A Repeta egy hiánypótló képregénykülönlegesség, amelynek főhőse egy varázsgomba segítségével kijavítja korábbi hibás döntéseit.
Veled is előfordul időnként, hogy éjszaka álmatlanul fekve bevillannak az agyadba kínos emlékképek és zavarbaejtő múltbéli helyzetek? Tudod, azok a rosszul megfogalmazott mondatok, amelyek röhejessé tettek a társaságod körében, a túl sok piálás, aminek köszönhetően a mosdóban bulizhattál tovább, a rosszul megfogalmazott elszólások, amelyek miatt most valaki nagyon neheztel rád és persze a hibás, rossz döntések, hogy sokszor úgy érezd, nem ott tartasz, ahol tartanod kellene. Fölösleges titkolnod, hogy gyakran azt kívánod: bárcsak eltörölhetnéd ezeket a fájdalmas élményeket. Úgy gondolod, hogy ha újra próbálkozhatnál, sokkal ügyesebben csinálnád. Katie, a Repeta főhőse is így vélekedett, mielőtt káoszba süllyesztette világát.
Bryan Lee O'Malley, a kultikus Scott Pilgrim-sorozat szerzője a Fumax Kiadó újabb rendkívül szép, díszkiadású képregényében a gasztronómia, az időutazás és a késő huszonévesek lelki bajainak összefüggéseit vizsgálja frappáns, laza és pörgős stílusban. Főhőse Katie, akinek vörös haja legalább annyira szanaszét áll, mint 29 év alatt alaposan megkavart élete. A Repeta nevű éttermet barátai támogatásával nyitotta meg, négy év főszakácskodás után azonban úgy dönt, hogy új, saját helyet szeretne nyitni. Az események gördülékeny haladását azonban több fronton is megakadályozzák különböző tényezők, például a Repeta hivatalos tulajdonosa, a cinikus Raymond, Katie semmiből újra előtűnő exe, Max, Andrew, a szakács, akivel a főhősnőnek viszonya van, valamint egy kísértetszerű, hátborzongató, szőke kislány, aki Katie komódján gubbasztva baljósan sejtelmes mondatokkal kommunikál. Katie érzi, hogy a dolgok nem a legjobb irányba haladnak, így kapva kap az alkalmon, amikor rábukkan egy varázsgombára, amelynek segítségével kijavíthatja korábbi, hibás lépéseit.
A képregény a jóízú lakomák fogalomköréből emeli be vezérmetaforáját, a repetát. Amikor egy étel ízletes, bátran kérünk belőle még egy adagot, sőt, talán még egy harmadikat is. Ám a repetázással könnyedén át lehet esni a ló túloldalára, hiszen jóból is megárt a sok, és még ha a legfinomabb somlói galuskáról van is szó, ha túlzabáljuk magunkat, bizony lesz nemulass a vécén hajnalig. Katie is beleesik ebbe a hibába, persze csak átvitt értelemben. A múlt egy apró szegmensét megváltoztatja az első gomba felhasználásával, ám nem képes ezen a ponton megállni, az újabb és újabb módosításokkal pedig alaposan szétcincálja az idő fonalát. A Pillangó-hatásra emlékeztető koncepció keretei között a Repeta időutazós történetében is csak pillanatok megváltoztatására nyílik lehetőség, így miden esetben csupán néhány panel erejéig időzünk a korábbi események között. A jelenbe visszatérve kíváncsian figyelhetjük meg, hogy mi változott. O'Malley bölcsen, lépcsőzetességgel építi fel a cselekményt, így kezdetben apró elemek változásával mutatja be a gombák hatását, ám Katie felelőtlensége egyre jobban összekuszálja az eseményeket, hogy végül egészen elvont, szürreális és misztikus fináléban kerüljön a pont a történet végére.
A nagyívű katarzisig azonban a misztikum és a fantasy csak a cselekményt a háttérből irányító mozgatórugókként funkcionálnak, a főhangsúlyt pedig Katie mindennapi élete és emberi kapcsolatai kapják. A főhősnő alkalmazottja és újdonsült barátnője, Hazel épp a házi szellemek régi mondájáról mesél Katie-nek, és úgy írja le a történetet, mint egy egyszerre szórakoztató, ugyanakkor komor mesét. És ez tökéletesen iagz a Repeta eseményeire is. O'Malley Katie számára is hallható narrációja csirkefogó iskolás gyerek módjára kekeckedik a főhősnővel, be-beszólogat a harmincas évei küszöbén a világban nyomot hagyni akaró nőnek, akinek egyetlen komoly problémája van, méghozzá a militáns önbizalomhiány. Ennek köszönhető az, hogy a Repeta jelenetei cinikus, csípős humorukkal megnevettetik az olvasót, ugyanakkor a lélektanilag mélyebb, érzelmes képsorok elgondolkoztatnak a fiatalság és a középkorúság kereszteződésében vérszomjas vigyorral és bicskával várakozó mentális krízishelyzeten.
Legyen szó a különleges scifi-univerzumban kiteljesedő fantasyszálról, Katie érzelmi válságáról vagy akár a Kevin Smith legjobb vígjátékait idéző, pattogós párbeszédekről, a Repetát minden oldalon a vizuális megvalósítás teszi iagzán egyedivé. A karakterek egyszerer emlékeztetnek az animefigurákra és a Cartoon Network régi rajzfilmszereplőire, a jelenetkoncepciók pedig a szándékos túlzásokkal bemutatott emberi reakciókkal karikatúraszerűvé teszik az összképet. A rajzfilmszerű ábrázolásmód abszurdan viccessé varázsolja a képregényt, hiszen nagyon is felnőtt témákról, pénzhiányról, szexről és megcsalásról esik szó, ráadásul a karakterek nem rejtik véka alá véleményüket: az ízes káromkodások és csattanós beszólások néha csak úgy lerobbannak az oldalakról. Ehhez Tót Barbara magyar fordítása is hozzájárul, hiszen ahogy a jó komédiák esetében megszokhattuk, a magyar nyelv változatos eszköztára képes nagyot dobni a produkción.
A Repeta ugyanis nagy dobás, különösen azért, mert a ma már szünet nélkül megjelenő szuperhősképregények és a mainstream szériák áradatában kilóg a sorból hétköznapiságukban megkapó karaktereivel, felnőtt animációkra emlékeztető rajzstílusával, és örökérvényű üzenetével, mely szerint a rossz döntések is múltunk szerves részeit képezik, és hozzájárulnak ahhoz, akik vagyunk. Az a fontos, hogy tanuljunk belőlük, nem az, hogy változtatni akarjunk rajtuk. Bryan Lee O'Malley kendőzetlenül a fejedhez vágja, hogy igen, elbénáztad, és ez így van jól, mert soha senki nem vált még sikeressé úgy, hogy előtte nem halmozta egymásra a kudarcokat. Persze, jó dolog a repetázás, ha finom az étel, de általában célszerű helyet hagyni a gyomrunkban, és továbblépni a következő fogásra, amely új ízeket tartogat.
