Összefér az Instagram és az Árpád-kor? Lőrinc László történelemtanárral, a 25 szelfi az Árpád-korból c. könyv szerzőjével beszélgettünk.
A 25 szelfi az Árpád-korból című könyvet olvasva nevetve ismerjük meg a magyar történelem kezdeteit. Árpád vezér, István király, Gizella királyné, Szent Margit vagy épp Gellért püspök a rendhagyó módon hús-vér emberként jelennek meg a lapokon: örülnek, sírnak, és persze húzzák egymást. Lőrinc Lászlót a fiatalok és a történelem viszonyáról kérdeztük.
Tervez-e a kötethez közösségi média oldalt?
Egyelőre nem, de nem rossz az ötlet. A könyv eredetileg a netes közösségi média világából próbálja „kicsalogatni” a gyerekeket a történelmi print könyvek „birodalmába", de ettől még a Facebook és az Instagram-oldal is megfontolandó.
A könyv írása közben konzultált a tanulóival?
Egyrészt tanórákon teszteltem már a könyvet, másrészt szlengtanácsokat kértem diákoktól, mert én más szlenget ismerek mint a maiak, hiába fülelek, sok remek új fordulat elkerülte a figyelmemet.
Manapság a jövőkutatás, a jövőbe tekintés divatos lett, a történelem viszont a múltra fókuszál. Ön szerint miért fontos hogy a mai fiatal generáció figyeljen a történelemre, a múlt eseményeire?
Ha jól értelmezi a történelmi eseményeket, akkor gondolkodni tanul az emberi társadalomról, problémákról, megoldásokról, érvelve, többnézőpontúan. Ez valamennyire hasznos egy ember életében, és a jelenkori társadalom megértéséhez, a perspektívák átgondolásához is segítséget nyújt. Kész sémákat, megoldóképleteket viszont nem fog kapni a mához, ezzel számolni kell. Sőt, ha korlátoltan próbálunk tanulságokat levonni, akkor az pont rossz döntésekhez vezethet.
Tudna erre példát mondani?
Például 1914-ben mindenki lelkesen rohant bele a világháborúba, és aztán senki nem tudott kijönni belőle. Tanulság: a konfliktusokat bármi áron el kell kerülni.
Történelemtanárokkal beszélgetve hallottam már, hogy többek szerint a felnövő generáció nem az iskolából, nem is otthonról hozza a történelmi mítoszokat, hanem az internetről, amely a leginkább felelős azért, hogy gyorsan és hatékonyan terjednek a különböző tévhitek. Elég csak a hun-magyar azonosságról, Jézus magyarságáról, a pilisi világcsakra közelében álló Ősbudavárról vagy a holokausztról terjengő téves elképzelésekre, teóriákra gondolnunk. Mit tehetnek a tanárok ezzel szemben? Van eszköz a kezükben ennek kezelésére?
Erre a jelenségre válaszként indult szerkesztésemben a tenyleg.com oldal, ezen belül a Cáfolós című főrovat. Az ötlet az volt, hogy kis videókkal, ismeretterjesztő anyagokkal ott adjuk a választ, ahol a kihívás is érkezik: a neten. Az oldalt egyébként a Történelemtanárok Egyesülete működteti, melynek alelnöke vagyok. Vannak más ilyen oldalak is. A tanár teret kell hogy adjon az ilyen témákkal kapcsolatos vitának, beszélgetésnek az órán. De a jó történeklemtanítás önmagában, e viták nélkül is már sokat segít. A jó szemléletű 18. századi vagy 20. századi témájú történelemóra visszahat a hun-magyar blődlikre és fordítva. A források kezelését, a szemléletet, a megközelítést kell megtanulni, akkor védett lesz a diák mindenféle áltörténelemmel szemben, olyan témákban is, amikről soha nem tanult.
Milyen módszerekkel lehet a Z-generáció történelem iránti érdeklődését felkelteni? Túl lehet lépni a száraz adatokon, a bemagolandó évszámokon?
Ez egy nagyon nagy és nehéz kérdés. Nincs általánosan érvényes recept. Szerintem ez a tanár személyiségétől és a diákcsoporttól is függ. Néhány általános dolgot tudok megosztani ezzel kapcsolatban. Az egyik a felfedeztetés: jó feladatokkal gondolkodtatni, rávezetni. Ilyen eszköz még a vita és a szemléltetés is: sok kép, videó, lehetőleg feladattal, ami érzékletessé, átélhetővé teszi a múltat. Ami még szintén jól bevethető, az a sztori, az anekdota, a humor, a karikatúra, a vicc. A dramatikus játék is jól használható. Vannak, akiket szaktárgyi versennyel – országos, iskolai, osztályon belüli – lehet ösztönözni, másokat esetleg a filmklub érdekelhet, vagy a múzeumi óra, feladatokkal, illetve, a digitális anyagok.
Hová helyezné a mai történelemoktatás fókuszát?
Vagyis hogy mi legyen a tematika, mit tanítsunk?
Igen, pontosan.
