Ferenczy Béni a modern magyar szobrászat egyik legnagyobb egyénisége volt. Szeptember 23-án a tihanyi Kogart Galériában nyílik az Erő és Harmónia című emlékkiállítása.
„A művész célja és feladata a mű, minden mást ennek alá kell rendelnünk.” – írja Ferenczy Béni 1954-ben. Életét és életművét szemlélve valóban megállapítható, hogy a művészet szeretete és az alkotás iránti lelkesedés pályafutásának mozgatórugóját jelentette a legvészterhesebb időkben is. Szükség is volt erre, Ferenczy életén ugyanis végigsöpört a 20. század.
Marosvölgyi Gábor kurátorral Bognár Éva beszélgetett a Kultúrpart Trend Fm-en futó műsorában szeptember 26-án:
Több mint fél évszázadot felölelő életműve európai szinten is kiemelkedő. A pályája kezdetén avantgárd irányzatokkal kísérletező művész – túllépve a kubista és expresszionista stíluskísérleteken – érett korszakára archaikus szobrászati elveket felelevenítő, plasztikai problémákra fókuszáló művészetet teremtett, mely az antik szobrok utánzása nélkül hordozza magában a harmóniát és a görög szépségeszményt.
Ferenczy Károly, a nagybányai művésztelep egyik alapítójának fiaként gyermekkorában tanúja volt a modern magyar festészet indulásának. Rajztanulmányait a festőiskola növendékeivel együtt végezte, a szobrászat technikáit pedig külföldi iskolákban sajátította el. Tanulmányai befejeztével Budapesten dolgozott, ahol egyike volt azoknak progresszív művészeknek, akiket 1919-ben magával ragadott a Tanácsköztársaság idején megindult kultúrmozgalom. A kommün bukása után elhagyta Magyarországot, innentől közel két évtizedig tartó emigrációjának első számú bázisát Bécs jelentette. Egy rövidebb németországi kitérőt leszámítva az osztrák fővárosban próbált érvényesülni, az 1932-es év azonban komoly fordulópontot hozott számára. Addigra első feleségével kötött házassága zátonyra futott, ő pedig munkalehetőségek hiányában úgy döntött, hogy – engedve magyar barátai meghívásának – a Szovjetunióban próbál szerencsét. Korán világossá vált számára, hogy Moszkva nem nyújt megfelelő terepet a szabad művészi munkára, magánélete azonban meghatározó fordulatot vett. Minden bizonnyal élete egyik legfontosabb eseménye volt, mikor egy régi nagybányai ismerős, Plop Mária Erzsébet személyében rátalált arra a nőre, aki élete végéig társa maradt. Hamarosan egybekeltek, majd néhány év múlva visszatértek Bécsbe, ahonnan az Anschluss idején véglegesen hazatelepedtek Budapestre.
E kiállítás nem kísérli meg, hogy teljes képet adjon a 20. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alkotójának életművéről. A bemutatott műalkotások Ferenczy Béni érett korszakának két központi témájára koncentrálnak: a michelangelóian izmos női aktokra és az önvallomásszerű siheder fiúalakokra. Ez a két archetípus közel egy időben jelent meg Ferenczy művészetében, felbukkanásuk a szobrász magánéletének történéseivel magyarázható. Az alakok azonban idővel függetlenedtek a konkrét eseményektől, és a mester szobrainak, rajzainak, akvarell munkáinak főszereplőiként az életmű érett korszakának kulcsfiguráivá váltak.