Hogyan lehet mindennapi tárgyakból textilt varázsolni, és miért lehet nosztalgiázni a szürreális gyerekkori élményeken? Április 4-én az óbudai Esernyősben nyílik a Regős házaspár új közös kiállítása.
Milyen városi élményre, hatásra utal a tárlat címe, az Urbánus szövetek?
Regős István: 1954-ben születtem Budapesten. Gyerekkoromban szüleimmel sokat jártunk Pesten és Budán – mindenfelé voltak rokonaink. Szerettem hallgatni a felnőttek beszélgetéseit az aktualitásokról, emberekről, történelmi eseményekről. Mostani kiállításomra olyan munkákat gyűjtöttünk össze, amelyek valamiféle kapcsolatban vannak a várossal, az életünkkel, emlékeinkkel.
Bár két különböző képzőművészeti médiumról van szó az Önök esetében, mégis felismerni vél az ember rokon formákat-színeket és így hangulatokat is kettejük alkotásaiban. Szoktak az alkotási folyamat közben egymással konzultálni, esetleg egymásnak segédkezni?
R.I. Az természetes, hogy hatással vagyunk egymásra. Negyven éve élünk együtt nagyobb zökkenők nélkül, de szakmai kérdésekben általában kemény a kritika. Egyébként tiszteletben tartjuk egymás egyéniségét és az alkotói szabadságot.
Mi az, amit nagyon szeretnek a másik művészetében? Melyik a kedvenc műalkotásuk a párjuktól?
R.I. Anna az egyedi munkák mellett – most ezekből tevődik össze a kiállítás – alkalmazott textíliákat, anyagokat, ruhákat is készít. Bármely területet tekintve, játékosság és precizitás jellemzi alkotásait. Több munkáját is említhetném a kedvencek közül de most talán a 2 x 3 méteres „FLUMEN” a legkedvesebb. Ezt a textil kompozíciót 2017. nyarán a Műcsarnokban láthatta a közönség és idén a szentendrei Ferenczy Múzeum kortárs gyűjteményébe került.
Regős Anna: Kivételes helyzet egy festő feleségének lenni. Bár több évtizede folyamatosan tanúja vagyok az újabb és újabb alkotások születésének, mégis meglepetésként ér, mikor egy új munkát meglátok. Még mindig rengeteg titok van előlem elrejtve.
A textilművészetről keveset lehet tudni, nehéz elképzelni, hogyan születik meg egy-egy alkotás. Látványában a festészettel rokon, anyaghasználatában a szobrászattal, ugyanakkor közelít a designhoz és a divathoz – szóval, hogyan dolgozik egy textilművész, miket vesz figyelembe, hogyan készít például komputerkárpitokat?
R.A. Textilművészként én is mint más alkotó, a tanult és begyűjtött élményanyagból dolgozom. Saját érzékenységem szerint mosom át a környező látványvilágot és kiszűröm azokat az elemeket, melyek valamiért inspirációt jelentenek számomra. Ezekkel elkezdek dolgozni. Megpróbálom kikísérletezni azt a technikát, mellyel a legpregnánsabban tudok megfogalmazni, formába önteni és láttatni vizuális geometrikus rendszereket.
István képein érződik egyfajta szürreális humor, fontos része ez a művészetének?
R.I. Valószínűleg ilyen alkat vagyok. A történelem – családunk története is – tele van abszurd, szürreális eseményekkel, amelyek humor nélkül elviselhetetlenek lettek volna.Istvánról írja egy művészettörténész: „Műveiben hangsúlyosan megjelenik a kelet-közép-európai művész pozíciója, noha szinte valamennyi képe túllép szűkebb hazája fizikai és szellemi határain. Szemléletmódja Kafka és Hrabal írásaival, Menzel filmjeivel rokon.” Mit jelent egy hazai művész számára ez a közép-európaiság? Istvánnál miben érhető ez tetten a festményeken, alkotásokban? Anna műveiben is megjelenik ez a régiós atmoszféra?
R.I. Amikor pályámat kezdtem - a Főiskola után - fogalmam sem volt, milyen képeket fogok festeni. Kedvenceim voltak a közép-kelet-európai irodalom és film jeles alkotói, a képzőművészetben azonban nem találtam ennek nyomát. A stílus kialakulása lassú folyamat. Hatással van rá minden, ami egy művész életét meghatározza: az ember habitusa, tanulmányai, a közeg, amelyben él és persze megfoghatatlan dolgokra is gondolok. Mindezek alapján hamar kiderült számomra, hogy a képzőművészet nemcsak a színekkel és formákkal való esztétizálást jelenti. Önálló festészet a célom, amelyben a tartalmi és formai szempontok azonos súllyal szerepelnek.
Úgy tudom, nemcsak festmények és textilek lesznek a kiállításon, hanem megjelenik egy objekt is. Mit lehet erről tudni, és hogyan kapcsolódik ez a kiállított anyagokhoz?
R. I. Igen, ez az objekt a „Kaleidoszkóp”. Elkészülte után nem sokkal egy budapesti magángyűjteménybe került – soha nem láthatta a közönség. Egy fontos munkámról van szó, a kiállítás tematikájába is illik, ezért mindenképpen szerettem volna bemutatni, és most végre erre is nyílik lehetőség az Esernyős Galériában.
A Regős házaspárral Bognár Éva beszélgetett a Kultúrpart rádióműsorában:
