Ki őrzi az őrzőket? Mi lesz velünk, ha önjelölt védelmezőink még saját magukra sem képesek vigyázni? Gyűjteményes kötetben olvasható Alan Moore korszakalkotó képregénye, a Watchmen.
A közelmúltban újfent képregények kiadásába kezdő Fumax Kiadó továbbra is gondoskodik róla, hogy a magyarországi olvasók egyik kreatív orgazmusból a másikba csöppenjenek. Neil Gaiman gyönyörű Halál-kötete után a nemrégiben megrendezett Nyári Képregénybörzére kihozták a DC Comics klasszikus alternatív történelmi szuperhőssztorijának új magyar kiadását. A Teljes Watchmen cím nem félrevezető, ugyanis a nagyalakú, masszív kemény borítóval fedett kötet Alan Moore művének összes fejezetét tartalmazza a hozzájuk tartozó, a karakterek hátterét részletező kiegészítő dokumentumokkal együtt. Jó eséllyel nem találunk olyan hazai képregényrajongót, aki ne akarná könyvespolcán tudni ezt a kivételes kiadványt.
Kívül-belül kiemelkedő irodalmi alkotásról van szó. A képregény-művészet megkerülhetetlen történetében Alan Moore késő huszadik századi prófétaként, tollal felfegyverzett apokalipszislovasként mutatja meg a sötét ösvényt, amely keresztülvezet a cselekménynek teret és időt adó, alternatív 1985 káoszba hajló világán. Kétséges, hogy találunk-e fényt az alagút végén. Ám a globális társadalmi-politikai tanulság garantált, ugyanis Moore a valós világ eseményeit manipulálva, új részletek beemelésével hívja fel a figyelmet arra, hogy a hidegháború nem játék. Ha a Földet uraló balga faj nem vigyáz, akkor hamarosan olyan károkat okoz saját magának, amelyeket csak radikális áldozatok meghozatala által lehet orvosolni.
Az egyre keserűbbé váló összképben az alternatív világ egyik legjelentősebb, vagy inkább legfurcsább összetevőjét képviselő szuperhősök létjogosultságukat vesztik az emberek szemében. Saját múltjuk, és a megszokott, csillogó fényekben és dicsőségben tündöklő hőssablonok karikatúráiként, a társadalom görbe tükreként próbálják megtalálni a helyüket egy olyan korban, amelyet nem értenek és nem is igazán szeretnek. A Komédiásként ismert, és leginkább jelmezes zsoldosként működő Edward Blake gyilkossággyanús halála után mégis úgy fest, hogy rajtuk múlik a közelgő atomháború megakadályozása. Nem lesz sétagalopp, hiszen a szálakat a háttérből egy arctalan zseni, a káosz kiszámíthatatlan művésze mozgatja.
A Watchmen az egész világról, az összes emberről, és a komplett huszadik századi történelemről beszél. Merítése elsőre talán túl mélynek tűnhet, ám egy pillanatig sem válik felületessé vagy elnagyolttá. Ez annak köszönhető, hogy Moore a nagy horderejű témákat egy-egy szereplőjéhez rendeli. Így a cselekmény áramlásával párhuzamosan a karaktereket is részletesen bemutatja, miközben az emberiséget foglalkoztató legfontosabb kérdéseket is kitárgyalja. Az összképben a krimi és a pszichothriller egyvelegét képviselő Rorschach a végletekben kifejeződő világlátás hibáit közvetíti. Régi szövetségese, Dan Dreiberg, az Éji Bagoly jelmeze emlékeztet leginkább a megszokott szuperhősfigurákra, így talán nem is véletlen, hogy Moore őt ábrázolja a leginkább bizonytalannak és puhának. Egy életközépi krízisben szenvedő, életcélt vesztett, keserű férfit látunk, és ha belegondolunk, kisemberi léptékben ez is olyan, mint a világvége. A valódi, biblikus hatású apokalipszist persze a kozmikus lényekre kell hagynunk, ezért a szörnyű tudományos balesetben emberfeletti entitássá avanzsáló Dr. Manhattan, a jóformán mindenható, kék színben ragyogó, meghatározhatatlan lény szolgál tökéletes keretként az istenről és az emberiség a világegyetemben betöltött helyéről szóló eszmefuttatásoknak. A szuperhőspályát tinédzserként, anyja nyomására választó Laurie Juspeczyk, azaz a Selyem kísértet identitásválságának szinte szöges ellentéteként áll a teljes körű magabiztosságot sugárzó Adrian Veidt, aki nem csak atletikus testalkatú ex-igazságosztó, hanem állítólag a világ legokosabb embere is, ráadásul kiváló üzleti érzékkel is bír.
Isten és megváltás, ördög és pokol. Férfiak és nők, béke és háború. A Watchmen mindezekről beszél, legmélyebb jelentésrétegeiket sem kímélve. Esendő, erőszakos, becsületesnek csak elvétve nevezhető szuperhősein keresztül az eltérő világlátások összeütközéseiről értekezik. A Komédiás számára még a legbrutálisabb szörnyűségek is olyanok, mintha prosztó viccek csattanói lennének, miközben Rorschach szennyben és vérben kúszó férgeket lát ott, ahol emberek járnak, Dan Dreiberg pedig elődje esti meséit hallgatva próbál a múltba temetkezni, és magányos lakásában elfelejteni mindent, ami rossz a világban. Egyedül Dr. Manhattan az, aki minden részletében átlátja a teret, az idő és az élőlényeket. De pont ezért nem érti igazán működésük lényegét. Mert elveszik az apróságokban és a logikai törvényekben.
Sokrétű karaktereinek fejlesztését, építését Alan Moore baljós krimiből indítja, hogy kicsivel később szövevényes tudományos-fantasztikus töltéssel színesítse a komor összképet. Legalább ugyanennyit foglalkozik párkapcsolati drámával és gyermek-szülő konfliktusokkal, az utca emberét egy újságárus szemével bemutató mellékszállal, illetve a kalózképregények előtt tisztelgő kiegészítő vonulattal pedig a maximumig szélesíti története perspektíváját. Végkövetkeztetéseit pazarul tálalt, megdöbbentő fordulatokkal készíti elő, míg befejezése a valaha készült egyik legtragikusabb, legperverzebb "happy end". A legapróbb részletekig kiszámított pontossággal megszerkesztett oldalakon Dave Gibbons erőteljes, de még véletlenül sem hatásvadász rajzai közvetítik az eseményeket, hozzájuk rendelve temérdek konnotációt, mögöttes tartalmat.
Sok-sok apró szegmens, rengeteg kivesézett téma, valamint a kérpegénytörténelem talán legjobban kidolgozott figurái. De mégis, az összes részlet egy irányba mutat. A beizzított, indításra kész nukleáris rakéták füstjében a véres tetemeken átgázoló embertömeg nem kér a segítségből, megtagadja a megváltást, és soha, semmilyen körülmények között nem tanul a saját hibáiból. A Watchmen főhősei maszk és álruha mögé bújtak, hogy piti bűnözők csontjainak összetörésével tereljék el figyelmüket a valóságról: amint leveszik a jelmezt, ők is csak arcok lesznek a húsforgatagban, amely előre elkészítette magát a vágóhídnak, hogy a végítéletnek még erre se legyen gondja.
