Két kortárs zeneszerzőt ünnepel a Concerto Budapest november 18-án: Orbán György 70, Csíky Boldizsár pedig 80 esztendős lett az idén. A koncerten fellép a Szent Efrém Férfikar és Kruppa Bálint is.

Mind Orbán György, mind Csíky Boldizsár Erdély szülötte, sőt mindketten ugyanabban a városban, Marosvásárhelyen látták meg a napvilágot. Egyikük Magyarországon telepedett le, másikuk mindmáig Erdélyben él – s mindkettejük munkásságát erős szálak kapcsolják a hagyományhoz. Orbán György július 12-én ünnepelte 70. születésnapját, Csíky Boldizsár október 3-án volt 80 esztendős.

Orbán György a kolozsvári zeneakadémián Sigismund Toduță és Max Eisikovits zeneszerzés-növendéke volt. 1979-ben települt át Budapestre, ahol 1990-ig a Zeneműkiadó szerkesztőjeként dolgozott, 1982 és 2009 között pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanított zeneelméletet és zeneszerzést. Évtizedek óta tagja a Négyek zeneszerzőcsoportjának: rajta kívül Csemiczky Miklós, Selmeczi György és Vajda János alkotják e szellemi közösséget, amelyhez utóbb ötödikként a fiatalabb Gyöngyösi Levente is csatlakozott. Sokszínű életművének műfaji skálája az operáktól és az oratóriumtól a szimfonikus zenén és a kamarazenén át a szólóhangszeres darabokig terjed, egyik legfontosabb területe azonban a dal és mindenekfelett az énekkari muzsika: ő korunk egyik legfontosabb magyar kórusszerzője. Zenéjének fontos jellemzője a hagyománnyal való intenzív kapcsolat. Alkotói magatartásában döntő szerepet játszik a játékosság, kifejezésmódjában lényeges a sokszor fanyar humor, az irónia és önirónia. Ha a „posztmodern” szóval arra utalunk, hogy a komponista a zenetörténeti múlt értékeivel termékeny viszonyba kerül, s azokat feldolgozva bevonja műveinek összefüggésrendszerébe, akkor Orbán György minden bizonnyal posztmodern szerző.

Az 1. szerenád (melyet utóbb még három hasonló műfajú mű követett) a partitúra tanúsága szerint 1984-ben keletkezett. Már előadó-apparátusa is jelzi, hogy szerzője nem a bécsi klasszikus szerenádhagyományhoz kapcsolódik: a vonósok mellett nemcsak fafúvók játszanak, de teljes rézfúvós kar és gazdag ütős apparátus is szerepet kap. A magyar zenetörténet lassú-gyors tételpárjainak hagyományához húz a szokatlan kéttételesség, s a „komolyabb szándékot” jelzi az is, hogy a nyitótétel, bár könnyed ritmikájú 6/8-os dallammal indít, a bevezetésben ugyanakkor szűk járású, borús-töprengő kromatikus dallamot intonál, s a tétel egésze az Andante serioso előadói utasítást kapja. A dallamosság ugyanakkor éneklő karakterű, s ez jellemző az Allegro második tételre is. Fontos tulajdonsága a műnek a széphangzás iránti vágy és a vonzódás a tonalitáshoz. („1979-ben jutottam ki először nyugatra, ahol véglegessé vált számomra a felismerés, hogy az akkori kortárs zene lényegében idegen tőlem, valami egészen mást kell csinálnom.”) Az 1. szerenád érzékenyen kidolgozott partitúrája tehát finom játékot játszik: egyensúlyoz derű és ború, régi és új között. Ismét a szerzőt idézzük: „A mű jól belefér a »retró«-skatulyába, és kétségtelenül »neós«, akár tetszik ez nekem, akár nem. Eszközeiben lefelé nivellál: kéttételessége csonkaságot idéz. Harsonából csak egy van, ami a hangzást a cirkusz világába zülleszti. És sorolhatnám: egész frázisok törnek ketté úgy, hogy morfológiailag azért még működjenek. A nő lezuhan a trapézról, de a háló megfogja. Fontos a cím is: a szimfonikus műfajok közül talán a szerenád a legigénytelenebb. Ezzel ellentétes a fokozások, csúcspontok dramaturgiája. És kétségtelen, hogy az eszközök középpontjában ott van valami, amit a modernitás régóta elutasít: a pátosz, amely nélkül nem tudnék komponálni.”

A Hegedűverseny 2005 és 2008 között született. Szefcsik Zsolt hegedűművész, az Erdődy Kamarazenekar művészeti vezetője kérte fel a szerzőt a mű komponálására, s ő is mutatta be a kompozíciót 2008 szeptemberében. „A darab első két tétele stílusában talán kissé szorosabb egységet képez (közvetlenül egymás után készültek el egy éven belül, míg a zárótétel két évvel később). Ezek hangvételében számomra Bartók Hegedűversenyének, mint a megkerülhetetlen, par excellence »magyar hegedűversenynek« hatása mindenképpen érezhető, úgy az első tétel pentaton sorból kibomló, daloló főtémája, mint a második tétel tipikus »éjszaka zenéje« karakterében. A lendületes harmadik tételből hallható ki leginkább az az Orbán Györgyre jellemző, feszes lüktetésű, a hallgatót ritmikai játékával gyakran meghökkentő (s itt a tétel végén gyermekdal-szerű idézettel fricskát mutató) karakter, mely a Hegedűverseny mellett az utóbbi évek
kamarazenekari ciklusaiban (Rasumoffsky-sorozat, Kájoni-sorozat) a
szerző összetéveszthetetlen stílusjegyeként jelenik meg” – jellemzi a művet Szefcsik. A virtuóz Hegedűverseny tehát rendkívül sokszínű, játékos alkotás, amelyben a romantikus hegedűversenyek átélt és feldolgozott öröksége megfér a Bartók- és olykor Stravinsky-hatással, a finálé néha jazzes vagy könnyűzenére emlékeztető ritmikájával és regösének-főtémájával (népdalelemek, mint arra maga a szerző figyelmeztet, többször is felbukkannak a műben).