A politikatörténet helyett nagyobb súlyt kellene helyezni a mindennapokra, vagyis az életmódtörténetre, a társadalomra – például család, nők, gyerekek, nemi szerepek. Fontos a helytörténet, a lakókörnyezet és az iskola környezetének története, és a családtörténet. Ezek közelebb viszik, megfoghatóvá teszik a nagy történelmet. A magyar és a nyugat-európai történelem prioritása alap, de mellette a környező régió és az Európán kívüli világ is figyelmet érdemelne, akár egy-egy terület részletesebb megvizsgálásával. Nem érdemes mindenről (keveset) tanítani, ezért sokat ki kell dobni például a középkori magyar és európai politikatörténetből is. A gazdaságtörténethez némi ökológia, ember és környezet témájának is társulnia kellene. Ezek egyben közelebb is viszik a tárgyat a diákokhoz, és fontosabb is, mint a sok háború és béke.
Vannak-e olyan történelmi alakok, akik kifejezetten menőnek számítanak a fiatalok körében, akikről szívesen tanulnak?
Szerintem arról tanulnak szívesen, akit a tanár maga is szeret. Ez a „kimenet”. De ha a „bemenet” a kérdés, akkor megint csak bajban vagyok, mert nincs erről általános ismeretem. Van lány, aki Hugonnai Vilmáról olvasott, és nagyon érdekli, Mátyást a mesék hozzák közel, Dobót az Egri csillagok, vannak, akiket filmélményeik alapján Caesar vagy Napóleon. Kádár inkább azokat érdekli, akik hallottak róla otthon a családi múlt kapcsán. Úgy vettem észre, hogy eleve érdeklődnek a diákok a démoni 20. századi figurák iránt is, akik jól elgondolhatók egy mitikus harci keretben legyőzött gonoszként, mert ilyen mítoszokra valahol a lelkünk mélyén szükségünk van. Leginkább Hitler, Sztálin. Ha megnézi a könyvesboltok kínálatát, azt látja, hogy ez igaz lehet a felnőttekre is. A történelemtanár dolga, hogy a pozitív közelmúltbeli alakokat is felmutassa, mert róluk az iskolán kívül alig esik szó.
Pontosan 10 éve, a Sziget Fesztiválon Vásárhelyi Mária szociológus végzett kutatást a bulizók körében. Az eredmény lesújtó képet adott a fiatal generáció történelemismeretéről, különösen annak fényében, hogy a látogatók között – már csak a jegyárak miatt is – felülreprezentált a középosztálybeli, képzett, a világra nyitottabb generáció. A megkérdezettek alig több mint fele ismerte fel például Kádár János portréját. Grósz Károly és Németh Miklós fotója csupán minden tizedik számára volt ismerős. Mi a helyzet a mai fiatalokkal mit tapasztal saját oktatási praxisában, ehhez a helyzethez képest javult vagy romlott a tanulók történelemismerete?
Ehhez nincs elég általános tapasztalatom, egy fővárosi elit gimnáziumban tanítok, és ahogy mondja, az a felmérés sem volt reprezentatív. Nyilván csak a diákok egy kis részét érdekli a történelem, egy másik kis szegmensét a biológia vagy az irodalom, és jelentős részét pedig inkább az őt közvetlenül körülvevő világ, a szerelem, a cipők, az együttesek, a sport stb. Ez természetes, ez mindig így volt. A történelemórán azt tapasztalom, hogy a kritikus tömeget érdekli a múlt, ha engedik rájönni, hogy neki mi köze hozzá. Amúgy az a gyanúm, hogy semmivel sem tudnak kevesebb információt a mai fiatalok a múltról, mint annak idején a mi generációnk, vagy eleink. Talán most kevesebb a komolyabb történelmi olvasottsággal gimnáziumba érkező diák, mint régen, de ők anno is kisebbség voltak, és ez is csak benyomás. Általában kevesebbet olvasnak könyvet (jót-rosszat), ez egészen biztos, de sok ilyen-olyan információt szednek össze ismeretterjesztő filmekből, internetről, lényegit is, mellékest is.
Fiatalokkal beszélgetve azt tapasztalom, hogy nagyon keveset tudnak a szülői, nagyszülői generáció életviteléről, az akkori történelmi eseményekről, kultúráról vagyis a szocializmusról. Bauer Béla ifjúságszociológus néhány éve az oktatás hiányát, illetve elégtelenségét tette felelőssé, amiért teljes nemzedékek tudtak úgy felnőni hazánkban, hogy az iskolában szinte semmit sem hallottak a kommunista időszakról. Ön szerint mennyire rendszerezett ma ennek a korszaknak az oktatása?
Ez tényleg probléma, a közelmúltra gyakran nem marad elég idő az iskolában, pedig pont ez lenne a legfontosabb a mai világ megértéséhez. Az sem lenne rossz, ha családokon belül többet beszélgetnének ezekről a témákról. A mi iskolánkban családtörténeteket iratunk az erre vállalkozó túlnyomó többséggel, az nagyon meg szokta mozgatni őket, és a forrásközlő felmenőiket is. Az érettségi tematikában legutóbb csökkentették a régmúltat, hogy több idő maradjon a 20. századra, ez remélhetően a gyakorlatba is átmegy, bár most megint változtatnak a NAT-on, és még nem tudjuk, merre, hogyan.
