Okokat keresünk, összefüggéseket, rejtett mintákat, történeteket, elveket – elvont dolgokat. Nem tárgyiasult, nem kézzelfogható és szemmel nem látható folyamatokat.

Nemrég egy hatodikos kisfiú megkérdezte tőlem egy telefonos interjúban – ilyen sem sűrűn történik velem, hogy iskolarádióba adok telefonos interjút -, hogy szerintem miért van szükség a versekre és a költészetre.

Azt mondtam neki, hogy ez egy nagyon nehéz és nagyon szép kérdés, de a válasz alól természetesen nem bújhattam ki. Nem mintha akartam volna – csak hát szokták firtatni, hogy én miért írok, de azt én nem szoktam, hogy szükség van-e erre. Milyen nagyképű dolog lenne tőlem, ha azt próbálnám vizsgálni, vajon kevesebb lenne-e a világ attól, hogy nem írok verseket, nem?

Illetve, sokszor, ha őszinte akarok lenni magamhoz, nem is ez motivál, hogy másnak szüksége van-e rá – nekem viszont van. Hogy olyasmit fogalmazzak meg, ami foglalkoztat, ami tetszik és ami nem tetszik, ami vicces és mi szomorú, ami könnyű vagy épp nehéz – aztán menjen a saját útjára, jelentsen mindenkinek azt, amit tud vagy akar.

Az emberiség egyik legnagyobb szellemi kincse az írás és az olvasás. Az egyik legfontosabb vívmány, az egyik legizgalmasabb eszköz, amit az évezredek alatt sikerült úgy összeraknunk, hogy még mindig funkcionál. Még mindig olvasunk: kérjük és igényeljük a nyomtatott szöveget, a betűket, a képek alatti leírásokat: mert szeretnénk többet tudni, jobban érteni és mélyebbre nyúlni a valóságban.

Okokat keresünk, összefüggéseket, rejtett mintákat, történeteket, elveket – elvont dolgokat. Nem tárgyiasult, nem kézzelfogható és szemmel nem látható folyamatokat.

Szeretem azt gondolni, hogy szeretünk gondolkodni – szeretem azt hinni, hogy szeretnénk fejlődni és jobban megérteni a körülöttünk lévő világot. Ennek pedig egyik tökéletes eszköze a költészet és az összes vers, ami valaha született – akár szakavatott, akár az írással még csak kacérkodó ember fejében.

A költészet értékét nem az adja meg, hogy megjelenik egy prominens lapban és nem az, hogy kritikusok méltatják. A vers értéke önmaga: hogy létrejött. Hogy az írója elgondolkodott valamin, amit meg akart fogalmazni. Hogy jobban akart érteni valamit, akár saját magán belül, akár saját magán kívül: szavakat, testetlen fogalmakat, hasonlatokat keresett ahhoz, hogy megmagyarázzon valamit. És még ha egy félig hűlő rántotta állaga is az, netán egy vágyott, de soha meg nem kapott szerelem, nem a téma a lényeg.

Az írás a lényeg.

És, ha jól emlékszem, akkor talán valami hasonlót válaszoltam: azért van szükség versekre, hogy megálljunk egy pillanatra, és megpróbáljuk megérteni a valóság egy részét, hogy meg akarjunk érteni és fogalmazni valamit, ami számunkra fontos. Ebből tanulhatnak és tapasztalhatnak mások is, de elsősorban mi. Közelebb kerülhetünk saját magunkban valamihez, esetleg elmerülhetünk egy kósza gondolatban, vagy csak szórakozunk egy jót.

Ezt mindannyian megérdemeljük – és ez mindenkinek megy.