Még pár napig látogatható az egyik legizgalmasabb holland művész tárlata Budapesten. 

Gyűjteni szép dolog. Festményt, könyvet, akármit. De mi van akkor, ha valaki fogja magát és egyszeriben a legintimebb szférához tartozó, egy-egy családköztársaság életében fontos eseményhez köthető fotók gyűjtésébe kezd, és megszállottsága nem ismer határt, mert még kiállítást is rendez belőle? Semmi különös. Varázslat Hogy bármiből válhat műalkotás, közismert dolog. Az nem mindegy csak, hogyan és miképp. Aki belép a talált fotográfia műfajában jeleskedő Erik Kessels művész, formatervező kiállítására, csodában részesül. Könyvek, magazinok, több száz fotó, egy egész életmű várják az érdeklődőket az Erik Kessels több élete című tárlaton.

Privát kis semmiségek lépnek ki a saját kereteikből és adják át magukat a művészetnek. Onnantól, hogy kategorikus elrendezésben falon láthatók viszont, részben új értelmet nyer minden, részben meg kiszolgáltatottságukban, a korábbi funkciójuktól megfosztottságukban gondolkodhatunk róluk. Kessels a legnagyobb tisztelettel kezeli a mindenhonnan előkerült és beszerzett fotókat, mint az emberiség mikropillanatainak történetdarabjait használja fel, gyűjti egybe és rendezi a saját szabályaihoz igazítva őket, egy nagyon fontos dologra hívva fel a figyelmünket: nincs érdektelen fotó, nincs felesleges kép, nincs jelentéktelen ember. Mi ez, ha nem a legtisztább humanizmus?

A Szinte minden képen #11–ként jelzett sorozat Valerie és Fred szerethető mániákusságába enged bepillantást. A férfi éveken keresztül fotózta a nőt, mindig vizes közegben, anélkül, hogy az alkalomhoz illő ruhába öltözött volna: kosztümök és ékszerek áztak a víz nyújtotta könnyed lebegésben, az egész sorozat a mese és álom határán megszülető világ benyomását kelti.

Ezek a munkák valamit nagyon tudnak, nem is akármit, nevezetesen, optimizmust nyújtani, az ember iránti megrendült bizalom után az emberbe vetett hitet adják vissza.  A krízisállapotot a remény váltja fel.  Hogy nincs hétköznapi, szürke élet, nincs két egyforma emberi létezés, mindegyik más és másképp más, a hajlam pedig ott van bennünk a teremtésre, a harmonikus kompozíció iránti vággyal együtt. Jól reprezentálja ezt, mennyi gyötrelemmel, hibahalmozással, de dicséretes próbálkozással igyekezett megörökíteni az egyik család a fekete kutyájukat, amiből a legodaadóbb koncentrálás után is alig látszik több egy fekete foltnál. Kessel világképében a fotózás közben elkövetett hibáknak helye és célja van, esetlenségünkre, sérülékenységünkre, nem egyébre, mint a szépünkre mutat rá.

A tárlat teret enged a művész legújabb videómunkájának, valamint a látogató találkozhat a Budapest ihlette Budapest Beauties című fotóalbumával is.

A kiállítás megtekintése után az otthon őrizgetett családi fényképalbumok új megvilágításba kerülnek majd, rájövünk, több jelentéssel bírnak, mint valaha is gondolhattuk volna.

Ayhan Gökhan – Izsó Zita