Az egyik legkiemelkedőbb magyar világzenei csapat, a Besh 'o droM június 8-án 20 éves fennállását ünnepli a Kobuci Kertben. Barcza Gergővel és Pettik Ádámmal beszélgettünk.
Hogyan zajlik a születésnapi készülődés?
Ádám: Próbáljuk összerakni a műsort. Elég bonyolultnak tűnik, mert azt szeretnénk, hogy az elmúlt húsz év minden fontos szreeplője színpadra kerüljön, persze nem egyszerre, mert majdnem 30-an leszünk. A lényeg, hogy el tudjunk játszani minden fontos számot, persze nem az összeset, mert nem lesz annyi időnk – szóval van móka bőven, és persze próbálni is fogunk.
Gergő: A műsor technikai lebonyolítása is izgalmas. Sosem csináltunk még ilyet az elmúlt húsz év alatt. Hogy fogunk elférni a színpadon? Hol várakoznak, akik épp nem játszanak? Honnan tudják majd, mikor kell följönni? A mikrofonok száma, elhelyezése is kérdés.
Ha most visszamennél az első pár próbára 1999-be a Fonóba, mit tanácsolnál magatoknak?
Ádám: Nem kell mindent elvállalni, illetve a szakma tanácsait az elvárhatóbbnál is több kritikával érdemes hallgatni.
Gergő: Biztos lehetett volna sok mindent jobban csinálni, de én nem tanácsolnék az akkori magamnak semmit. Nagyon jó, érdekes, tanulságos, tapasztalatokkal teli út volt ez a húsz év, úgy ahogy van.
Ha az elkövetkezendő időszakra gondolsz, mi az, amit kívánsz magatoknak?
Gergő: Sok jó hangulatú koncertet belföldön és külföldön!
Ádám: Még több, egymást szórakoztató zenei és egyéb ötletet!
A zenekar annak idején a megalakulás utáni percekben berobbant a budapesti folk világba, és az akkor újszerű közösségi szórakozóhelyekre, mint a Rác Kert, Tütü Tangó. Mi volt a titkos recept, amivel fogyaszthatóvá tettétek a határozottan nem népzenét kedvelő rétegnek a népdalokat?
Ádám: Érdekes felvetésnek tűnhetett, hogyan játszana népzenét egy punk-rock-funk zenekar. Kísérlet, amiből elég nagy bulik is kerekedtek. Az említett helyeken nagyrészt a budapesti értelmiség szórakozott, és egy jelentős részük kifejezetten kedvelte már a népzenét, népdalokat, még ha nem is pont olyan bulit várt.
Gergő: Jókor voltunk jó helyen, és jó izléssel választottuk, épitettük fel a műsorunkat.
A kilencvenes évek végén új erőre kapott néptánc, a táncház-mozgalom igyekezett visszanyúlni a forrásaihoz, újat, tisztát meríteni. Ti pont ebben az időben feszegettétek ezeket a határokat. Nálatok látszólag minden mindennel összefügött, megfért. Manapság mi a helyzet?
Gergő: Ahogy a kezdeti sikerek is részben ennek a "tiszteletlen" hozzáállásnak voltak köszönhetőek, a mai, népzenét értő és kedvelő fiatalabb generáció is örömmel lazulgat a zenéinkre éppúgy, mint azok, akiknek semmi közük a népzenéhez.
Ádám: Továbbra is remekül megfér nálunk egy pergető a Sex Pistols-sal, meg Erdély AC/DC-jével, a Csávásiakkal. Remélem nem sokára láthatjuk ebből a számból készült klipünket is.
A húsz év alatt rengeteget utaztatok, nyarakat töltöttetek Európa autópályáin a turnébuszban, kis és nagyvárosok koncerttermeiben, fesztiválokon. Van olyan benzinkút, ahol nem fociztatok?
Ádám: Bármerre indulunk Budapestről, sok száz kilométert kell megtenni ahhoz hogy olyan benzinkútnál álljunk meg, ahol meg nem fociztunk, de ha nyugat fele megyünk akkor meg több mint ezret.
Gergő: Kiváncsi vagyok, hogy az a rengeteg labda, ami itt-ott fennamaradt a kutak tetején, még mindig ott van-e?
Kétszer is voltatok Kanadában, eljutottatok Ausztráliába is, van még ilyen távoli célpont, ahova adná magát, hogy eljussatok?
Gergő: A kezdetektől fogva arról álmodtam, hogy egyszer eljut a zenekar Izraelbe, ez most, a huszadik évre valósult meg. Azt hiszem ezek után a következő kihívás az Északi- és a Déli-sark. Remélem húsz éven belül az is összejön!
Az eseményt hirdető plakáton húsz név olvasható. A felsorolás úgy ér véget, hogy “és az ünnepeltek”. Kik azok, akik szerényen megbújnak emögött a kifejezés mögött?
Ádám: Barcza Gergely, Csurkulya József, Hámori Máté, Herr Attila, Kaszai Lili, Molnár Tamás, Seres Vilmos, Pettik Ádám.
