10 év és óriási várakozások után új, saját nevét viselő albummal tért vissza a világ egyik legkülönlegesebb zenekara, a Rammstein, hogy újfent tabuk nélkül meséljen a világról.
Amikor a 11 tételt tartalmazó, Rammstein című korong megjelenése előtt nem sokkal a banda bemutatta a Deutschland elnevezésű nótát, a Németország történelmének dicső és tragikus eseményeit egyaránt krónikájába foglaló videoklip igencsak nagy port kavart. Ma már csak nagykorúságunk megerősítésével tudjuk a YouTube felületén megtekinteni a kisfilmet, amelynek bűne annyi, hogy a holokauszt haláltáboraiban kivégzett zsidó foglyok ábrázolásával merészelt megemlékezni a huszadik század legmegrázóbb kegyetlenségéről. A klipjében és szövegében egyaránt kendőzetlen alkotáson azonban egyáltalán nem szabadna meghökkenni, hiszen mindig a félrebeszéléstől mentes, határozott elbeszélésmód volt a Rammstein egyik legmegragadóbb tulajdonsága.
A Deutschland az új kiadvány nyitótétele, ám az utána következő szerzemények is magabiztosan tartják, sőt, helyenként még emelik is a színvonalat. A Rammstein albumborítóján egy vélhetően kiadós lángok fellobbantására áhítozó gyufaszál látható, és a lemez néhányszori - német tudás hiányában feltétlenül angol felirattal történő - végighallgatása után elégedetten nyugtázhatjuk, hogy a tűzgyújtásra alkalmas magányos kis eszköz végül nem csak terebélyes füstöt, hanem emlékezetes lángokat is szít. Ennek egyik fő oka a banda ezer hang között is felismerhető, egyedi zeneisége, amely még a formáció megalakulása után huszonöt évvel is képes bizonyítani kreativitását. A Rammstein a történelem sötét időszakairól ugyanolyan hitelesen tudnak kemény, karcos ütemekkel értekezni a Deutschlandban, ahogy ezt a manővert játékosabb, teátrálisabb, enyhén humoros formában is remekül összehozzák a Radio keretei között.
Az időben messzire visszanyúló kezdést követően a dallista más irányokba is elkanyarodik, így az album sokszínű témavilágával hosszú távon is izgalmas marad. Számos alkalommal meghallgatható, hiszen frappáns szövegeiben, valamint remek gitár- és szintetizátortémáiban mindig felfedezhető valamilyen, korábban nem észlelt, értékes apróság. A német fenegyerekek a Zeig dich-ben a láthatatlan mozgatót keresik a vallás tettei mögött, a Was Ich liebe című dal megénekli az érzelmi kötődéstől való rettegést, míg az tébolyult lírai én által narrált, eszelős Puppe húsbamarkoló képet fest a prostitúcióról és az elmebajról.
A versirodalom legszebb műveit idéző dalszövegek újabb bizonyítékul szolgálnak arra, amit már eddig is jól tudtak a Rammstein ismerői: a frontember Till Lindemann az egyik legtehetségesebb kortárs költő, aki ezúttal még a megszokottnál is többet foglalkozik az emberi lényekben lapuló szenvedély legkülönbözőbb arcaival. A fülbemászó billentyűjátékkal kísért Ausländer a klasszikus, míg a jóval zordabb Sex modern, piszkos és hétköznapi oldaláról mutatja be a romantikát, a Diamant elképesztően erőteljes és súlyos balladája pedig az egyszerre áldott, ugyanakkor kínzó szerelmet foglalja rímekbe. Ha mindez még nem lenne elég, a tetoválást az ember önmagához írt szerelmes leveleként lefestő Tattoo olyannyira gyönyörű, hogy hatására még a legkonzervatívabb hallgatók is kedvet kaphatnak egy kiadós varratáshoz.
De ha a tetováltatásra nem is, a Rammstein saját magáról elnevezett legújabb albumának újbóli meghallgatsára jó eséllyel ingert fognak érkezni, hiszen nem véletlen, hogy nem valamelyik nóta vagy a korongon feldolgozott egyik téma adta a kaidvány címét. Hiszen ez egy évtized hiátus után a zenei világba berobbanó, öndefiináló mestermű, amely újra emlékeztet bennünket arra, hogy miért a Rammstein a világ egyik legjobb zenekara, és megnyugtat, hisz bizonyítja, hogy a germán metalóriások még ennyi esztendő után is képesek újat mutatni.
