Tizenegy éve, január 19-én meggyilkolták az örmény származású török újságírót, Hrant Dinket, aki a törökök és örmények közötti megbékélés szószólója volt.
„Mi mind örmények vagyunk”
Flesch István újságírónak, a Magyar Távirati Iroda nyugalmazott munkatársának Örmények, törökök, kurdok - Az 1915-ös örmény katasztrófa és a mai Törökország című könyvében az örmény származású, magát töröknek valló újságíró, Hrant Dink alakja is gyakran visszatér. A szerző elmondta, a török-örmény megbékélésért sokat tevő újságíró mindig is a történelem tisztázása mellett emelte fel a hangját, és ennek egyik legfontosabb eszközeként a közoktatást nevezte meg. Törökországban ugyanis mindmáig úgy kezdődik a tanítási nap, hogy minden gyereknek el kell mondania az Atatürk híres mondatát: „Boldog, aki töröknek mondja magát.”
A meggyilkolt lapszerkesztő 1954. szeptember 15-én született. Az örmény kisebbséghez tartozó, török állampolgárságú újságíró alapította és szerkesztette az Agost, az egyetlen kétnyelvű, örmény-török lapot az országban. Dink igyekezett a török-örmény megbékéléshez hozzájárulni, fellépett az örmények emberi és kisebbségi jogaiért hazájában. Bírálta az örmény népirtás tagadását Törökországban, ugyanakkor az örmény diaszpóra kampányaival sem értett feltétlenül egyet. A törökök és örmények közötti megbékélés szószólóját életében többször megfenyegették török nacionalisták, de a rendőrség nem vette komolyan védelmét.
Az újságírót, egy tinédzser fiú „Megöltem egy hitetlent!” felkiáltással végzete ki lapjának székháza előtt Isztambul központjában. A tett elkövetésével Ogün Samastot, egy 17 éves török nacionalistát vádolták meg. A gyilkosság egy örmény népirtásról szóló film bemutatója előtt történt, amelyben Dink is megszólalt. Bár Samast időközben börtönbe került, fotók terjedtek el, amelyen török rendőrök és csendőrök pózolnak vele együtt, mosolyogva, egy török zászló előtt. A fényképek nyomán botrány tört ki Törökországban, és az érintetteket menesztették pozíciójukból. Dink temetésén hatalmas tömeg vett részt, a közvélemény demokratikusan gondolkozó része, kétszázezer ember azt skandálta, hogy „mi mind örmények vagyunk”. Az ultranacionalisták mindeközben ellentüntetést szervezve ezt kiáltották: „Mi mindannyian Ogün Samastok, mi mindannyian törökök vagyunk!”
Repedések a tabun
Hrant halála után egy hónappal – EU-s nyomásra – Törökország eltörölte a büntető törvénykönyv hírhedt 301-es cikkelyét, amelynek értelmében bűncselekményt követ el az a személy, aki rágalmazza a törökséget vagy Törökország állami intézményeit. Az EU ugyanis már többször is leszögezte: a szólásszabadság biztosítása kulcsfontosságú annak megítéléséhez, hogy Törökország valóban elkötelezett-e a politikai reformok mellett. Az akkori török miniszter is elismerte, nem vet jó fényt Törökországra, hogy értelmiségieket és Nobel-díjasokat citálnak bíróság elé a fenti paragrafus alapján. Ugyanis e törvénycikk alapján indítottak eljárást többek között a Nobel-díjas Orhan Pamuk török író, és Hrant Dink ellen is. Az újságíró temetésén többen „A gyilkos a 301 §” feliratú transzparensekkel vonultak. Elif Shafak írónőt, Dink halála előtt egy évvel szintén erre a paragrafusra hivatkozva három éves börtönbüntetéssel fenyegettek meg Az Isztambuli fattyú című regénye miatt, melyben regényének szereplői nyíltan beszélnek a Törökországban tabutémának számító örmény népirtásról.
Shafakot annyira megrázta sorstársának erőszakos halála, hogy hosszabb időre alkotói válságba zuhant, és ezzel a Flesch István könyvében ismertett ódával búcsúzott Dinktől:
"Egész életedben kitartóan arra biztass mind a törököket, mind az örményeket, hogy vessék ki szívükből egymás iránti érzéketlenségüket, és így kölcsönösen kezdjék megtapasztalni egymás érzéseit, és hallják meg a másik szavát is. (...) Csalódással töltött el, hogy az örmény diaszpórában Törökországra és a törökökre nézve az előítéleteknek és általánosításoknak milyen megszámlálhatatlan sokaságával találtad szembe magadat. 'Persze, hogy léteznek elvakult törökök - mondogattad -, de ugyanakkor vannak számosan elfogulatlanok, józan és haladó gondolkodásúak, és ők a barátaim, fivéreim és nővéreim.' Elszomorított az is, hogy az örményekkel szemben milyen megszámlálhatatlan előítéletet ás általánosítást tapasztaltál a török társadalomban. Bennünket törököket is arra ösztönöztél, hogy törjük meg a süket csendet, amely körülveszi az örmények 1915-ös lemészárlását és deportálását, és ne törődjünk bele a kollektív emlékezetkiesésbe."