Csíky Boldizsár előbb a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum és Művészeti Líceum, majd a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia növendéke volt – itt ugyanaz a Sigismund Toduță tanította, aki egy évtizeddel később Orbán Györgyöt is. Mesterei közül fontos még a folklórkutató Jagamas János hatása – tőle kapta a népzene iránti, életre szóló elkötelezettségét. Tanulmányai befejeztével Csíky Boldizsár visszatért szülővárosába, ahol mindmáig él és dolgozik: előbb 1961 és 1990 között a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára, majd 1990 és 1997 között ugyanezen intézmény igazgatója, 1997-től 2000-ig pedig tanácsosa volt. 2006 és 2013 között a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen tanított, a zenetanárképző kar összhangzattan-, ellenponttan-, zenei formatan- és kamarazene-professzoraként. Zenéje – bár a dodekafóniától és a szerializmustól hamar elfordult – mindmáig nem veszítette el kortársi jellegét, a modern irányzatokkal való kapcsolatát. Alkotó művészetében fontos szerepet játszik Bartók stílusának tudatosan vállalt hatása és a népzene inspirációja, amely számos kompozíciójában meghatározó. Fontos művei közé tartozik többek közt a Görög Ilona kamaraopera, a Barcsai-kantáta, A hegy című szimfonikus költemény, életművének gerincét alkotják kórusai, dalai és kamarakompozíciói.

Gulag című zenekari darabját, mely, mint maga a szerző fogalmaz, „leginkább a szimfonikus költemény műfajába sorolható”, 2008-ban komponálta Csíky Boldizsár. A művet a Kolozsvári Magyar Opera Zenekara élén Selmeczi György mutatta be, Magyarországon Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok ismertették meg a közönséggel, 2011 októberében. A partitúra élén Radnóti-idézet áll: „Oly korban éltem én…” „Ez a zene az emberi szenvedésnek kíván figyelmeztető emléket állítani, és méltatlannak tartja azt a kérdésfeltevést, vajon melyik színtéren volt nagyobb a szenvedés, hol volt szörnyűbb a halál.” A lassú, kimért, súlyos zene gyászindulóként lépdel, karaktere komor és szigorú, tematikájában meghatározó egy jellegzetesen bartóki kromatikájú, sötéten gomolygó dallam. „A kiélezett hangszerelési effektusokban kibontakozó, egy időben elhangzó, egymás fölé-alá komponált, ellentétes jellegű dallamvonalak feszült hangulatot teremtenek” – jellemzi művét a szerző. Hatásos dramaturgiai találata a kompozíciónak, hogy a férfikari De profundis („A mélységből kiáltok”) zsoltármegzenésítés a mű legvégén, befejezésként szólal meg, „mintegy szakralizálva az emberi szenvedésről rajzolt zenei képet.”

A hangversenyen ősbemutatóként elhangzó új kompozíció, az Obsessiones a zeneszerző vallomása szerint „összefoglalás szeretne lenni, zenei képe sok évtized kísértő emlékeinek. Sok minden kavarog a közelmúlt Közép-Európájába szorult ember meg- és túléléseiben, a korszakot látók nyomasztó álmaiban ott torlódik a rafinált vagy durva hazugság, a  kiszolgáltatottság tehetetlensége az erőszak árnyékában, a hallgatás dühítő fala, és néha örömök és szépségek, kis győzelmek még öncsalások árán is. Az ész álma szörnyeket szül – írja Goya a Caprichos egyik képe alá […] De ez a mű nem kíván programzene lenni, nem ír le eseményeket, nem ábrázol hősöket, árulókat, zsarnokokat. Csak zene akar lenni, feszültségekkel és lírával, komor hangzásokkal és oldódásokkal, görcsös vagy groteszk pillanatokkal és kis játékokkal […] A zenei gondolatszövés néhány rövid tematikus elem metamorfózisaira épül, ezek a vissza-visszatérő, kísértő motívumok egyben egyféle szerkezet-összetartó, kohéziós következménnyel járnak. Ez a kompozíciós elképzelés az állandóan, szinte szeszélyesen hullámzó dinamika és a gyakori tempóváltozások közepette is megóvja a darabot  az ellentétek okozta látványosságok kétes értékétől, de legfőbb összetartó ereje az, hogy mindez azon a zenei anyanyelven történik, amely nem titkolja, hogy a szerző miféle nagy hagyományokhoz tartozónak érzi magát.”

Kruppa Bálint hatéves kora óta hegedül. Gyermekkorában a Dobszay László és Szendrey Janka vezette Schola Hungaricában énekelt, később Perényi Eszter tanította hegedülni a Zeneakadémián, a Különleges Tehetségek Osztályában. Koncertmestere volt a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának, alapítója a rendszeresen hangversenyező, kortárs műveket is megszólaltató Kruppa Vonósnégyesnek. Jelenleg a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója. Részt vett a Lockenhausi Kamarazenei Napokon, a pannonhalmai Arcus Temporum fesztiválon, Junior Prima díjas.