Mintegy kétszáz év magyar zenéjéből válogat Vashegyi György május 24-én, a Nemzeti Filharmonikusok Pesti Vigadóban tartandó hangversenyén, amelyen Rohmann Ditta gordonkázik.

A főleg régizenei produkcióiról ismert kitűnő karmester vezényletével elsőként Erkel Ferenc Hunyadi László operájának nyitánya csendül fel, amely zseniálisan ötvözi az olasz, francia operák nyelvezetét a 18. század végi verbunkos zene elemeivel. A darab a magyar nemzeti operastílus első remekműve. A szövegkönyvet a Szózat-megzenésítést is jegyző Egressy Béni írta, az opera hatalmas sikert aratott, az Operaház megnyitásáig eltelt negyven évben mintegy 250 alkalommal adták elő, egy korabeli kritika szerint „eleitől végig magyar szellem lengi át, és zenészeti tekintetben igen sok jelességgel bír.”

Ezt követi Dubrovay László Gordonkaversenye, amelyet 2012-ben komponált. A darab zenekarában a fúvós- és vonóshangszerek mellett népes ütős szekció, valamint hárfa és cseleszta is szerepel. A három tételes kompozíció formai felépítése a klasszikus mintákat követi: első tétele szonáta-, a második triós, a harmadik rondóformában íródott. A szerző alkotásáról az vallja, hogy a szólistának számos speciális játéktechnikai elem ad lehetőséget virtuóz képességeinek megmutatására, kiváltképp a táncos, mozgalmas fináléban.

Aligha lehetne erre a szerepre rátermettebb művészt találni, mint a kortárszenében nyújtott tevékenységének elismeréseképpen Artisjus-díjjal kitüntetett Rohmann Ditta, aki nemzedékének egyik legnagyszerűbb gordonkaművésze; játékában nyitottság, természetes zeneiség és az emberek megszólításának nemes szándéka egyesül.

Az 1937-ben született Csíky Boldizsár Erdélyi Rapszódia műve 2012-ben íródott. Még ugyanebben az évben mutatta be a marosvásárhelyi Filharmónia szimfonikus zenekara élén a temesvári karmester, Gh. Costin. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar - Kocsis Zoltán nagyszerű vezényletével - a szerző nagyzenekari művei közül kettőnek is vállalkozott magyarországi bemutatására, de ez a darab „népszerűbb” hangot üt meg, mint a komor hangulatú „Gulag”, vagy a feszültségekkel teli poéma, „A hegy”. A Rapszódia” címadást a nagyon ellentétes hangulatok váltakozása és ezek velejárója, a gyakori tempóváltozás is indokolja. Zenei nyelvezetét tekintve, a mű vállalja a bartóki megfogalmazás szellemében értett zenei anyanyelv identitás-jelentését. A szerző, konkrét népdalidézetek nélkül, zenéjének szellemében mutatja fel egyértelmű hovatartozását.

„Ha nagyon össze tudsz fonódni a saját zenei anyanyelveddel, a népdalkultúrával, az általa felkínált gazdagsággal, utána bármely műfajban úgy tudsz írni műzenét, hogy a háttérben ott van a népdalkincs is, és érezni lehet rajta, hogy az magyar zene” – Csíky Boldizsár

Az estet Kodály Háry János szvitje zárja. Az 1926-ban bemutatott mű jelentősége elsősorban abban áll, hogy általa a magyar népdal sikerrel kapcsolódott a zenés színpad több évszázados hagyományához – a daljátékból készült szvit egyike a legnépszerűbb koncerttermi daraboknak. A végtelen mesélő kedvéről és nagyotmondásáról ismert nagyabonyi huszár tündérvilágot is megidéző nosztalgikus történetei–kalandjai tökéletes keretet adtak a negyvenhárom éves zeneszerzőnek a magyar népdal gyönyörködtető változatosságának a bemutatására. A mintegy huszonöt perces szimfonikus műben Kodály csodálatos gazdagságú zenekari színeiben szólal meg többek között a Bécsi harangjáték, Háry és Örzse kettősének, a Tiszán innen, Dunán túl népdal dallama, vagy a verbunkos stílusban írt, sodró lendületű Intermezzo.

Rohmann Dittával Bognár Éva beszélgetett a koncertről Kultúrpart rádióműsorában: