Megjelent az Elmúlásunk hamutartója című antológia a Menhely Alapítvány gondozásában. A kötet hajléktalan alkotók, írók, költők, képzőművészek munkáiból válogat 1993-tól 2018-ig.
Hasonlóan a Menhely másik kiadványához, Röhrig Géza költő nagysikerű Angyalvakond című, hajléktalan-versportrékból összeállított könyvéhez, ez a kötet is letisztult borítót kapott, nincs hivalkodás, belső értékei tudatában kínálja magát, és jó, ha felfigyelünk rá, mert figyelmet érdemel, van annyira jó.
A könyvben szereplő, gondosan összeválogatott megannyi szöveg a származás, identitás, sérülékeny önlétállapot és kitaszítottság, otthontalanság nehezen feldolgozható és kihívást jelentő problémájára kérdez rá, finomkodást és mellébeszélést nem tűrően, helyenként ironikus humorral. Az élettapasztalat nem egy olyan darabot termelt ki, élve a kényszerhelyzet adta visszafojtott szabadság lehetőségével, hogy a hivatásos írók valamelyik antológiájában bőven megférne, lenne helye. És ha már hely, a szövegek ezt nem egyszer a filozófiai magaslatok szintjén taglalják; megtalált és elveszített helyek, otthonok, homályban derengő feltételes megállók, szomorú végállomások váltják egymást. Hol a hely, ahol otthon lehetünk, az otthon minden tévedést kizáróan a mi helyünk, és amennyiben igen, milyen szálak kötnek hozzá, eloldózódnak-e valaha vagy mindörökké bonthatatlan kötelékek? Mialatt olvassuk az antológiát, ezek a kérdések, nyugtalanító kérdőjelek megállíthatatlanul felbukkanhatnak.
Nem kis feladatra vállalkozik, aki egy-egy szerző kiemelését tekinti kötelezőnek. Mindenféle esztétikai mérce alapján felállított sorrend mellőzésével három szerzőtől választottunk idézetet, csak azért, hogy jelezzük, ebben a reménytelennek és feldolgozhatatlannak tűnő helyzetben a hit, az Isten fontossága és szerepe nem hogy leértékelődne, kifejezetten meghatározóbb, mint azt elsőre gondolnánk. „A szenvedés tükre a szeretet./A szeretet sorsa a szenvedés./Bárhogyan meséled bárkinek,/az Isten nem vigasz… Küldetés.” Olvassuk Paál Marcell Hesperus versében. „Az imádság nem a sírkamrák/imbolygó, reményt vesztett tapogatózása:/hanem egy kisgyermek bizalmas kopogtatása,/mely a megnyílt fénylő egekben,/a drágaköves élet-kaput sarkig kitárja.” Írja Leleszi Balázs Károly. Sokak előtt nem ismeretlen a 2014-ben elhunyt Leé József neve, aki tíz verssel van jelen az antológiában. „S tudom, mit ér,/mért fáj a nincs,/ha nincs, és nem is volt soha,/még álomnak is csak ostoba.” Írja Leé.
Több fontos kezdeményezés próbál tenni azért, nem különben változó eredménnyel, hogy a magyar társadalom stigmatizált tagjai iránt nem egyszer tanúsított bizalmatlanság, gyűlöletté fokozott ellenszenv tovább ne súlyosbodjon. Ahhoz, hogy a szolidaritás a gyakorlatban is megnyilvánuljon, az kell, hogy a peremen élőkért vállalt felelősség ne rekedjen meg az egyszeri ételosztásokban, ünnepnapokon alkalmi jócselekedetet letudó, odahajított aprókban. A szegénység, a hajléktalanság ideje nem egy vagy két nap, a szegénység, a hajléktalanság sok embertársunk életében időtlen. Az Elmúlásunk hamutartója című könyv megjelenése kivételes alkalom, az, hogy a hajléktalan társadalom alkotó közössége képhez és íráshoz jut, segíthet emberszámba venni és megérteni azokat, akik mindenkihez hasonlóan kiérdemelték ezt a jogot.
Ayhan Gökhan – Izsó Zita
