Villányi László azonos című verseskötetéből Mohai Gábor és Binder Károly állította össze a Vivaldi naplója c. kompozíciót, amelynek bemutatóját november 22-én tartják az óbudai Esernyősben.
A verseskötet 1997-ben jelent meg, pontosan két évtizede. Már akkor ismertétek ezeket a verseket és érlelődött az előadás?
MOHAI GÁBOR Villányi költészetével és vele is személyesen tíz éve találkoztam egy irodalmi rendezvényen. Az Együtt című versét olvasta fel, ami azonnal megérintett. Ehhez tudni kell, hogy Villányi nem vezet autót, biciklivel jár – egyébként Győrben él, ahol a Műhely című folyóirat főszerkesztője is –, és a biciklijét minden évben egy idős szerelőhöz viszi, akinek a műhelyében a Bartók szól, ám egy ízben meglepő dolog miatt kért elnézést Villányitól. Ebből az élményből született a vers, csak pár sorát idézve: „miközben átveszi defektes biciklidet, elnézést kér/tőlem, mert a közelmúltig zsidónak vélt. Annak idején/Dávid atya mesélt egy szerzetesről: gyakorta fájlalta,/hogy nem született zsidónak, mert ők közelebb élnek/az Istenhez. Nem tudok mit kezdeni a mentegetőzéssel,/valamiféle boldog mosoly készülődik bennem:/valaki tudatában együtt voltam Szerb Antallal,/Radnóti Miklóssal, Szép Ernővel, Karácsony Benővel,/Farkas Istvánnal, Vas Istvánnal, közel az Istenhez.” Mivel másnap épp egy keresztény-zsidó tematikával foglalkozó konferenciára készültem, azonnal elkértem a verset, hiszen ezt oda írták – így kezdődött az ismerettségünk. Azóta összebarátkoztunk, rengeteg versét adta át nekem, elhív felolvasni az író-olvasó találkozóira. A Vivaldi naplójából című kötet 27 versénél azt éreztem, hogy Károllyal kell összeállítanunk egy közös anyagot.
BINDER KÁROLY: Nem először dolgozunk együtt, csináltunk egy gyönyörűszép lemezt és estet Nagy László és Szécsi Margit költeményeiből, vagy a Kondor Béla életmű kiállításhoz kapcsolódóan, a versei felhasználásával készítettünk zenei anyagot és előadást is a Kogart megrendelésére. Amikor egyszer együtt utaztunk és a legújabb szólólemezem anyagát hallgatuk az autóban, Gábor megemlítette, hogy van egy izgalmas kötet, amiből szintén csinálhatnánk egy előadást. Tökéletes volt az időzítés, mert ahogy elolvastam Villányi László verseit, azonnal a hatásuk alá kerültem. A szöveg egy olyan belső történésként jelent meg bennem, amelyhez meg is született a zene.
Ezek az erőteljes képek, a szövegek kiadnak egy kerek történetet?
MG: A kötet a zeneszerző Vivaldi naplója költeményekből, gyönyörű, érzéki képek leírásával, minden verset egy-egy évszámmal jelölve. Villányi egy utószót is megjelentetett, ahol leírja a mű keletkezését. Amikor Amerikában utazott egy buszon, kapott a szemben ülő, gyönyörű, színesbőrű lánytól egy naplót, egyetlen szóval: Vivaldi. És így tovább ezer variáció követi egymást, miként sodródott bele Vivaldi naplójának megírásába. Ám végül az is kiderül, hogy mindez fikció, amely Villányi fantáziájából született. Soha ki nem mozdult a kutatás miatt Győrből, pedig közben még a nevét is visszavezeti a zeneszerző családfájához – mert egy költőnek mindent szabad.
Hogyan tudja a zene megteremteni és kiegészíteni a versek világát? És megfordítva: mit nyer a vers, ha zenével párosul?
MG: Az Esernyős előadásában sem lehet őket szétválasztani versre és zenére. Így együtt alkotnak egy egységet. Talán, mint egy koncert, ahol megszólal egy emberi hang is.
BK: A zene alapja improvizáció, és tudjuk, hogy a zenetörténetben az összes nagy mester anyanyelvi szinten improvizált, így Vivaldi, vagy Bach és Mozart is. A Szerelmesének álmában is ád - Vivaldi naplójából című cd-anyag egyetlenegy összefüggő kompozíció, ahol egymásnak adjuk át a gondolatokat és az érzelmeket. A zene olykor megelőlegez, máskor átköt, vagy a szöveg alatt is szól, esetleg levezet valamit. De a közönség egybefüggő és összekapcsolódó előadást hallhat. Olyan „csontvázra” építkezünk, ami minden előadásban más testet ölt. Ez lesz az első fellépésünk, és lehet, hogy a tizedik után már egyes motívumok mások lesznek, de ugyanaz az érzés fog megszületni.
A versekben egyfajta álomszerű hangulat uralkodik: visszaköszön ez a lebegés az előadás zenei motívumaiban? Egyáltalán milyen stílus jelenik meg, hiszen a cím felveti Vivaldit, miközben Binder Károly a jazz világában mozog?
BK: A munkáimban mindig volt egy kortársi progresszív vonulat, és egy balladai, időtlenséget képviselő vonal. De a rezgések ugyanonnan indulnak el, stílusoktól függetlenül. Nem térhettünk vissza Vivaldihoz, hiszen ez a zenei anyag ma született, ahogy a versek is, most fogjuk előadni őket, ma hallgatja meg a közönség. És mégis az időtlenségről is szólunk. Hiszen a hangok ugyanonnan jönnek, de hogy hogyan rendeződnek el, milyen stílusban, az másodlagos. Hiszen az alkotói munkámban a jazz muzsika is egy szín a palettámon. Az a fontos, hogy az érzékenység, az érzékiség, ami a szövegekben fellelhető, megjelenik a zenében is.
MG: Bevallom, én először Vivaldihoz hasonló hegedűmuzsikát képzeltem el, de aztán rá kellett jönnöm, hogy az a fajta hangzás, amit Károly komponált, mégis pontosabban illik a versekhez.
Van kedvenc vers vagy kedvenc rész a produkcióban?
MG: Az egész. Gyönyörű sorok vannak benne. Villányi egy minden sallangtól mentes költő, az ilyen fajta művészetet tudom én is értékelni, megszólaltatni. Károly zenéjével együtt minden hangjára oda kell figyelni. Szerencsés csillagzat alatt találkozik össze minden alkotóelem.
BK: Ugyanazon a nevezőn rezdülünk mind a hárman. Amikor elolvastam a verseket, a hátam borsódzott, olyan mélyről és tiszta forrásból fakadva szólaltak meg. Gábor pedig pontosan úgy interpretálja ezeket az időtlen, csodálatos gondolatokat, mintha csak én zongoráznám. A versek megelevenednek és átélhetővé válnak.
A zongoraművész-zeneszrzővel és az előadóművész-műsorvezetővel a Kultúrpart rádióműsorában is beszélgettünk az előadásról:
