A Keresés című film formabontó thriller, ráadásul még a stílusából adódó gyerekbetegségek nagy részét is elkerüli.
Mindannyian ismerjük az érzést, amely akkor keletkezik, amikor egy barátunk vagy szerettünk a megszokottnál jóval hosszabb ideig nem érhető el mobilon, sms-ben vagy a preferált chat-alkalmazáson keresztül. Biztos, hogy minden rendben, és nem esett semmi baja. Tuti, hogy csak épp nincs wifi-je, vagy elromlott a telefonja. Ilyen gondolatokkal nyugtatgatjuk magunkat, amíg meg nem halljuk az értesítés várva várt, felszabadító hangját, a megkönnyebbülés gyönyöre pedig semmihez sem fogható. David Kim (John Cho) nem olyan szerencsés, mint mi. Miután kamaszlánya, Margot (Michelle La) egy este nem érkezik haza, a férfi kétségbeesetten keresni kezdi az online felületeken, ám nem jár eredménnyel. Az ügyből így rendőrségi nyomozás kerekedik. Hamarosan önkéntesek egész serege kutat Margot után, aki talán elszökött, de az is lehet, hogy valami sokkal rosszabb történt vele.
Elsötétül a moziterem, majd valami egészen váratlan történik. Általános iskolai informatika óráink legelső tudnivalói sejlenek fel a vásznon. Asztal, tálca, parancsikonok. Egy számítógép nyitóképernyője. Mi történt? Valaki laptopja projektorának használja a vetítőberendezést? Nem. Másról van szó. Méghozzá arról, hogy a Keresés egy egészen újszerű, eleddig jó eséllyel egyedülálló ötlettel teszi aktuálissá történetét. A cselekmény minden egyes mozzanatát komputerek képernyőjén és a rajtuk futó, online felületeken keresztül ismerhetjük meg. Bugyborékoló hangjával jelez a Skype, pittyen a Messenger, szólongat a FaceTime, miközben az Instagram és a YouTube fontos bizonyítékokat rejt el a fotók és a videók sorai között. A Keresés ilyen, mindennapi életünket meghatározó eszközökkel alkot vadonatúj ízvilágot a thriller műfaján belül, egy füst alatt pedig bemutatja, hogy az internet mennyire mélyen áthatja huszonegyedik századi világunkat. Az örömeinket és a tragédiáinkat egyaránt.
A film a thriller műfaj felturbózása mellett új erőt fecskendez az áldokumentarista szubzsáner mára már igencsak elhasználódott ereibe is. Rejtélyes körülmények között elveszett, majd megkerült kézi kamera felvételei helyett élethűen bemutatott, ügyes vizuális megvalósítással tálalt számítógépes, internetes alkalmazások keltik a valóságosság látszatát. A Keresés továbbá nem követi el az áldokumentumfilmek gyakori hibáját, és elkerüli a hitelesség kedvéért túl hosszúra és unalmasra nyújtott bevezetést. Helyette az emberi viszonyok és az alaphelyzet tömör felvázolását követően egyből belecsap a lecsóba. Igaz azonban, hogy a játékidő későbbi szakaszaiban néha a kelleténél tovább nyúlik egy-egy képsor, és el kell ismerni, előfordulnak vontatottabb periódusok. Ám csak kis számban, így komolyabb mértékben nem rombolják az élmény egészét.
És ha már emberi viszonyok bemutatásáról írtam az imént, fontosnak tartom leszögezni azt is, hogy Aneesh Chaganty első nagyjátékfilmes rendezése remekül, részletesen és hatásosan tárja elénk az apa-lánya kapcsolatot. John Cho és Michelle La hiteles színészi játékokkal tolmácsolják az édesanya és a szeretett feleség elveszítése után kialakult, kiegyensúlyozottnak tűnő, de korántsem tökéletes családi viszonyt. Eltűnt lánya után az internet bugyraiban kutakodó David Margot posztjait és videóit látva rájön, hogy sok mindent nem tudott saját gyermekéről. Webes nyomozása így válik egyben önismereti tréninggé is, amely során fény derül arra, hogy az online birodalom útvesztője számos sötét sarkot rejt. De azért néha könnyedebb kanyarokat is vesz, hiszen a Keresés a legváratlanabb pillanatokban még a humorhasználattól sem riad vissza.
Jól is teszi, hiszen így válik ez a produkció gyönyörűen friss alkotássá. Olyan művé, amelyre a huszonegyedik századi filmgyártásnak szüksége volt. Tálalásmódja egyedi, tempója feszes, története pedig fordulatos. Kiváló mozi!
