A Pandák című IMAX-film nem sokkal, de valamivel mindenképpen többet tud annál, hogy szimplán csak vonzóvá tegye a formátumot a legkisebbek számára. Ám első 3D-s mozinak is remek választás.
David Douglas és Drew Fellman rendezése mindössze 40 perc, így aztán a mocorgóknak is ajánlható, s ellentétben az egyéb IMAX-rövidfilmekkel, a felnőttek se érzik majd úgy feltétlenül, hogy utána azért megnéznének még egy filmet. Igen, ki van szolgálva a pandamánia, ami nyilván világjelenség. A panda cuki. Szupercuki. Hipercuki. Itt meg láthatunk belőlük egy csomót – kicsit, nagyot, mindenféle méretűt. Már ettől is sokan elolvadnának, s aligha lehetne ezen csodálkozni. (Pláne, hogy még fekete medvebocsok is szerepet kapnak a filmben, akiknek szintén nem kell kölcsönkérni vonzerőt más állatoktól.)
Mivel azért nem csak arról szól a történet (bár nyilván attól élmény leginkább), hogy az IMAX-technikának köszönhetően a lehető legközelebb és a legnagyobb vásznon csibészkednek a macik, felszínesen, de azért elégségesen érdekesen abba is bepillantást nyerhetünk, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe azok a szakemberek, akik a fogságban (barátságosabban fogalmazva: állatkertben, parkban) nevelkedett pandákból néhányat szeretnének beengedni a természetbe. Kínai, amerikai és európai szakemberek dolgoznak ezen, s ugyan kicsit tanárbácsisan (nénisen) közlik velünk következtetéseiket, aligha lehet felróni a film készítőinek, hogy egyszerűsítenek a mozizó közönség kedvéért – elvégre, lehetne ugyan szárazabb tudományos tényeket is beledolgozni egy ilyen filmbe, de ez nem a biológus-szakkör, még csak nem is egy tematikus tévécsatorna aktuális kisfilmje. Hanem egy kommersz látványmozi. A stáb pedig mindent megtett azért, hogy a lehető legtöbb pandavarázslatot tuszkolják bele produkciójukba.
Vannak itt ZZ Top-ra idétlenkedő, gondozójuk nyakát harapdáló, a tejesüveget a lehető legaranyosabban markolászó pandák, az erdőbe visszamerészkedő pandák, s végtagjaikat lustán széttárva bambuszt rágó pandák is. Megtudjuk ugyan, hogy mennyire erős az állkapcsuk (nagyon), meg azt is, mennyire kell vigyázni egy nagyobb pandával, ha birkózni kezd velünk (eléggé), viszont a lényeg mégiscsak az, hogy a Földön inkább olyan rajongók élnek, akik nagy eséllyel soha nem látnak majd igazi pandát, ezért hát az IMAX 3D-nek elsősorban az a feladata, hogy IMAX 3D legyen, s a cirkuszi mutatványon éppen csak valamennyire értékesebbnek mutassa magát a film – nem mintha a pandákat néző, csillogó gyermekszemek ne lennének értékesek. Sőt, sőt, sőt, ugyebár.
Ha létezik valóban korhatártalan moziélmény, amely nem úgy tud csak ártalmatlan lenni, hogy közben a nagyobbakat untatja, a Pandák mindenféleképpen ilyesmivel szolgál. Két fagyi közé simán befér egy gondtalan hétvégén, s a szülő sem érzi majd azt utána, hogy ezt jobb (és olcsóbb) lett volna otthon nézni DVD-n. Rafinált üzleti húzás az IMAX-től, de haragudni, na, azt nem nagyon lehet rájuk.
Hiszen, emberek, pandákról van szó! PANDÁKRÓL!
