A Kurszk lehet, hogy európai gyártásban és Thomas Vinterberg révén az egyik legnagyobb dán rendező vezényletével készült el, de ebből nem sokat lehet érzékelni a vásznon.
A Kurszk tengeralattjáró 2000 augusztusában süllyedt el, amikor (legalábbis a hivatalos verzió szerint) egy teszttorpedó felrobbanása további robbanásokat idézett elő a hajón. A hajótest és a legénység jelentős része megsemmisült, azonban néhányan túlélő sikeresen leválasztotta az épen maradt rekeszeket, és várták a mentést. Amely nem érkezett: az orosz haditengerészet megfelelő eszközpark híján újra és újra csak sikertelenül próbálkozott, az ellen pedig napokig határozottan tiltakozott, hogy külföldi mentőcsapatokat is a Kurszk közelébe engedjen.
A tragédiának tehát több olvasata is van, amelyeket a Robert Moore könyvéből dolgozó produkció lelkiismeretesen fel is sorol. Csakhogy a Kurszk esetében éppen az a probléma, hogy két alkotást próbál egybegyúrni, egy katasztrófafilmet és egy politikai thrillert, azonban egyetlen film játékideje alatt mindkettőt csak félig tudja megvalósítani. A tengerészek kapcsolata vázlatos, karaktereik és viszonyaik megalapozására csak néhány elkapkodott, sablonos ecsetvonás jut, nincs idő megismerni sem civil, sem katonai életüket. A tengerre szállás után olyan gyorsan bekövetkezik a tragédia, hogy még azt sincs időnk felfogni, ki milyen funkciót és rangot tölt be a legénységben - ráadásul pont azok halnak meg elsőnek, akikkel a Kurszk addig a legtöbbet foglalkozott. Ennek megfelelően a felhorgadó bajtársiasság, a halál lehetőségével folytatott lélektani viaskodás is elnagyolt és papírízű, a film egyáltalán nem tud érzelmileg is bevonni karakterei küzdelmébe, hanem csak az alkalmankénti akciójelenetek során szorítunk hőseiért.
A tragédiát okozó politikai machinációkat pedig túl későn kezdi bevezetni a Kurszk ahhoz, hogy igazán a mélyükre áshasson, pedig ha valaki, akkor Thomas Vinterberg, A vadászat rendezője alaposan bele tudna gyalogolni a néző igazságérzetébe, ha engednék kibontakozni. Azonban az alkotás ahelyett, hogy megmutatná, milyen erkölcsi dilemmával kellett az orosz vezetés szembesüljön, inkább a könnyes szemű feleségeket és a brit parancsnokot játszó Colin Firth karakterét parádéztatja teljesen feleslegesen, mintha gyáva lenne igazán éles ítéletet megfogalmazni a (poszt)szovjet öntudatból táplálkozó megalomániáról. (És valószínűleg okkal, hiszen a film munkálatai is azért csúsztak, mert az orosz védelmi minisztérium az eredeti tervekkel ellentétben nem engedte, hogy a stáb az országban forgasson.)
A film európaisága abban az egyetlen vonásában érhető tetten, hogy Vinterberg egészen máshogy közelít a zsánerelemekhez, mint azt amerikai kollégái tennék. A katasztrófajeleneteknek egészen szokatlan ritmusa van, amely tűnhetne akár ügyetlenségnek is, de a Kurszk határozottan profitál ebből a kiszámíthatatlanságból. Soha nem lehet tudni, melyik mondatot szakítja félbe egy robbanás, a veszély mindig teljesen meglepetésszerűen érkezik, és nem oldható meg a műfaji sablonok szerint. A rendező ambícióiba pedig még egy lenyűgöző, víz alatti hosszú snitt is belefért. Ezt leszámítva viszont az összkép annyira sótlan és óvatos, hogy nehéz lenne megmondani, hogy nem egy hollywoodi stúdió másodvonalas portfóliójának termékét látjuk.
A Kurszk sajnos tipikusan az a film, amely azért készült el, mert az általa feldolgozott eseményekre sokan odafigyeltek, és mindössze ebből a hírnévből akar megélni. Nem fogalmaz meg saját üzenetet, nem tudja a filmélményen keresztül közelebb hozni a tragédiát és résztvevőit. És így filmként még annyira sem jelentős, mint a történetét adó eseménysor.
