Az Orlai legújabb bemutatója Michael Frayn Platonov-adaptációja, a Vadméz, melyet Ötvös András főszereplésével Znamenák István állított színpadra. A történet örökérvényű és kortalan. 

A magányos téli hónapok után végre beüt a nyár. Újra összejön a régi társaság Anna Petrovna, az özvegy tábornokné (Ullmann Mónika) házában, hogy megvitassák, kivel mi történt az elmúlt hónapokban, meg persze azért is, hogy kieresszék a gőzt. A nyári meleg, a fülledt éjszakák meg a sok alkohol fellazítják a gátlásokat, előhozzák az elfeledett vagy épp elfojtott vágyakat.  

Az alapvetően drámai alapszituáció tévedések vígjátéka, ahol minden amorális tettnek kisebb a súlya, mint a valóságban. A darab első fele, mely a játékidő nagyobb részét teszi ki klasszikus vígjáték, melyben a véletlenek sorozata okozza az elsődleges humorforrást.

A társaság nő tagjai Platonovot üldözik szerelmükkel, míg ő azon dolgozik, hogy felesége, Szása (László Lili) meg ne lássa őt más nőkkel. Ötvös András Platonovja családapaként, a falu elismert tanítójaként érkezik meg Anna Petrovnához, oldalán a halkszavú Szásával és gyerekükkel, ám Szofja és Anna Petrovna jelenlétében megszűnik apa és férj lenni, vágyik a női társaságra, akik közül mind őt akarják. Ullmann Mónika karaktere szinte bekebelezi Platonovot, az erős nő kezébe veszi közös sorsuk irányítását. Szofja (Radnay Csilla) az első a társaságban, aki megítéli Platonovot. Közös múltjuk miatt szavai („vihette volna többre is”) mélyre hatnak, újra felfigyelnek egymásra, Anna Petrovna pedig vetélytársra talál. Kicsit szögletes, diáklány voltához képest nem csak külsőre, de modorában is koravén Grekova (Grisnik Petra) magasba emelt orrával és folyamatos sértődöttségével nem is próbálhatná jobban palástolni Platonov iránti szerelmét. Az esetlen lány karakterének jól áll Grisnik Petra törékeny magassága. Egyszerre utálja és imádja Platonovot, akinél, ha szemmel láthatólag nem is, de belül biztosan apróbbnak érzi magát.

Platonovot a nők formálják kedvük szerint, a történetben ő az elszenvedő. Képtelen kilépni saját tehetetlenségéből és döntéseket hozni. Végül annyira felaprózódik a kis viszonyaiban, hogy elveszti a családját, képtelen megálljt parancsolni a nőknek és az ivásnak. Megszűnik morális lényként működni és a környezetét is magával rántja. A vígjátéki karakter a darab második részére drámai karakterré válik, Platonovra rátelepszik tetteinek súlya, mely átalakulást Ötvös András remekül megragadja. László Lili törékeny, halkszavú Szásája most kap erőre, amikor Platonov a legalján van. Ad még egy esélyt a férfinak, ám csak egy újabb pofon éri Szását, még egy nő jön a képbe, akiről eddig nem tudott. Képtelen megbocsátani. Az elmúlást szimbolizálja a lepusztult díszlet is, mely a kezdetektől fogva előre vetíti, mi vár a szereplőkre.

A Vadméz, ahogy a Platonov is egy örökérvényű történet, amit mindenki a saját értelmezése szerint tud fordítani. A darabban sokszor visszaköszön, bár inkább a második felvonásra jellemző a mai nyelvhasználat, mely nekem ezt az egyetemességet tükrözi. Hiába játszódik az eredeti mű a 19. század végén, akár most is történhetne mindez. A szereplők ugyan az első jelenetekben korabeli ruhákban jelennek meg, később a jelmezeik, például a tornacipőt, bőrdzsekit viselő Anna Petrovna vagy a laza shortban szenvedő Platonov megjelenésükkel is a kortalanságot képviselik.

A különböző korok ruháinak és nyelvezeteinek furcsa mixe a darab lezárásával érik eggyé, ami az eredetivel ellentétben az én értelmezésem szerint nyitva hagyja a befejezést. Egyfelől tekinthetjük Platonovot halottnak, ám én inkább azt hiszem, hogy eltűnése ebben az esetben nem a szökést és az ezutáni vonat általi halált jelöli, inkább Platonov figurájának egyetemességét. Az őrület végét, ami után a nők, mintha lázálmukból ébrednének, újra visszatalálnak valódi életükhöz (már, ami maradt belőle).

Michael Frayn Vadméz című darabjának ősbemutatója 1984-ben a Londoni Nemzeti Színházban volt. Az előadás elnyerte a szakma legrangosabb díját, az Olivier Awards-ot három kategóriában. A BBC 2010-ben és 2018-ban rádiójátékot készített belőle, előbb Ian McKellen, majd David Tennant főszereplésével.