Hat év után új, a szokásosnál elmélkedősebb albummal tért vissza a kaliforniai Bad Religion.
Age of Unreason címmel érkezett meg május elején minden idők egyik legnagyobb hatású punkbandájának új korongja (vagy sokak számára már inkább Spotify lejátszási listája), amelyen tizennégy, szokásosan rövid, tömör nóta igyekszik könnyen fogyasztható, de hatásos formában rendet tenni a mindennap gürcölő kisember összezavarodott fejében.
Abban, hogy a Bad Religion jelentős kulturális tényezővé vált, nem csak az amerikai politikai attitűdöket és ellentmondásokat kendőzetlenül kiértékelő szövegvilág, hanem a csapat egyedi zeneisége is fontos szerepet játszott. A korosodó, de még mindig energikus zenészek új kiadványán is tetten érhető a kivételes dallamosság. Az Age of Unreason tételei olyan jól táncolhatóak, hogy hajlamosak lehetünk megfeledkezni arról, hogy punk-rock zenét hallgatunk. A Do the Paranoid Style című darab képviseli a legjobban az említett stílust, hiszen még a hozzá kiadott videoklip szereplői is lelkesen ropják. Az albumon felvonultatott szerzemények nagy része ezt a vonalat képviseli, de azért kivétel is akad, ugyanis a Faces of Grief névre keresztelt dal olyan zúzdát szállít, amelyhez hasonlót sokkal előbb várnánk példának okáért egy olyan, elborult street punk muzsikát játszó bandától, mint a The Casualties.
A dallamvilág rendben van, a Bad Religion hozza a kötelezőt. De vajon miről énekelhet 2019-ben egy zenekar, amely már 1982-es, How Could Hell Be Any Worse? című debütáló albumával kijelentette, hogy ennél a világnál még a pokol sem lehet durvább hely? Ezen a ponton a muzsikus urak okoznak némi meglepetést, hiszen a Greg Graffin által eldalolt szövegek ezúttal a megszokott gondolati rétegeket valamelyest más oldalról közelítik meg. Az évtizedeken át az amerikai politika zsákutcáiról, a hidegháborúról és a tömegmanipulációról értekező csapat ezúttal nagyobb hangsúlyt fektet a társadalmi problémákat nap mint nap elszenvedő átlagember lélektanára. A néhány meghallgatás után már dúdolható My Sanity, a kellemesen melankolikus Lose Your Head és a döntésképtelenség ellen szónokló End of History egyaránt a befelé forduló, személyes gondolatokat képviselik a társadalompolitikai távlatok ellenében. Mintha közel negyven évnyi prédikálás és cinikus lázítás után a Bad Religion elfogadta volna, hogy akármilyen hangosan énekelnek, a világ akkor is önfejűen száguld a végzetébe, ezért inkább azt feszegetik, hogy miként lehet átvészelni a közelgő káosz éveit, amelyek az ostobaság korát követik.
Ahogy azt a legtöbb hosszú évtizedek óta pályán lévő és ezen idő alatt végig aktív formáció kései szerzeményei számára fel lehet róni, úgy az Age of Unreason kapcsán is elmondható, hogy az album összességében a kelleténél egysíkúbb, és lehetne valamivel kísérletezőbb is. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem a Bad Religion az a zenekar, amelynek 2019-ben kísérleteznie kell. Mindent bebizonyítottak, amit be kellett bizonyítani, és elérték azt, amit a punk-rock műfajában el lehet érni. Így legújabb kiadványuk inkább funkcionál egyfajta jutalomjátékként, összefoglalva a banda lényegét: a ritmusos rock és a szúrós dalszöveg harmóniáját. Mindennek fényében az Age of Unreason nem a No Control, a Recipe for Hate és egyéb klasszikusok megdöntésére hivatott, hanem arra, hogy általa egy nagy zenekar saját teljesítménye és közönségének kitartása előtt tisztelegjen.
