A zsidó–keresztény kinyilatkoztatás a többi vallástól egy kérdésben alapjaiban különbözik: ez a feltámadás.

A keresztény világban a napokban ünnepelt feltámadás a keresztény hit alapjának számít, ami nélkül nem is beszélhetnénk kereszténységről:

"Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is." (Pál I. Kor. 15,14)

Dr. Ruff Tibor teológus-filozófus A feltámadás történelme című írásában azt javasolja segítségképpen annak az olvasónak, aki szeretné beleélni magát az eredeti feltámadás-hitbe, hogy a témát a science-fiction „reálisabb" szempontjából közelítse meg, és ne pedig a vallás „valószerűtlen" világa felől nézve: „Képzelje el, amint egy jövőbeni pillanatban, vagy többlépcsős folyamat során a Földön élt valamennyi ember örökkévaló fizikai testben újra életre kel, és a szintén romlatlanságot magára öltő Földön örökké élni fog.” A teológus kiemeli, hogy az eredeti zsidó–keresztény tanítás szerint ugyanis mindez nem a „mennyben", mint valami csak szellemi létezéssel bíró égi szférában, hanem a „feltámadott anyagi univerzumban”, az újjáteremtett kozmoszban (héberül „ólám haba", azaz „eljövendő világ"), az „új Földön" valósul majd meg. 

Feltámadás-csírák az Ószövetségben

A tényleges testben való feltámadás reménységével már az ószövetségi időkben is sokan tisztában voltak. A 8 éve elhunyt neves főrabbi, történész Raj Tamás egy régebbi, de az interneten még fellelhető levelezésében a témára vonatkozó kérdésre így válaszolt:

„Az Ön felvetése jogosnak látszik, mivel azt szokás mondani, hogy a héber Bibliában (a keresztény Ószövetségben) nincs említés a halál utáni létről, illetve a feltámadásról. Valójában ez így nem felel meg a valóságnak. Javaslom, olvassa el Grózinger Sándor: „A feltámadás hite” című könyvét, amelyet a Kabbala könyvek sorozat 1. köteteként jelentettünk meg, még kapható, és nem hosszú. Szívélyes üdvözlettel: R.T.”

 Az evangéliumokból ismert történet, a názáreti Jézus földi pályafutásának legnagyobb csodája, Lázár feltámasztása is rávilágít arra, hogy az akkori zsidó emberek számára sem volt újdonság a test feltámadásával kapcsolatos kijelentés. Hiszen Lázár testvére, Márta is ezt állítja: "Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor…”. Pál apostol is utal arra, hogy Krisztus az Írások szerint támadt fel, vagyis úgy ,ahogyan azt az ószövetségi könyvek ezt előre jelezték. (I. Korinthosz 15, 4). (Erről a témáról már korábban ezen az oldalon is írtunk.)

A Biblia elején, a Teremtés könyvében olvashatjuk Ábrahám  történetét, akinek Isten megígérte, hogy ő, valamint leszármazottai öröklik Kánaán földjét.  Ábrahám meggyőződése feltételezi azt a hitet is, hogy az ő teste egyszer a jövőben feltámad, és örökre élni fog azon a földön, amit maga Isten ígért neki.

Nem sokkal később Jób – aki nem kizárt, hogy Ábrahám szépunokája,  Ézsaunak pedig dédunokája volt – azt állítja, hogy a testét bár férgek fogják szétrágni a sírgödörben, mégis ebben a fizikai testében fogja Isten meglátni:

„Mert tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek”. (Jób19,25-27)

Ézsaiás próféta könyvében is olvashatunk hasonló reménységről miszerint „Megelevenednek halottaid és föltámadnak a holttestek...visszaadja a föld az árnyakat” (Ézsaiás 26,19).

Dániel próféta is beszámol egy apokaliptikus kinyilatkoztatásról: „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra (Dán. 12,2)  Sőt, maga a hírvivő Gábriel ismertette Dániellel is későbbi sorsát, azt, hogy majd nyugszol (a sírban) és felkelsz (feltámadsz) a te sorsodra a napok végén (13).

Izrael egész népének feltámadásáról Ezékiel is ír könyvének 37. fejezetében. A grandiózus látomásban a próféta látja amint a száraz csontokat szövettel, hússal majd élő lélekkel, szellemmel ruházza fel Isten, hogy újra életre keljenek.

Az ószövetségi Királyok könyvében olvashatunk Illés és Elizeus által végrehajtott feltámasztási csodákról (1Kir 17,17kk; 2Kir 4,18kk; 13,20kk) is. 

Jézus feltámadása

Bár a bibliai beszámolók szerint, amint láttuk, volt példa feltámadásra Jézus előtt is – sőt maga Jézus is többeket támasztott fel: Jairus lányát, a naini özvegy fiát és barátját Lázárt – mégis a feltámadás sorrendje vele kezdődik el, ő az első zsenge, „elsőszülött a halottak közül.” Lényeges különbség, hogy míg a korábbi feltámadottak és a klinikai halál állapotából visszatérők csak végleges halálukig élnek, addig Jézus Krisztus feltámadása abban különleges és egyedi, hogy ő feltámadása óta sem halt meg, hanem a bibliai kinyilatkoztatás, így a keresztények hite szerint még ma is él.

 Ahhoz, hogy megértsük miért kellett Jézusnak meghalnia és feltámadnia, egyátalán emberré válnia vissza kell mennünk a kezdetekhez. Az első emberpár Ádám és Éva halhatatlansága  csak feltételes volt. A halhatatlanságnak csak a lehetősége állt előttük, de a bűnbeeséssel elvesztették azt. Mivel az ember bűnt követett el, tökéletlen lett, az utódai sem örökölhették tőle az örök életet. A feltámadás viszont az első emberpárnak és minden utódjának az örök élet reményét nyújtotta. 

A legtöbb keresztény felekezet teológiája azt tanítja, hogy Isten az egyszülött gyermekét adta a világnak. Ez azt jelenti, hogy Isten annyira szereti az embereket, hogy egyszülöttét is feláldozta értük, hogy utána a feltámadással a harmadik napon megdicsőítse, vagyis feltámassza. Jézus miután győzött a halálon, kijelentette: "Én vagyok a feltámadás és az élet" (János 11:25). Majd ezt tanította a követőinek: "És aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal" (János 11:26). "Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem kóstol halált soha" (János 8:51). Ez a „jó hír” vagyis görögül az evangélium.