Hogyan töltsünk meg egy kisvárost fiatalokat érdeklő programokkal? Egy csapat rájött arra, hogy mit nézne meg a színpadon az új generáció. A válasz egyszerű: saját magát.
Martonvásár egy kedves kis város Budapesttől nem messze – vonattal nagyjából 20perc az út – nincs nagy átmenő forgalom, tiszták és rendezettek az utcák, viszonylagos béke van és nyugalom. Van egy nagyon szép kastélya és kastélyparkja, és egy frissen felújított közösségi tere, a Brunszvik-Beethoven Közösségi Ház és Könyvtár – de mivel a városnak nincs középiskolája, ezért sok fiatal és kamasz, a munkájuk kapcsán szüleikhez hasonlóan, már az általános iskola után nap mint nap egy másik városba vagy településre kénytelen utazni – és ebből kifolyólag közösségi életet élni is.
Tér ugyanakkor lenne erre: például a már emlegetett közösségi ház, ami jól felszerelt és elég nagy előadótérként is funkcionál a hatalmas színpadának és nézőterének köszönhetően – és Martonvásár nem az egyetlen hely, ami küzd azzal, hogyan töltse meg a közösségi terét a fiatalokat is érdeklő és odacsábító programokkal. Pedig a művelődési házak országos rendszere tényleg remek helyszín ahhoz, hogy betöltsenek egy olyan űrt a közművelődésben, ami a mondjuk a közoktatás és a mindennapi élet között tátong, illetve arra, hogy olyan szabadidős programokkal kössék le a lakosságot, ami nem csak szinten tart, hanem épít is.
Viszont Martonvásáron egy csapat fiatal rájött arra, hogy mit kell a színpadra állítani a fiataloknak: saját magukat. A MASZK – vagyis a Martonvárási Színjátszók Közössége nem működik réóta, de már most komoly szakmai és a kistérséget érintő sikereket mondhat magáénak. És ami úgy indult, hogy csináljunk színházat a gyerekekkel, mára egy sokkal szélesebb és mélyebb rétegeket is érintő kezdeményezéssé alakult.
A MASZK-ot jelenleg négyen viszik, Resetár Dániel, Csongdrádi Barnabás, Hlinyánszki Doma és Csikász Ágnes – vele volt szerencsém nemrég elbeszélgetni a közösség elmúlt egy évéről. Ági drámainstruktornak tanul a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, így neki egyrészt remek szakmai terep, másrészt már szívügy is a MASZK, aminek elsődleges célja a város és környéke kulturális életének fellendítése. Szerveznek programokat a nemzeti ünnepekre, színházbérletet a kisebbeknek, napközis és jutalomtábort a színjátszósoknak, idén először rendezték meg a Martonvásári Versnagykövet rendezvényüket a Költészet napja alkalmából – és emellett volt négy bemutatójuk is.
Ági arról mesélt, hogy a színházcsinálás és a szakmai igényű fejlődés mellett egyre fontosabbá vált – és válik – a közösségépítés is, így a darabok kiválasztásánál és a próbafolyamatok alatt is figyel arra, hogy a szereplők egymáshoz és egymás problémáihoz is kapcsolódni tudjanak. Mindezt úgy, hogy megmaradjon a kultúrafejlesztés és a közösségépítés fontosságának aránya, hiszen a MASZK-nak célja a szakmai is jó előadások összehozása. Ami a jelek szerint megy is, ugyanis a Bernarda Alba háza-feldolgozásukat legközelebb az Ördögkatlanon lehet majd látni, ami Ági szerint is kifejezetten nagy szó – nem beszélve arról, hogy maguk a gyerekek is mennyire izgatottak ettől.
Az előadásaikkal egyébként igyekeznek meglátogatni a térség többi települését is, mert a jelek szerint hatalmas igény van erre: egyrészt azért, mert a lakosok ismerik egymást, és szívesen megnézik, hogy mit hoztak össze a szomszédok, másrészt pedig tényleg ritkán jutnak ilyen jellegű programokhoz. Az Alíz Csodaországban-nal megjárták Szászhalombattát, ahol is hátrányos helyzetű fiataloknak adták elő a darabot, a Bernardára egy nap alatt fogytak el helyben a jegyek, a Grimm című előadásukkal pedig Doma is kipróbálhatta magát, mint rendező – miután korábban ő is aktív szereplője volt a csapatnak.
Úgy tűnik, hogy a kezdeményezés sikerre ítéltetett: a kezdeti pár aktív tag szép lassan 50 fölé duzzadt, annyi a lelkes jelentkező, ráadásul életkorban is hatalmas a szórás, ami pont jót tesz a munkának, nem pedig gátolja azt. Illetve ne felejtsük el megemlíteni az egyre nagyobb lelkesedéssel kapcsolódó szülőket, akik nagyjából bármire hajlandóak egy-egy előadás sikeréért, mert a színjátszókör alternatívát jelent a gyerekeiknek a parkban való lógás helyett.
Ági szerint a színház remek eszköz az önismerethez, az együttműködés megtanulásához, a másikra való figyelem elsajátításához és nem csak a közösség tagjai közötti szálak szorosabbra fűzéséhez, hanem ahhoz is, hogy a közösség egésze váljon nyitottabbá a környező világra.
Ezért pedig érdemes tenni, dolgozni, tanítani és figyelni.