Hrant Dink erőfeszítései nem értek véget
Dink halála után Agos szerkesztését Yetvart Danzikyan vette át. Őt kérdeztük arról, hogy változtattak-e bármit is a szerkesztőségben Dink tragikus halála óta:
– Nem változtattunk a stratégiánkon. Továbbra is az az elsődleges célunk, hogy kisébbségi problémákkal kapcsolatos hírekről tudósítsunk és bemutassuk milyen gyűlőletbeszédre vannak példák Törökországban, felhívva ezáltal is az állam és többség figyelmét az örmény mészárlással való szembenézésre, talán így könnyebbé téve a török-örmény határok megnyílását. Természetesen nyomon követjük a Hrant Dink gyilkosság perével kapcsolatos legújabb fejleményeket is.
Az örmény genocídium évfordulóján az Armenpress-nek azt nyilatkozta, hogy Törökországnak szembe kell néznie azzal, amit 1915-ben elkövetett az örmények ellen. Amíg ez nem történik meg, a genocídum bizonyos mértékig folyamatosnak tekinthető. Ez hogyan értette?
– Tudjuk, hogy az állam számára szinte lehetetlen az, hogy szembenézzen az örmény problémával, a tagadás a hagyományos állami stratégia. Az örmények pedig várják, hogy legalább annyit legyen hajlandó elismerni az állam, hogy ami 1915-ben történt az örmények ellen, az bűncselekmény. Ez már jó kiindulási helyzet lenne.
Milyen most a légkör a városban? Fenyegették már meg Önöket?
– Hrant halála óta, nem fenyegettek meg komolyabban. Isztambul egy 20 milliós város, ahol rengeteg ember él és nehéz átlátni ki hogyan érez, gondolkodik. Ugyanúgy nem egyszerű elmagyarázni milyen itt a helyzet, mint mondjuk egy párizsinak elmondani milyen az ott élő muszlimok helyzete. Vannak problémák, de kiadjuk az újságot, járunk dolgozni, iskolába itt Isztambulba. Más városokban vagy nincsenek már örmények vagy nagyon elenyésző a számuk.
A szólászabadság sereghajtója
Bár a a büntető törvénykönyv hírhedt 301-es cikkelyét eltörölték, Törökországban a 2016-os puccskísérlet után olyan helyzet állt elő, amelyben már paragrafusra sincs szükség ahhoz, hogy egy újságírót vád alá helyezzenek. A puccs óta számos újságíró került előzetes letartóztatásba, és több sajtóorgánumot is megszüntettek terrorpropaganda vádjával. Például a népszerű Zamann napilapot, ahol Dink is publikált, és amely Törökország legolvasottabb napilapja volt. A lap 47 munkatársa ellen elfogatóparancsot is kiadtak. Tayaly összesen 16 tévécsatornát, 23 rádiót, 29 könyvkiadót ,45 napilapot, 15 magazint és három hírügynökséget zárattak be, így összesen 131 médiumnak kényszerítettek a híradás feladására Törökországban. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) sajtószabadságról készített rangsorában 180 ország között Törökország a 155. helyen áll.
Törökországban a napokban ünnepelték a „dolgozó újságírók” napját. Recep Tayyip Erdogan török államfő ebből az alkalomból kijelentette: hazája a sajtószabadság úttörője. Megjegyezte azt is, hogy a terrorizmus nem magától terem, kertészei a vezércikkírók és véleményvezérek. „Ezek a kertészek azok, akiket az emberek gondolkodónak tekintenek. Az újságjaikban megjelenő vezércikkeikkel öntöznek. Egy napon pedig terroristaként jelennek meg az ember előtt”.
A puccs utáni tisztogatásban eddig legalább 150 ezer ember vesztette el állását, több mint 50 ezer embert bebörtönöztek, és mostanában röppent fel a hír, hogy több mint 600 6 év alatti gyermek is börtönben raboskodik édesanyjával, akik a puccs kitervelésével azonosított Fethulah Gülen feltételezett támogatói, köztük több tanárnő is. A kíméletlen megtorlást sokan nehezen bírják elviselni, rengetegen kilátástalanságba, depresszióba esnek, nem egy öngyilkosságról is lehet hallani főként egyetemi oktatók, művészek és számos újságíró körében. Isztambuli látogatása során jelen cikk írójának is beszámoltak török értelmiségiek arról, hogy tartós félelemben élnek, amiben a legrémisztőbb a helyzet kiszámíthatatlansága, hiszen ebben a feszült helyzetben szinte bárkire ráfogható, hogy terrorista.
