A Szabó Gyula és Gergely, Teknyős Krisztián és az olasz Vincenzo Pellecchia alkotta balatoni új hullámos zenekarral jövőre megjelenő lemezük kapcsán ültünk le beszélni – és az interjú mellé hoztunk egy dalpremiert is.
A BOZO tagjaival interjút készíteni igazából nem különbözött sokkal attól, mint amikor egy csapat haverjával leül sörözni az ember – a balatonboglári Szabó testvérpár, Gyula és Gege rögtön elő is kapott némi otthoni termelői rozét, hogy kevésbé fázzunk a Keleti Blokk egyik fűtetlen termében. Így kezdtünk el fesztiválokról, dalírásról, delfinekről és arról beszélgetni, milyen érzés a BOZO tagjának lenni, valamint milyen egyszerre négy nyelven lemezt írni.
Az albumotok koncepciója az, hogy a zene egy összekötő elem lehet más nyelvet beszélő emberek között. Erre az elgondolásra hatással volt az is, hogy Vincenzo benne van a csapatban?
Gergő: Szerintem annyira nem, de az olasz számoknál nyilvánvalóan volt hatása annak, hogy Vincenzo olasz. Ez így egy kicsit csalás is, bár Gyulával régóta álmunk volt egy progrock olasz bandát alapítani, ami sosem fog létrejönni, amiatt, hogy nem tudunk olaszul. Nagy befolyással volt ránk a német zene, azon nőttünk fel, tisztelgés a múltunk előtt. Lehet kicsit a jövőnkben új ajtókat is megnyit ez, de azokat rögtön be is zárjuk. Az angol pedig amiatt került bele, mert olyan nyelven kezdtünk zenélni.
Vincenzo: Nem csak miattam. Amúgy bogláriak a fiúk és bogláron sok a német, alapból megtanultak így kommunikálni az emberekkel. Az angol meg az univerzális anyanyelv, mindenki tud beszélni angolul: lehet, hogy már olyan alienek is vannak, akik tudnak angolul. De most viccen kívül, a magyar nyelv meg azért, mert Magyaroszágon vagyunk, a fiúk meg magyarok.
Gergő: Nem az volt, hogy most akkor mi egy koncepció alapján elindulunk, hanem számírás alatt jött, hogy neki van ehhez szövege, legyen az akkor olasz, Gyula hozott magyar szöveget, egy másikban meg angolul énekel. Stúdiófelvétel előtt hozott egy német számot is, akkor ez miért ne lehetne rajta. A Krisztián akart egy lengyel számot írni, de ott az volt a probléma, hogy lengyelül nem tudtunk.
Gyula: És a polka se annyira ment.
Krisztián: Annyit hozzáfűznék, hogy én vagyok a legnyelvérzéketlenebb a zenekarban, mert én csak magyarul tudok. Mindig az van, hogy a mai napig minden szám új, mert tökre nem értem, miről szól. A mai napig nem tudok se angolul, se németül, csak a ritmust és a vokált adtam a zenéhez.
Gyula: Hát meg együtt írtuk meg az egyik magyar számot.
Krisztián: Tényleg! Az Ezerarcú lányt, amiben egy lányt követünk végig pest utcáin.
Gyula: Az Idegeneket még hárman vettük fel és a keverési munkák alatt csatlakozott Vincenzo. De már akkor is feljátszotta a stúdióban a részeit, mert már akkor is a zenekar részének tartottuk. Kijött az Idegenek és új számokon kezdtünk el gondolkodni, a Vincenzo meg behozott egy olasz számot. Én meg mindig úgy álltam a Bozóhoz, hogy mindenki hozhat dalokat. Az, hogy én írtam a számok zömét, csak annak köszönhető, hogy egyszerűen én írtam a legtöbbet.
Szóval a Vincenzo hozta ezt a számot és felcsillant a szemem, hogy ez tök izgalmas, a nyelvet zenei eszközként használni. Én beszélek magyarul, angolul, németül meg kamuolaszul. Úgy gondolok a nyelvekre, hogy mindegyiknek megvan a maga hangulata: egy zordabb gitártémáról tudtam, hogy az német, mert az a nyelv leginkább büntetésre jó. Az olasz a szerelem, az odaadás, a magyar nyelv valahogyan a keserédesség, mélabú. Az angol meg nálam könnyedebb világ.
Vincenzo, mesélnél arról a dalról, amit te írtál olaszul?
Vincenzo: A szöveg egy olyan emberről szól, aki valakibe szerelmes. Az első éve ezzel az emberrel - mondjuk mindegyik kapcsolatban - nagyon szép. Utána kezdődnek a problémák és viták. Erről szól a szám, hogy egy ember bolonddá válik, mert szereti nagyon a lányt, de nem lehet tovább vele, mert tudja, hogy mi számára a boldogság és mi a lány számára a boldogság. És ez a két boldogság nem ugyanaz, a szerelem mindkettőjüket tönkreteszi. A saját útjukat, boldogságukat kell keresniük. Más irányba mennek, mert az álmaik nem ugyanabba az irányba mutatnak. Ragaszkodik ehhez a lányhoz, de úgy gondolja, hogy el kell engedniük egymást.
Saját tapasztalatokból inspirálódott a szám?
Vincenzo: Igen. Gitártémák már voltak a fejemben, de a srácokkal összeraktuk és sokkal pörgősebb lett.
