Az első albumuknak megjegyezhetetlenül hosszú nevet választó kaliforniai emo zenekar a műfaj teljes eszköztárát felvonultatja, de teszi mindezt olyan ügyesen, hogy lehetetlen nem szeretni.
Az emo műfaja hagyományosan férfihangokat reprezentáló műfaj: az összes, mára már kanonikusnak számító zenekar énekesei, tagjai mind-mind férfiak voltak, akik a saját érzéseikről énekeltek. Ez egyrészt forradalmi volt (a hagyományos maszkulinitás helyett kialakult egy zsáner, amiben nyugodtan lehetett érzelgősnek lenni), másrészt viszont később eltolta abba az irányba az egész műfajt, amiben az azóta is leledezik: az érzelmes gitárzenét masszívan leuralják a férfiak, néhány ritka kivétellel. Na de végre itt van az awakebutstillinbed!
A kaliforniai zenekar zenéjében hol makthaverskanos-posztpunkos kórusokat fedezünk fel, hol korai Rainer Maria-t (egyike azon kevés, női frontemberrel rendelkező bandáknak, akik kultikus szintre tudtak emelkedni a kilencvenes években), szóval az awakebutstillinbed hangzását nem nevezhetnénk éppen frissnek. Inkább pontosan úgy szól, mintha valaki, valamikor az emo fénykorában az akkori hatások közül a legjobbakat kiválogatta volna, hogy aztán egy lemezzé gyúrja össze őket.
De ahhoz, hogy a kliséket jól használjuk, még mindig kell tehetség: szerencsére ebből itt nincsen hiány. Shannon Taylor ügyes dalszerző, szövegei vallomásosak, átélhetőek, érzékenyek, a dalokból csak úgy süt a fájdalom és csalódottság, amikor pedig annyira artikulálatlanul ordítja a szöveget, hogy muszáj rákeresni, mit énekel éppen, mert egy szavát sem értjük, az külön jól áll neki. A zenekar ráadásul önmagát egy új címkével (műfajjal) definiálja Bandcamp oldalán, az extremoval, ami nagyjából annyit tesz, hogy az emo csúcsra járatása. (Hát ezért is az a sok kiáltozás.) Tulajdonképpen nem is emelhető ki legjobb dal, a lemez egy koherens egészet alkot a vissza-visszatérő magánymotívummal, a belőle sütő ön- és világutálattal, dühvel - ilyennek kell lennie egy valamit is magára adó emolemeznek, 2018-ban ugyanúgy, mint 1998-ban. És az külön jó, hogy mindez végre egy női hangon szólal meg.
