Megnyílt a hagyományos technikával készült használati tárgyak seregszemléje a Műcsarnokban. A Kéz/Mű/Remek a kortárs „népi" kézművesség legkiválóbb mestereinek munkáiból nyújt reprezentatív válogatást.
Az elmúlt években rendezett építészeti, képzőművészeti, fotográfiai és iparművészeti nemzeti szalonokat követően idén a Műcsarnokban azok a népi kézműves mesterek, művészek mutatkoznak be, akik alkotómunkájukban a népművészeti hagyományt tekintik ihlető forrásnak. A Magyar Művészeti Akadémia és a Műcsarnok 2018. évi Nemzeti Szalonja Kéz/Mű/Remek címmel a kortárs „népi" kézművesség legkiválóbb mestereinek munkáiból nyújt reprezentatív válogatást. A „mesterremekek" az utóbbi tíz-tizenöt évben születtek, és jól reprezentálják azt a gazdag műfaji, technikai és alkotói sokszínűséget, amely a kézművesmozgalom sajátja.Az alkotók jó része Népművészet Mestere, Népművészet Ifjú Mestere, Népi Iparművész és más kitüntető címekkel és díjakkal rendelkező alkotó, akik rendszeresen zsűriztetnek, részt vesznek pályázatokon vagy maguk is oktatják a mesterségüket, műhelyeket, iskolákat vezetnek, szakkönyveket írnak. Megjelennek olyan mesterek is, akik valamely Kárpát-medencei néprajzi táj helyi örökségét képviselik, otthonról hozzák "háziipari" tudásukat, nem egyszer nagy múltú mesterdinasztiák leszármazottjai, jó esetben helyi keresletre is dolgoznak, ott, ahol a lokális vagy regionális identitás kifejezésének mai reneszánsza miatt újra társadalmi értékkel bír a hagyományos tárgykultúra egyes elemeinek jelképerejű használata. Külön kategóriát jelentenek azok a képző-, restaurátor- és iparművészképzésben részt vett alkotók, akik tárgyrekonstrukcióik révén, egyházművészeti, vagy a modern design irányába mutató munkáik által kapcsolódnak a népművészeti ihletésre dolgozók tágabb körébe.
A kiállításon látható munkák fő ihlető forrása a Kárpát-medencei magyar és nemzetiségi paraszti tárgyalkotó művészet és a történeti kézműipari hagyomány.
A kiállított művek egy lenyűgöző szakmai felkészültséggel és elmélyült néprajzi, történeti ismeretekkel felvértezett alkotói közösség munkái. A tárgyak már-már alig hihető tökéletessége, „hibátlansága" lenyűgöző. Nemegyszer az az érzésünk, hogy a mai alkotók hajdanvolt mestereiket is túlszárnyalják tudásban: a hagyományos táji stílusok, „anyanyelvi szintű" ismeretével rendelkeznek, ugyanakkor bátran kísérleteznek, és az egyéni hangvétel megtalálására, művészi értékkel bíró egyedi alkotások létrehozására törekednek.
A kiállítás rendezőinek az volt a szándéka, hogy a műremekek szépsége, igényessége és harmóniája ráirányítsa a közönség figyelmét a hagyományos tárgyi világ időtálló esztétikumára. Törekvésünk, úgy gondoljuk, célt ért. Az alkotói koncepció, az anyagválasztás, a technika, a forma és a motívumok összehangolása, az arányos kompozíció, az aprólékos, gondos kézimunka ezen a kiállításon is az alkotóktól megszokott magas minőséget képviseli, hiszen Magyarország „népművészeti nagyhatalom", amire méltán büszkék lehetünk, s amire újból és újból rácsodálkozunk. A tárgyakon érezzük a ráfordított időt, a mester kezének érintését, az elődök tudása és szépérzéke által kicsiszolt, de az egyéni alkotó elképzelése által új formát öltő hagyomány ismerősen-ismeretlen ízlésvilágát. Ezek a tárgyak ruhatárunk egyéniséget sugárzó egyedi kellékei lehetnek, a mindennapokban pedig természetközeli, meleg otthonosságot teremthetnek a környezetünkben.
Ma a könnyen megvásárolható és könnyen kidobható termékek özönében a generációkat kiszolgáló – és összekötő – minőségi kézművestárgyak nem elévülő értéket képviselnek. „Slow food", „slow travel", „slow city", „slow living"... – lelassulni, időt hagyni, önmagunkra és egymásra figyelni: ez az életvezetés régi-új bölcsessége, amely az utóbbi években a környezet- és egészségtudatos emberek törekvésévé vált. Legyen az életünknek újra elviselhető, lélekkímélő ritmusa, és emberléptékűbb dimenziója. A „kevesebb több" elve minőségtudatos választást és valóságos értékközpontúságot jelent. Ennek az eszmélésnek a része a kézművesség új reneszánsza szerte a nagyvilágban, s ehhez az értékteremtéshez képes hozzájárulni a magyar kézművesség is a hagyomány iránti tiszteletével és kimagasló tudásával.
A tárlat első terme a hetvenes évek népművészeti újjászületését idézi meg egyik oldalon a nomád nemzedék mestereinek tárgyaival, ezekkel szemben pedig a táncházmozgalom népviseleteivel, valamint számos archív fotóval. A híres néprajzi tájak továbbélő hagyományát egy erdélyi és egy anyaországi egység mutatja be. A berendezett kalotaszegi ház mellett széki, székelyföldi és bukovinai szobák kaptak helyett, míg a matyóföldi ház mellett Kalocsa, Sárköz és Palócföld népművészetét ismerhetik meg a látogatók. Külön termek tekintik át az otthon, majd a házból kilépő ember világát, tárgykultúráját lakásberendezéseken, illetve öltözeteken, viseletkiegészítőkön keresztül. A szakrális terek egységébe egy 47 táblás kazettás mennyezet is készült, míg a közterek, jelképek termébe egy kisebb faragott kapu is helyet kapott, a kiállításba szánt, nagyméretű székelykaput azonban végül a Műcsarnok épülete mögött helyezték el. A közönség megismerkedhet több kézműves dinasztiával, betekintést nyerhet a tárgyrekonstrukciók készítésébe, a népi hangszerek világába, de a tárlat még a népi építészetbe is bevezetőt nyújt.
A látogatók nemcsak megtekinthetik, de ki is próbálhatják a népművészet számos fortélyát, különleges hangszereket szólaltathatnak meg és a kísérőprogramok során közös táncban, éneklésben is részt vehetnek a kiállítás augusztus 20-i zárásáig.
A kiállításról további részletes ismertető Szegő György,Andrásfalvy Bertalan, valamint a kurátorok, Beszprémy Katalin és Fülemile Ágnes írásaival itt olvasható.