Gergő: Maga a számírás az úgy volt, hogy eredetileg volt egy akusztikus verziója, amit Vincenzo előadott már kisebb eseményeken. Behozta ezt az ötletet és úgy gondoltuk, hogy egy kicsit elektronikusabbra vesszük a dolgokat, egy DJ párból inspirálódva, akiket régen nagyon szerettünk. Így lett egészen pörgős szám egy romantikus balladából.
Krisztián: Az üzenet megmaradt, csak hozzátettük a magunkét.
Gyula: Ugyanúgy Bozós, annak ellenére, hogy olasz.
Gyula, egyszer nyilatkoztál valami olyasmit – vagy legalábbis tuti, hogy olvastam valahol – hogy te a lányokból, a szerelemből inspirálódva szeretsz írni. Vincenzo személyes inspirációja mellett ennél a lemeznél ti mennyire vittétek bele a saját élményeket?
Gyula: Olyanról nem tudunk írni hitelesen, amit nem éltünk át, de témakör-ügyileg én már jobban távolodni akartam attól, hogy jajj, de kivan a szívem, jaj, de szar nekem. Három magyar szám lesz a lemezen - az Ezerarcú lány például ez a vonal, de ott is inkább a csodálat, a vágyakozás része van megfogva ennek. Egy másik magyar szám pedig azt a témát járja körül, amit a környezetemben nagyon sokat látok és amiben én is nagyon sokat voltam: hogy mindenki utál dolgozni. Gyűjtöttem az aranyköpéseket és erre ráhúztam egy számot, ami elég jól tükrözi nagyon sok ember problémáit. De van szám barátság elmúlásáról, egy másikban beolvasok magamnak, hogy a kilét véget kell, hogy érjen, hát meddig lehet még így bulizni? Szóval igyekeztem más témák felé is kacsintgatni, próbáltunk több társadalmi témát pedzegető dalt is írni. Ez arányaiban nem egy szerelmes lemez lesz.
Mesélted az elején, hogy az Idegeneken a számok nagy részét te írtad, de az interjú során esett már szó arról is, hogy ezen a lemezen mindenki beletehette - és bele is tette - a magáét. Hogyan oszlottak meg a dalszerzői munkák most? Milyen élmény volt így lemezt írni?
Gyula: Együtt írtuk az egészet négyen, de...hát, azért voltak veszekedések.
Vincenzo: Úgy kezdődik mindig, hogy én vagyok a hisztis, de aztán ő is hisztis lesz, meg ő is. Krisztián a legjobb ember a zenekarban, ő mindennel okés. Krisztián szerintem a legboldogabb ember a világon.
Krisztián: Én olyan vagyok, hogy csak akkor szólok, ha valami nagyon nem tetszik. Zeneileg húzom a csapatot, hogy jaj, ott egy kis hamis hang, ott egy ritmustévesztés, de felőlem azt énekelnek meg játszanak, amit és ameddig akarnak. Egy dobos máshogy néz egy számstruktúrát. mindig azt mondom, hogy játsszuk el az elejétől a végéig, aztán majd valami történik. Majd érzem, hogy mit kéne kijavítani.
Gergő: Az a vicces ebben a zenekarban, hogy van itt négy ego és szoktak lenni konfliktusaink, de az van az egész mögött, hogy mi négyen azért szeretjük egymást. És tudjuk, hogy nem a személy ellen szól a dolog. Ez az egész zenekar dolog, ez mi négyünkről szól, nem arról, hogy a Gyula odaáll a színpad közepére és egy szélgéppel gitárszólózik, miközben delfinek ugrálnak mögötte.
Gyula: Pedig az kurva menő lenne, csak nagyon drágák a delfinek.
Gergő: Szóval nem az van, hogy egy kiemelt ember van, hanem egy zenekar. A Bozo az mi négyen vagyunk.
Gyula: A lemeznek is ez a fő üzenete, hogy négy szerző zenél együtt, akik barátságban vannak. Mindenki meg tudja találni a helyét meg a hangulatát, abban a dalban, amit megír. Ennek a lemez tök jó lenyomata, mert műfajilag nagyon sokrétű lett.
Mik a terveitek a lemezzel?
Gergő: Szeretnénk, ha megjelenne végre. Már februárban felvettük, egyszerre az egészet.
Gyula: Ez az év talán a legeseménydúsabb volt a zenekar életében. Jövőre nagyon jó lenne ugyanannyi és még jobb minőségű koncertet adni, mint eddig. Ha Orfűn is játszhatnánk - Orfű nem titkoltan a zenekar szívéhez legközelebb álló fesztivál - az nagyon jó lenne. A lemez négynyelvűsége miatt az is jó lenne, ha azokba az országokba is el tudnánk vinni, amiknek a nyelvén íródott. Vincenzo egy olasz rádióban is elintézett egy dalpremiert, ugyanis az ő személyében lett egy menedzserünk is. Mióta ő belépett, visszatért a zenekarba a lelkesedés, mi már több, mint tíz éve zenélünk együtt.
Gergő: Az elején minden zenekarnak van az az álma, hogy most meghódítjuk a világot. És sok sikeren, de leginkább csalódáson végig menve eljutottunk odáig, hogy amikor Vincenzo csatlakozott, már csak magunknak akartunk megfelelni. Én továbbra is szeretnék olyan számokat csinálni, amik nekünk jólesnek - és ha másnak is tetszik, hát én ennek nagyon örülök. Mindenképpen ezt a vonalat szeretném tovább vinni: kiadni végre a lemezünket és úgy zenélni ezzel a három anyaszomorítóval, hogy az jó érzés legyen.
Vincenzo dala, a Sono Matto itt hallgatható meg:
