Nemrég láttam egy képet egy nőről, aki egy reptéren áll, a hátán két táskával és a gyerekével, az oldalán egy műanyag kismotorral, és mosolyog – süt róla, hogy jól érzi magát.
Volt alkalmam vele személyesen is találkozni, amikor legutóbb itthon járt, ami nem történik meg olyan sokszor, hiszen igazi utazó: aki hagyja, hogy a sors vagy a véletlen olyan helyekre sodorja, amire előtte nem is gondolt, és olyan kihívásokkal kelljen szembenéznie, amilyenekkel kevés embernek.
Például elmegy Afrikába önkéntesnek, amikor az még nem divat, szerelmes lesz, és egyedül is bevállalja a gyereket úgy, hogy az utazásokról nem mond le, mert miért is tenné. Mindent meg lehet oldani valahogy, minden csomagot lehet minimalizálni, és az ember minden helyzetben fel tudja magát találni, ha elég leleményes.
Lehet utazni kevés pénzből, meg lehet találni a kedves és segítőkész embereket, létre tudunk hozni olyan dolgokat is önerőből, amik elsőre látásra meghaladják az erőforrásainkat, lehet a gyerek háziját ellenőrizni amellett, hogy vendégekre főzünk, elférhet minden ingóságunk a vállunkon vagy egy kisbuszban, ha az egész világot az otthonunknak tekintjük, és még így is megteremthetjük magunknak azt a biztos alapot, amin minden nyugszik.
Ez az anya pedig elég leleményes: a világ számos pontján megfordult már a Kanári-szigetektől kezdve Mexikóig, rendszeresen szervez valami helyi önkéntes programot, olyan munkát vállal, amilyet talál és a nehézségeket is jó szívvel tudja megélni. Ja igen, és most épp a saját hostelét vezeti Gran Canaria-n, ami azért, valljuk be, elég jó hely.
Közben neveli a fiát, aki megy vele mindenhova, három nyelven beszél és nem ijed meg attól, ha idegen helyen találja magát: hozzászokott ahhoz, hogy rendszeresen új arcokkal és környezettel kell megismerkednie, és úgy tud sztorizni, mint egy vérbeli mesélő, aki pontosan tudja, hogyan kösse le e a hallgatóság figyelmét.
Ők ketten tudnak egymás számára biztos pontok lenni, amik működtetik és hajtják az életüket – együtt és egymásért, külön utakon, de egy irányba. Bármennyire tűnik szokatlannak vagy rendhagyónak az életük, ők is ugyanarra építkeznek, mint mások: a szeretetre.
Bea történetének nagy része szól az anyaságról, a gondoskodásról és a befogadásról, és azért érdekes hallgatni, amiket mesél, mert olyan könnyedséggel és nyitottsággal beszél a buktatókról és a nehézségekről is, hogy az ember simán elhiszi neki, amikor azt mondja: minden lehetséges. Ahogy az életet magát is meg lehet élni így – megfelelési kényszer és folyamatos stressz nélkül. Illetve biztos tudatában annak, hogy az élet és a világ folyamatosan változik, így a legjobb, amit tehetünk, ha minél rugalmasabban állunk hozzá, de merünk, tudunk és akarunk saját magunkért és a saját sorsunkért felelősséget vállalni.
Talán ezek a legfontosabb dolgok, amiket másoknak tanítani lehet a világról – és talán ezek azok az alapok, amiket (sok más mellett) érdemes átadnunk a következő generációknak.
