Karnics Alina és Porogi Dorka idén némi közös ötletelés után belecsapott a lecsóba és összehoztak egy izgalmas, új és mégis a budapesti éjszakába tökéletesen passzoló projektet, a budapest micro-t.

Ami tömör, tömény, közösségi, kicsi és mégis nagy egyszerre – és ezt az is mutatja, hogy már a projekt indulása előtt csapódtak hozzá innen-onnan emberek, alkotni vágyók, kihívásokat keresők, vagy csak simán lelkes és a kezdeményezést ígéretesnek tartó önkéntesek.

A budapest micro úgy definiálja magát, mint az első budapesti mikroszínház, ennél viszont már jelen állapotában is sokkal több. A mikroszínház tulajdonképpen annyit jelent, hogy a nagyérdemű rövid, mindössze 10 perces mikrodrámákat nézhet és emészthet meg, illetve vezetett túrákon akár az összeset is megnézheti egymás után, mindezt pedig jelenleg a Szimplában teheti meg, ahol kellő mennyiségű szeparálható és hangulatában teljesen különböző tér van.

A tesztidőszakban – ami most volt, vagyis júliusban – összesen 5 különböző darab futott, amiket egy kérdés kötöttössze: Mi a magyar? Mindegyik mikrodráma a maga saját nyelvezetén és formájában próbál meg erre a kérdésre egy aktuális választ adni, amivel nem kell egyetértenünk, sőt. Egyiknek sem célja feltalálni a melegvizet vagy örök érvényű hitet tenni egy nagyon igaz magyar állítás mellett, de az igen, hogy a közönség arra a 10 percre a lehető leginkább ott legyen.

A projekt ötletét egy madridi hely adta, ami vendéglátó egységként és apró színházi tereknek helyet adó kulturális térként is funkcionál, és Alinát nagyon megfogta ez a fajta, kvázi kapudrogként is működő, a kortárs színházat a mai kor igényei szerint adagoló működés. Miután hazajött a világ másik feléről, Dorkában talált alkotótársra, aki szintén akkoriban érkezett vissza az országba Erdélyből, ahol színházat tanult és csinált is. Az ötletük egyszerű volt, az időzítés tökéletes, és elmondásunk szerint gondolkodni sem volt idejük semmin, csak csinálták. Egy régi baráti társaságból hamar kinőtte magát egy rugalmasan értelmezendő, szabad és tevékeny társulat, amiben minden résztvevő jól tudja magát érezni.

A mikroszínház műfaja ugyanis nem csak a befogadói oldalról érdekes, hanem az alkotóiról is. Kevés az idő, kicsi a tér, közeliek a nézők és szokatlan a helyzet. Ugyanakkor sokkal nagyobb alkotói szabadságot ad, mert rugalmasabban, könnyedebben lehet alkalmazkodni és alakítani az előadáson. Nem mellesleg a lányok tervei szerint hónapról hónapra új témákkal érkeznének, hogy ne legyen megállás vagy unalom, és folyamatosan tudjanak újat nyújtani az esetleges rajongóknak és érdeklődőknek.  

Nem csoda, ha bolydult egyet a pesti éjszakai állóvíz – ahogy az sem, hogy a kezdeményezés nagyjából rögtön helyet tudott találni magának a Szimplában. Igen, abban a Szimplában, ahova manapság magyarok már csak ritkán járnak, és ami ismét jó érzékkel fedezte fel, hogy mi hiányzik az őslakosoknak a környékről. Egy kis kultúra. Egy kis plusz. Egy kis kezdeményezőkészség, ami szeretné megváltoztatni a jelenlegi helyzetet. Mert ezeknek a daraboknak – amiket egyébként magyarul és angolul is meg lehet nézni – nem titkolt célja és vágya az, hogy párbeszédet kezdeményezzenek. Az mindegy, hogy a beszélgetés kik között zajlik, csak induljon el. Történjen meg. Vessen fel kérdéseket és ismertessen össze embereket, ütköztessen álláspontokat és sarkalljanak cselekvésre.

Ezért tud a budapest micro több lenni, mint egy mikroszínházi kezdeményezés: mert jókor, jó helyen a megfelelő húrt pendítette meg azzal, hogy alkotni, játszani, cselekedni és közösen gondolkodni hívott embereket. Az első etap eredményét – amely egyébként javarészt közösségi finanszírozás keretein belül valósult meg – július 24-én és 26-án még meg lehet nézni a Szimplában, utána egy augusztusi leállás következik. Én nagyon bízom benne, hogy szeptembertől újult erővel és kreativitással veszik be ismét a Kazinczy utcai koraestéket.

Az alkotókkal Bognár Éva beszélgetett a Kultúrpart Trend Fm-en futó rádióműsorában június 27-én.