Mi történik akkor, amikor az emberiség elhagyja a Földet, de még nem kolonizál egy új bolygót? Kerekes Gábor Repülő városok című kiállítása a jövő urbanizációs kérdéseit járja körül. 

Mi sarkallt arra, hogy a papírkollázsok világában teljesedj ki?

A leegyszerűsítés és a környezetvédelem. Kerestem valami olyasmit, amihez kevés eszközre van szükségem, ez esetben elég egy olló, és olyan alapanyagot, amit újra lehet hasznosítani,  amiből sok van mindenhol. Nagy méretekben gondolkoztam korábban is, nagytermes installációkat építettem és már akkor is újrahasznosított anyagokat használtam fel, mégis, ahogy előrehaladtam a kollázs munkákkal, beszippantott a technika részleteiben való elmélyülés. Teremnyi műveimhez mindig stábra volt szükségem, az alkotások így több résztvevő bevonásával készültek, és ehhez mindig elő kellet kaparni az anyagi feltételeket, ami egy idő után nagyon fárasztóvá vált. Mostanában egyedül dolgozom az alkotásaimon, így nem fő a fejem, hogy mások megélhetése tőlem függ. 

Város, emberek együttélése, épületstruktúrák, társadalmi rétegek, fiktív lakóterek - miért ezek a témák mozgatnak téged?

A város maga városlakóként érdekel, hogy pontosan hol is élek. A tér élményének folyamatos változása lenyűgöz, vagyis az, hogy ezt a környezetet mi, emberek formálhatjuk. Ez gyorsan elvezet ahhoz a projekcióhoz, hogy hogy fog ez kinézni a jövőben. Foglalkoztat, hogy milyen lehetőségeink vannak, milyen erőforrásokat használnak fel majd az utánunk következő generációk. Ebben a fantáziálásban az általam gyűjtött csomó információ segít. Ha van egy témám, azt megpróbálom a lehető legalaposabban körüljárni.

Mostani kiállításod fő témája, motívuma mire fókuszál?

A most bemutatott kiállítási anyagom, a Repülő városok egy olyan elképzelt szituációt modellez, ami az élhető tér csökkenésével egyfajta alternatív lehetőségként jelenik meg: a Föld elhagyása egy idegen bolygó benépesítése előtt, mellett, közben, mert valószínű, hogy ha ez megtörténik, az nem egyik napról a másikra fog lezajlani. A lebegő város egyébként nagyon sok művészt foglalkoztat, persze mindenki másként közelíti meg a témát, például Yves Klein, képzőművész, Italo Calvino, olasz sci-fi író,  Viktor Pelevin, kortárs orosz író csak, hogy párat említsek. Nekem az újrahasznosítás a heppem, és azt gondolom, hogy a világunk nyersanyagainak elfogyása után olyan megoldások kerülnek előtérbe, amiket vagy újra lehet hasznosítani, vagy jelenleg kiaknázatlan még a lehetőség - itt most azt elemi erőkre gondolok, mint a villámok, a tengeri hullámmozgás, az időjárás, mint befolyásolható hajtóerő, például a sztratoszféra, mint tartóerő.

Tavalyi, Bábel tornya című óriási, térbeli papírinstallációd után a mostani kiállításnak mi a központi eleme?

A lebegő témához kapcsolódik egy 2016-os installációm is, ami szintén egy körbejárható objektum, egy bábeli torony parafrázis egy olyan világban, ahol a „Bábel” egy brand, ami egy tornyokat üzemeltető szupertrösztöt fémjelez. A Bábel tornya egy 6 méteres, nagytermes installáció,  körülötte  a falakon sík kép formátumban utasszállító-lakóléghajók, amik éppen megérkeznek és pozícionálják magukat a dokkolóban a kikötéshez,  illetve éppen elhagyják azt. Most az a terv, hogy az Art9 Galériában nyíló önálló kiállításomon 3 különböző lebegő várost mutatok be 3 térbeli megközelítéssel: a körbejárható és sík mellett egy sarokba installált művet is, ami tulajdonképpen egy negyed cikkelynyi város.

Építészet, mint művészet – mit gondolsz erről?

Építészet, mint művészet – abszolút! Nincs az emberen kívül olyan lény a Földön, akinek egy tettén keresztül korok távlatát, és annak kulturális és technikai fejlődését le lehetne mérni egyetlen rápillantással. Nem azt mondom, hogy az építészet minden, de ez vesz a legjobban körbe egy városi színtéren. Az a jó, ha ennek a léptéke emberszerű marad, és nem csak a gazdaság motorját és a reprezentálás látványos formáját látják  benne a tervezők.