Nem is az a meglepő, hogy a svéd filmipar kísérletet tesz az amerikai párkapcsolati vígjátékok másolására, hanem az, hogy a művelet egész jól sikerül neki.
Volt azért lehetőség a gyakorlásra, hiszen Az élet napos oldala (eredeti címén Solsidan) című mozifilm előtt a történet főhősei és színészei az azonos elnevezésű tévésorozatban hódították meg a svéd nézők szívét. A széria 2010 és 2015 között öt évadot és ötven epizódot élt meg. Amikor a készítők gondolnak egyet, és sorozatot költöztetnek a nagyvászonra, mindig valós veszély az, hogy a történet olyan nézőkhöz is eljut, akik nem látták a televíziós előzményeket, így talán nem is fogják teljes egészében érteni az eseményeket és a karaktereket (a Törtetők esetében volt kísértetiesen hasonló a helyzet). Magyar nézőkként mi tökéletes kísérleti nyulak vagyunk az előbb felvetett probléma igazolására vagy cáfolására, hiszen a Solsidan sorozatot nálunk nem vetítették, és a különböző internetes forráshelyek által sem lett népszerű hazánkban. Ennek fényében már az is pozitívum, hogy a svéd házaspárok problémás mindennapjaiba betekintést engedő történet nem kelt hiányérzetet. Nem támad olyan gondolatunk, hogy kihagytunk valamit, egy korábbi produkciót, amely által érthetőbbek lennének a látottak.
Az egyszeri mozinéző számára is értelmezhető és élvezhető sorozatadaptáció három pár viszontagságos életének történéseit mutatja be. A fogorvos Alex (Felix Herngren, aki egyben a film egyik rendezője) válik feleségétől (Mia Skäringer), mert a nő beleszeretett egy másik férfiba. Barátaikat megdöbbenti az új helyzet, de azért nekik is megvannak a maguk problémái, hiszen Fredde (Johan Rheborg) pénzügyi munkaterületén szép vagyont halmozott fel, felesége, Mickan (Josephine Bornebusch) pedig azon fáradozik, hogy minél ügyesebben elköltse a rengeteg pénzt. Fiuk ráadásul a kisarkított politikai szónoklatokkal dobálózó nagyapa hatása alá kerül, aminek Fredde nem örül. Mindeközben Ove (Henrik Dorsin) orvosi okok miatt nem képes többé a gyermeknemzésre, így nagy erőkkel nekiáll spermadonor után kutatni, hogy párjával újra teherbe eshessenek.
Hiába a skandináv produkció, az északi helyszínek és színészek, Az élet napos oldala kiválóan megteremti az amerikanizált hatást. A hollywoodi vígjátékok pozitív és negatív tulajdonságai egyaránt visszaköszönnek ebben a szellemes ötleteket szép számmal tartalmazó produkcióban, ami azért a játékidő derekára alaposan elfárad. Habár a karakterek alapvetően sztereotípiák, a forgatókönyv viszonylag gyakran (de azért közel sem elegendően sokszor) képes kellemes humorú, enyhén nevettető, jó hangulatú helyzetekbe keverni őket. A léc többször megrezeg az indokolatlannak tűnő altesti humor által uralt jelenetekben, és jó pár szituáció kínossá, vagy a túlzott aktualitásra törekvés miatt közhelyessé válik. Utóbbira jó példa a likevadász barátnők Instagram-háborúja, amely zavaróan erőltetettre sikeredett.
Mindazonáltal azt is meg kell hagyni, hogy Az élet napos oldala többnyire ügyesen vezeti a cselekményt. Miközben a három középpontba helyezett párnak egyenként is ad valamilyen mindennapi konfliktushelyzetet, arra is gondot fordít, hogy a szereplők időről időre keresztezzék egymás útjait, minimális hatást gyakorolva a többiek kisemberi küzdelmeire. Ugyanakkor a mindennapiságot ezúttal akár a felületesség szinonimájaként is használhatnánk, hiszen a megjelenített figurák emberközeliek, de pont ezt nem tudják kellő mélységig kihasználni a készítők. Így egy-két elcsépelt "nagy igazság" mellett nem sikerül egyéb érdemi konklúziót levonniuk.
A történetben rejlő lehetőségekhez mérten a játékidő jó húsz perccel hosszabb az optimálisnál. A finálét nézve ráadásul olyan érzésünk lehet, mintha Herngrenék csak a sztori végére döbbentek volna rá arra, hogy az amerikai komédiák Judd Apatow által képviselt irányának utánzása mellett másféle babérok is akadnak, amelyekre rá lehet törni. A felismerés azonban későn érkezik, így a zárásra hirtelen beszuszakolt, aránytalanul nagy mértékű drámázás nem találja meg a helyét az összképben.
Az élet napos oldala olyan vígjáték, amelyet szinte már megkapó ártalmatlansága miatt nem lehet utálni, de az is biztos, hogy rendkívül kicsi horderejéből kifolyólag hamar el is fogjuk felejteni. Egy próbát talán megér azok számára, akik nagyon, de nagyon könnyű filmélményre vágynak.