A Jászai Mari Színház Švejkjében hét dal szólal meg. Borsos Pál zeneszerző az Éder Enikővel közösen jegyzett dalok születéséről és az előadás tapasztalatairól mesélt.

Régóta együtt dolgoztok Tapasztó Ernő rendezővel, a Švejk már a sokadik közös munkátok. Mi a munkamódszeretek?

Ernő mindig tudja már az elején, hogy mit szeretne. Felvázolja az elképzeléseit, mi pedig keresünk egy hozzájuk illő zenei világot. Közösen találjuk ki ezeket a dolgokat, és talán a közös munka is segít abban, hogy jó dalok születhessenek. Fontos, hogy mindig dalokat próbálunk írni egy-egy darabnak, nem csak kísérőzenét.

Ehhez az előadáshoz milyen zenei világot találtatok?

Adta magát az ötlet, hogy megpróbáljunk magához a korszakhoz, az első világháború zenei világához igazodni. Az első dolgom az volt, hogy utánanéztem, mi történt ekkoriban a zenében, és rengeteg dolog kiderült számomra. Eleinte próbáltunk abban gondolkozni, hogy „hagyományos”, első világháborús zenei formába öntjük a történetet, csak rájöttünk, hogy ezt a megfelelő hangszerek hiányában nehéz lesz megoldani. Szerettünk volna például egy cimbalmot, de ez kivitelezhetetlennek bizonyult, részben ezért is változtak a dalok. Ahogy elkezdődött a próbafolyamat, rájöttünk, hogy váltani kell, és egy kevésbé a korszakhoz igazodó, de annak sok elemét felhasználó, sokkal színesebb zenei irányba indultunk el.

Mi adta a fő inspirációt egy-egy dal születésekor?

Az első világháború időszakában rengeteg katonadal született, olyan nóták – nem népdalok –, amiket a magyar ember a mai napig énekel. Szerintem zeneileg is nagyon meghatározó periódusa volt ez a magyar történelemnek. Az előadásban mégsem hallunk nótákat, viszont indulókat annál inkább – a történet magával hozza ezeket a dolgokat. Talán kiemelném Katz, a részeges pap alakját, az ő dalával egy kicsit megszenvedtünk. Nagyon érdekes feladat olyan dalt írni, ami „templomosan” indul, de az éneklő pap egyre részegebb lesz, mindeközben viszont ki kell teljesednie a dal üzenetének. Úgy kellett megfogalmaznunk a háború fájdalmát, hogy azt Katz viccesen mondhassa el.

A dalszövegekben nagyon sok szerző műveiből építkeztek: Kassák-, Kosztolányi- vagy Lackfi-verssorok egyaránt felbukkannak. Hogyan, milyen elgondolás szerint állítottátok össze ezeket a szövegeket?

Ez közös munka, Fekete Réka, Éder Enikő, Tapasztó Ernő és az én közös esti megbeszéléseink eredménye. Nem minden versre lehet jó dalt írni, főleg ha az a cél, hogy egy bizonyos hangulatot is varázsoljunk az adott szerzeménnyel. De mivel ez nem az első közös munkánk, mondhatjuk, hogy mára összeért a csapatunk, és szinte egyformán gondolkodunk egy-egy történetről. Persze néha nagyon nem értünk egyet bizonyos dolgokban, de a végeredmény a fontos.

Voltak tévutak a mostani előadás munkálatai közben?

Persze, mindig előfordulnak ilyenek, most is volt olyan, hogy egy dalt teljesen ki kellett vágnunk. Eleinte egyébként arról volt szó, hogy három dal fog megszólalni az egész előadásban, de aztán egyre növekedett a számuk, végül elértük a hetet. Egy adott pillanatban viszont úgy döntöttünk, hogy ennyi elég lesz, mert lassan már közelítünk a musicalhez.

Maga az előadás egy hangsúlyosan eklektikus világot tár a néző elé. A zenei világot is eklektikusnak szántátok, vagy törekedtetek arra, hogy bizonyos pontokon hasonlítsanak egymásra a számok?

Hogy mennyire lett eklektikus, nem tudom, ezt a nézőnek kell eldöntenie. Mindig van egy pont és egy ellenpont, így próbáltunk gondolkodni. Stílusukban nagyon különböznek ezek a dalok egymástól, valahogy mégis úgy érzem, hogy egységet alkotnak. Zenei fogalmakkal nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mi adja ezt az egységet. Szerintem Švejk alakja köti össze a dalokat.

Te is játszol a zenekarban, amelyik az előadások zenei aláfestését adja, holott Aradon élsz, több száz kilométerre Tatabányától. Bevett dolog ez nálad, minden általad szerzett előadásban játszol?

Nem mindegyikben, van amikor megírjuk a zenét, és átadjuk a munkát más zenészeknek. Ez kicsit olyan, mint amikor megválsz a saját gyerekedtől. Mivel elég távol van Arad, nem szívesen vállaltam, de úgy gondoltam, most muszáj nekem is szerepelnem. Úgy éreztem, nehezebben állna össze az egész, ha nem vennék részt a próbafolyamatban és az előadásokon.