Több száz alkotó válogatott műtárgyai és öt gyűjteményes kötet. Az óbudai Esernyősben február végéig látogatható a Mi múzeumunk című kiállítás, amely a Völgyi-Skonda Gyűjteménybe enged betekintést.
Völgyi Miklós mecénásként nemcsak az alkotókkal való párbeszédet, hanem az alkotások közkinccsé tételét tartja a három évtizednyi gyűjtőmunka egyik legfontosabb feladatának.
Egy képzőművész alkot, ez a hivatása, ennek él. De mi élteti a mecénás műgyűjtőt? Mikor és miért vágtak bele műalkotások gyűjtésébe?
Talán a szépség, a kifejezés vadászata miatt. A feleségemmel, Skonda Máriával gyerekkorunk óta mindketten gyűjtőmániásak voltunk. Én konkrétan mindent gyűjtöttem, ami egy gyerek egyes korszakaira jellemző a gyufacímkétől elkezdve a madártojáson át az újságból kivágott színészfotókig. Ez a szenvedély maradt meg, és mivel egy műalkotás pontosan és gyönyörűen megragadja mi az, ami egy kor lenyomata, a művészet felé fordultunk. A kollekció neve először ugyan csak rám utalt, pedig Mária 2009. évben elnyerte a GUNDEL Művészeti Menedzser díjat, mert a bankszektorban dolgozó vezetőként több fiókban is kortárs kiállításokat hozott létre, de nem szerettük volna, ha ez összefüggésbe kerül a gyűjteményünk gyarapításával. Amikor azonban az összemosás veszélye már nem fenyegetett, azonnal átkereszteltük Völgyi-Skonda Gyűjteményre, hiszen közös munkánk és elhivatottságunk gyümölcse.
Igaz, hogy Szőnyi István festőművésznek is volt az indulásban szerepe?
Szőnyi zebegényi volt, az én családom pedig váci, édesanyám nagyon jól ismerte. A festészetét fontosnak tartom, és már korán annyi Szőnyi alkotáshoz igyekeztem hozzájutni, akvarellekhez és rézkarcokhoz, amennyihez csak lehetséges volt. Ráadásul utánanéztem minden Szőnyi tanítványnak, és igyekeztem tőlük is minél jelentősebb alkotásokat begyűjteni. Gyakorlatilag ebből a válogatásból született a Mesterek című kiadványunk, mert a tanítványai hívták Szőnyit mesternek, igaz, később ők maguk is mesterek lettek művésztelepeken, művészeti iskolákban.
A gyűjteményük több száz alkotó munkáját öleli fel. Mi alapján válogatnak? És milyen szempontok alapján született meg a Mi múzeumunk kiállítás az Esernyősben?
Szubjektív érzelmek nélkül nem lehet gyűjteni: ha egy alkotás nekem örömet szerez, bízom benne, hogy másoknak is azt fog. Ez volt a fő szempont, nem pedig kizárólag a kiemelkedő életművekre koncentrálni, vagy befektetési céllal műkincseket vásárolni. Nem is tudnék közülük egyet kiemelni, hiszen mindig az éppen meglelt alkotás nyűgöz le. Ráadásul az évek során a világ is, én magam is, az ízlésem is változott: más szemmel nézek egy korábban a gyűjteménybe kerülő alkotásra, és mást keresek egy frissen elém kerülő darabban. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy bár jóval több képzőművész anyagát vásároltuk, mint amennyit általában szoktak egy gyűjteménybe, de köztük vannak azok a markáns, meghatározó művészek is, akik már bekerültek a művészeti kánonba. Mi azonban nem szerettük volna kizárni a fiatalabb ígéreteket sem, vagy amelyeket a feleségemmel mindketten izgalmasnak gondolunk. Ébli Gábor, esztéta-művészettörténész írta egy könyvében, hogy a mi gyűjteményünk egy mindenevő gyűjtemény. Csakugyan stílustól függetlenül gyarapítottuk, de ebben benne van egyfajta nyitottság is. Ez az átfogó szemlélet jelenik meg a kiállításon azt a tematikát követve, amit az idők során kialakítottunk, hiszen rendhagyó módon a kiállításmegnyitót összekötöttük öt album bemutatójával is.
Fontos, hogy írott archívumként legyenek összefoglalva egy gyűjtemény tagjai?
Harminc év műgyűjtői tevékenységünk során beléptünk a „feldolgozás” korszakába, hogy az együttest közkinccsé tehessük. Már nem a gyarapítás a fontos, hanem hogy katalogizáljuk és ezáltal elérhetővé, kutathatóvá is tegyük a műveket. A Mesterek címszó alatt a XX. század első felének iskolateremtő művészeinek alkotásait mutatjuk be, kiemelve Szőnyi Istvánt és körét. Az Égi jel a gyűjtemény szakrális témájú műtárgyait foglalja kötetbe. A Naivok 130 alkotással mutatja be a cigány és naiv művészetet, amely művek ráadásul a nagyközönség számára nem is igazán elérhetőek. Azért is fontosak ezek számomra, mert édesanyám Vácott az alsóvárosi iskolában tanított, főleg cigánygyerekeket, és mivel gyerekként köztük voltam, ismerem azt a világot, életstílust, amelyet ezek az alkotások megragadnak. Végül a Kor-Képek I. és II. a gyűjtemény mintegy kétharmadát kitevő alkotásokat fogja össze a XX. század végétől napjainkig, már díjazott, idősebb és pályakezdő alkotókkal egyarán. Ezek a kötetek valójában a „Mi múzeumunk”. Papíralapú, közgyűjteményekben bárki számára elérhető közkincsek mostantól, kötetenként a mi, gyűjtők által megfogalmazott előszavainkkal, és szakértő művészettörténészek tanulmányaival. Csaknem huszonnégy kiállítást rendeztünk 10 év alatt és most elkészítettük a teljes dokumentációt is. És ha az Esernyős Galériából a képek vissza is kerülnek a falakra, forognak majd tovább, hiszen bekerültek a vérkeringésbe, mivel múzeumok, galériák, művészek kérik el folyamatosan őket egy-egy kiállításhoz.
