Casey Affleck első játékfilm-rendezésében egy nők nélküli világban próbál túlélni lányával, azonban a Light of My Life inkább szól a férfiakról, mint a nőkről.
Egy titokzatos vírus minden nőt megölt a Földön, leszámítva egy csecsemőt (Anna Pniowsky), aki 10 évvel később édesapjával (Affleck) próbál túlélni egy félig-meddig összeomlott világban, ahol a nők mindennél értékesebb árucikknek számítanak. Az apa próbálja fiúként rejtegetni a lányt, és minél messzebb kerülni minden lakott területtől, ahol esetleg lebukhatnának. De természetesen ez a helyzet egyre inkább kezd tarthatatlanná váli, és napról napra újabb konfliktusokat eredményez lányával is.Casey Afflecket már rögtön filmje bemutatójakor megvádolták azzal, hogy a Light of My Life tulajdonképpen csattanós válasz a tavaly kisebb botránnyá gyűrűző, de végül következmények nélkül maradt szexuális zaklatási vádakra, noha maga az alkotás ötlete ennél jóval korábban megszületett már. És bár néhány jelenet akár értelmezhető úgy is, hogy Affleck saját férfiúi erkölcsösségét próbálja bizonygatni, a látszat ellenére a színész-rendező tényleg nem bűnbánó művet készített azzal a felütéssel, hogy milyen rossz lenne a nők nélkül, a nőket árucikknek tekintve élni. A Light of My Life ugyanis eleve nem róluk, hanem a hátrahagyott férfiakról szól, egészen pontosan arról a tradicionális férfiképről, amelyet ritkán gondolunk károsnak és mérgezőnek, de szintén nem feltétlenül egészséges.
Affleck ugyanis az aggódó, oltalmazó, mindent hősiesen magára vállaló, majd abba jóformán belepusztuló férfi archetípusát játssza. Már-már betegesen retteg a lányára leselkedő legkisebb veszélytől is, igaz, ezt az őket körülvevő világ többnyire igazolni látszik. Azonban a hangsúly azon van, hogy eközben apaként más frontokon látványosan megbukik (zseniálisan kínos az a jelenet, ahol szexuális felvilágosítást tart), lányát nem engedi kibontakozni, felnőtté válni, mert tulajdonképpen ő is egy magatehetetlen értéktárgyként tekint rá. Így tulajdonképpen a Light of My Life annak a története, hogy hogyan tér vissza az ebből a világból rég kiveszett férfi-női egyensúly legalább a két főszereplő kapcsolatába.
Ennek megfelelően jobbára eseménytelen, komótos, karakterközpontú alkotással van dolgunk, ahol nem feltétlenül arra kell figyelnünk, hogy milyen kihívásokkal néznek éppen szembe szereplőink. Ezek egyébként sem haladják meg a disztópiák és posztapokaliptikus alkotások (a Light of My Life tulajdonképpen félig-meddig mindkét kategóriába besorolható) tipikus toposzait a mindent átitató bizalmatlansággal, a főszereplőket üldöző klánok és befogadó átlagemberek ellenpólusaival. Azonban az összkép már sokkal izgalmasabb, ha figyelmet fordítunk arra is, hogy ezek a külső impulzusok mit váltanak ki a szereplőkből, és ezen keresztül az író-rendező-főszereplő hogyan ábrázolja a férfiasságot és nőiességet.
Meglehetősen rétegzett műről van tehát szó, ahol egy-egy párbeszéd vagy esti mese jelentősége bőven túlnőheti a külső impulzusokét. A film visszafogott stílusa, mozdulatlan közelijei a színészekre hárítják a munka oroszlánrészét, de Affleck és a viszonylag tapasztalatlan Pniowsky is pazarul állja a sarat. A lány már ilyen fiatalon is elképesztően komplex érzelemvilág megjelenítésére, és egyszerre gyermeki és felnőttes játékra képes, Affleck pedig ugyan látszólag nem állította magát túl nagy kihívás elé azzal, hogy ugyanazt a csendesen tipródó karaktert kell játszania, mint eddigi pályafutása során szinte mindig, de ennyire talán még A régi városban sem volt összhangban a szerepével.
Végeredményben maga a Light of My Life is egy ilyen visszafogottan ragyogó munka: nem markol sokat és mentes a hivalkodó pillanatoktól, ugyanakkor mesterien és biztos kézzel tárja fel újabb és újabb rétegeit. Természetesen pont nem az ilyen darabokon keresztül válik valaki sztárrendezővé, mindenesetre Casey Affleck már első játékfilmjével bizonyította, hogy nagy jövője van a kamera túloldalán is.
