Szeptember 16-ig látható a magyar tájképfestészet korai aranykorát és a magyar tenger partjait bemutató tárlat a KOGART idén 5. születésnapját ünneplő tihanyi galériájában.

 A kiállítás anyagában reprezentatív válogatásban jelennek meg a mitológiai témák, és néhány művön keresztül a várábrázolások, valamint az orientalista tájképek, vagyis elsősorban azok a műtípusok, amelyek a konkrét tájakat mitikus, illetve történelmi távlatba helyezik. Hol a táj szolgál egy történet hátteréül, hol pedig maga a táj hordoz történeti aspektust. A tárlaton elsősorban az Itáliában letelepedett id. Markó Károly, valamint magyar tanítványainak (Ligeti Antal, Telepy Károly stb.) munkái láthatók, mivel ezen művészek képei nyomán emelkedett európai színvonalra a magyar tájfestészet és született meg a nemzeti táj típusa.

A 19. század első évtizedeiben kibontakozó új magyar festőművészet első európai rangú képviselője id. Markó Károly (1793–1860) volt.  Élete nagyobb részét Itáliában töltötte. Az olasz fejlődés vonalába illeszkedő ideális tájképei mitológiai, vallásos vagy történelmi jelenetek színterei, azonban kompozícióin a fő hangsúly már nem az alakokon van, hanem elsősorban a táji környezeten.

Az id. Markó Károly által kialakított ideális tájábrázolási mód gyermekei, tanítványai és hazai követőinek ecsetje nyomán élt tovább a 19. század végéig, meghatározva a magyar festészet fejlődésének egyik fontos irányát. Három fia közül a legidősebb, Károly (1822–1891) ragaszkodott leginkább apja stílusához, míg András (1824-1895) sziklás hegyvidéki tájainak témaválasztásában ugyan megőrizte a családi tradíciót, ám figurális jelenetein már erősebb az életképi jelleg. A legifjabb testvér, Ferenc (1832-1874) volt az egyetlen a Markó-családból, aki hazatért Magyarországra, és az olasz tájkivágatok festése helyett hamar ráérzett a hazai vidék karakterére. Az égbolt változatos atmoszférikus jelenségeit megörökítő képeinek gyakori szereplői a magyar ruhába bújtatott menyecskék vagy a tarka viseletű vándorcigányok.

Az 1860-as évektől látványosan új tájképfelfogás jelentkezett a magyar festészetben, miközben technikailag a legmagasabb európai színvonalra emelkedett. Az id. Markó Károly által képviselt korábbi ideális tájfestészetet, a mitikus és heroikus tájtípusokat tanítványai eleinte a romantika stílusában formálták át, hogy a későbbiek során, a 80-as évektől a magyar tájképfestészet az intim tájtípus, vagyis a hangulati és atmoszférikus festészet irányába mozduljon el.

Gyermekei mellett a Markó-iskola tradíciójának leghűségesebb követői Ligeti Antal (1823–1890), Telepy Károly (1828–1906) és Brodszky Sándor (1819–1901) voltak. Külföldi tanulmányaik után mindhárman Budapesten telepedtek le, és meghatározó mestereivé váltak a 19. század második felének.

A szeptember 16-ig látható kiállítás kurátorai: Fertőszögi Péter művészettörténész, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke és Marosvölgyi Gábor az alapítvány művészettörténésze.

A kiállításnak helyet adó galéria 2013 nyarán azzal a céllal nyílt Tihany szívében, hogy a Balatonra érkezők a környék jól ismert és közkedvelt látnivalói mellett egy egész évben látogatható intézményben a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kiállításai által nyújtott élményeket is megismerhessék. Az épületben Borsos Miklós szobrászművész állandó kiállítása mellett klasszikus és kortárs műveket egyaránt felvonultató időszaki kiállítások, tárlatvezetések és egyéb kulturális programok várják a látogatókat.