg az „alkalmazott” művész a megbízás által támasztott elvárásoknak,a megrendelője külső igényének igyekszik megfelelni, addig a ‘szabad’ művész a saját belső indíttatásából, az önkifejezés igényével alkot. Szerencsére az én esetemben ez a két dolog rendszeresen találkozik és fedi egymást. Sokszor előfordul, hogy a saját ötleteimet később egy-egy megrendelésben tudom megvalósítani, és ilyenkor „szabad” művészből máris „alkalmazott” művésszé válok. Több éves tapasztalatom alapján nem is szeretem ilyen szigorúan szétválasztani a ‘szabad’ és az ‘alkalmazott’ művészetet. Szerintem minden kiemelkedő színvonalú alkotás MŰVÉSZET.
Jeruzsálemben nyílt életmű kiállítása, de több tárlata volt már nemcsak a világban, de Budapesten és Szentendrén, a Munkaszolgálatosok emlékműve címmel pedig felavatták a szobrát a Teleki téren. A gyökereken kívül mi az, ami újra és újra Magyarországhoz vonzza?
Elsősorban a magyar nyelv a legfontosabb számomra, hiszen a családommal a mai napig használjuk a társalgásban. De jól ismerem a magyar hagyományokat és a kultúrát, nagy tisztelője vagyok a régebbi és kortárs magyar poszterművészetnek egyaránt, és az első, 1989-es látogatásom óta a mai napig baráti fogadtatásban van részem, ha Budapestre érkezem.
A Színek Szabad Játéka/Color Preformations kiállítás a színekről szól, milyen anyagot láthatnak a látogatók az Esernyős Galériában?
A színek mindig is központi helyet foglaltak el a művészetemben – akár mint az érzelmek kifejezőeszközei, akár a formatervezésben használt, logikus kód-és tájékozódási rendszer. Csaknem 10 éve dolgozom már azon, hogy a SZÍNT elválasszam leíró, melléknévi funckciójától, és tárgyként, alanyként kezeljem – nem irodalmi értelemben, hanem a zenéhez hasonlóan úgy, hogy az érzékeinkre hasson. A szín-preformációk lényege a színekkel való szabad kísérletezés bizonyos szabályok keretein belül, ahogyan egy szimfónián belül is variálódik egy zenei motívum. A kiállítás preformációi 18 színkombinációra épülnek, melyek szabadsága korlátaik függvényében értelmezhető. Az aranymetszés arányait követő ismétlődésük – legyen szó vízszintes vagy spirális alakzatról – végtelen számú látványbeli lehetőséget eredményez. A 18 színkombináció minden verziója önálló egység, de egyben alkotórésze egy nagyobb mintázatnak is. Megjelenésük egy adott térben, akár egy mikro- vagy makro építészeti környezetben is, érzéki iránymutatást jelent és spirituális többletjelentést hordoz. Hiszek abban, hogy ha élénk, letisztult színekkel vesszük körbe magunkat, az jó hatással van a közérzetünkre. Azt gondolom, hogy A SZÍNEK TÁPLÁLJÁK A LELKET. 2009-ban egy kiadványban már publikáltam a kutatásaim első eredményeit. 2010-ben a SZÍN-PREFORMÁCIÓK környezetre gyakorolt hatásáról szóló kiállítást rendeztek az Ashdod Museum of Art-ban, amelynek katalógusába a kiállitás kurátora, Roni Cohen-Binyamini írt cikket, és az írás 2016-ban a kínai ‘Zhuangshi 12’ akadémiai kiadványban is megjelent.
Az Ön életműve eddigi tapasztalataival hogyan látja ma a tervezőgrafikusok pályáját? Miben változott a világ? Mit üzenne egy pályakezdőnek?
Igen, a világ változik… KÉSZEN KELL ÁLLNI A VÁLTOZÁSRA. Az a dolgunk, hogy a világot jobbá tegyük: ÁLMODJ-TERVEZZ-VALÓSÍTSD MEG! Használd a logikádat a másokkal való kapcsolatteremtéshez, és használd a kreatív varázserődet, hogy másokat is megihless.
