Hogyan csináljunk kulturális fővárost Veszprémből és a Balaton-régióból? És valójában mit jelent Európa? Mi jött be Wroclavnak és mit rontott el Maribor? Hármas interjú a közelgő 2023-as EKF kapcsán.
Mint az tavaly decemberben kiderült, 2023-ban Veszprém és a Balaton-régió lesz Európa Kulturális Fővárosa. A magyar csapat már keményen dolgozik az előkészítésen, melynek során kapcsolatba léptek korábbi EKF-vezetőkkel, menedzserekkel, producerekkel, hogy az ő sikereikből és hibáikból merítve, tapasztalataikkal felvértezve vágjanak neki a feladatnak. Számos korábbi helyszínt látogattak meg és vendégül láttak olyan szakembereket, akik workshopokon készítették fel a stábot a várható kihívásokra. Mészáros Zoltánnal, az EKF 2023 igazgatójával, és két korábbi EKF-vezetővel, Krzysztof Majjal, a wroclawi rendezvények általános igazgatójával és Pavel Magdic-csal, az EKF maribori igazgatójával beszélgettünk.
A problémák a legtöbb helyen hasonlóak, például az, hogy hogyan viszonyulunk a politikához, ez jellemzően más és más az exkomcsi országokban.
Zoltán, hogyan kezdtek neki a munkának?
Most, a kezdet-kezdetén fel kell építenünk egy intézményt. Aztán ki kell találni, hogy mi mikor történik, a rendszert, az időzítést hétről-hétre, és ezért nagyon fontos, hogy minél több bevált, jó gyakorlatot ismerjünk meg, és tanuljunk a hibákból. Barátaink, Krzysztof és Pavel két olyan EKF-városból, Mariborból és Wroclawból érkeztek, amelyek hozzánk hasonlóan volt szocialista országok nagyvárosai. Úgy éreztük, tőlük többet, vagy inkább mást tudhatunk meg, mint pl. marseille-i kollégáktól. Természetesen folyamatosan konzultálunk az EKF-vezetőkkel és az uniós képviselőkkel, de azt gondoltuk, van egy közép-kelet európai szellemiség, ami azt jelenti, hogy itt más jellegű problémákkal fogunk találkozni, mint Nyugat-európai kollégáink. Ezt megerősítették az első nemzetközi konferenciák is. A problémák a legtöbb helyen hasonlóak, például az, hogy hogyan viszonyulunk a politikához, ez jellemzően más és más az exkomcsi országokban. Ez a fő oka annak, hogy meghívtuk őket, hogy tanuljunk a rossz döntésekből, és ismerjük meg a nyerő dolgokat. Mind Krzysztof, mind Pavel nagyon őszintén beszéltek a rossz tapasztalataikról és a csapdákról, úgyhogy tényleg azt hiszem, hogy az ő iránymutatásukkal csökkent annak az esélye, hogy nem várt akadályokba ütközzünk.
Ott ült a polgármesteri hivatalban az összes nagykövet, a brüsszeliek is, minden fontos ember... a töksötétben. Aztán gyertyát gyújtottak, és elkezdtek engem hívogatni, hogy Krzysztof, mi történt, mi lesz most?
Krzysztof, a te 2016-os EKF-ed nagyon sikeres volt, de ha jól tudom, volt némi probléma az induláskor.
Nem tudom, mennyire voltunk sikeresek, de sokan azt mondják, talán hinnem kell nekik. A kezdet valóban izgalmas volt, akárcsak egy horrorfilm. Egy évig készítettük elő a megnyitó ünnepséget, az egyik legnagyobb antré volt az EKF történetében. De volt egy kis állat – egy nyest –, aki mindent tönkretett.
Január volt, és nagyon hideg, mínusz 5 fok, vagy talán még hidegebb, és ez a nyest bement egy transzformátorházba melegedni, ahol rövidre zárt mindent, és aztán szegény fel is robbant. Az egész városban elment az áram. Ott ült a polgármesteri hivatalban az összes nagykövet, a brüsszeliek is, minden fontos ember... a töksötétben. Aztán gyertyát gyújtottak, és elkezdtek engem hívogatni, hogy Krzysztof, mi történt, mi lesz most? Mondtam nekik, hogy hagyják abba a telefonálgatást, mert így én sem fogok tudni semmit kideríteni. Csak kb. 40 perc múlva lett újra világosság. Egy évig terveztük a megnyitót, és egy nyest bedöntötte az egészet.
És akkor a média támadásba lendült. Mind a közösségi, mind a hivatalos. Ez elég kemény volt. Mondhatnám, katasztrófa. De három hónap múlva tartottunk egy sajtótájékoztatót, ahol a kábeleket átrágó nyestet ábrázoló vicces pólókat osztogattunk, és az állatkerti nyesteknek is adományokat adtunk. Szóval tudtunk magunkon nevetni. És ettől a sajtó mellénk állt. Ekkor befejeződött a krízis.
Ezek szerint vigyázni kell a nyestekkel. De ezen túl, mi a legfontosabb tanács, amit a veszprémieknek adhatsz?
Nagyon alaposan kell előkészíteni egy ilyen nagyszabású rendezvényt. A legfontosabb az, hogy be kell vonni a lakosokat, a helyi közösségeket. Természetesen kell egy keret, amit mi adunk, kellenek események, de fontos, hogy érdekelté tegyük az embereket. És ne csak a művészeket! Hanem helyi közösségeket is, például az önkéntes tűzoltókat. Kocsival jöttem Wroclavból, és amikor átautóztam a vidéken, rengeteg tűzoltóságot láttam. Az önkéntes tűzoltók rendkívül jó szervezők, az emberek tisztelik őket, mondhatnánk influencerek. Mi nagyon sok hibát követtünk el Wroclavban, az egyik az volt, hogy nem vontuk be a lakosságot, csak felülről húztunk rájuk valamit. Ez nagy tanulság lehet a magyar kollégáknak. De az is nagyon fontos, hogy hogy kommunikálunk a sajtóval. Mert a sajtót az elején még nem érdekli az egész, mert nincs program. De akkor is fontos elmagyarázni, hogy hogyan működik ez a rendszer. Veszprém, Wroclav, Maribor nagyon egyforma városok, posztkommunista országok vagyunk, ugyanazok a problémáink, a hibáink, de ugyanakkor rugalmasabbak vagyunk mint a Nyugat. Néha könnyebben dühbe gurulunk, talán többet is veszekszünk, ezért én azt mondom, vegyük át a nyugati nyugalmat, és tartsuk meg a keleti szellemiséget. De Veszprém jó úton halad. Ha négy éve tudtam volna, amit most tudok, akkor a wroclavi EKF még jobban sikerült volna.
Nagyon híres művészeket szerveztünk szerte Európából és a világból, de nem készültek el a koncerthelyszínek, ahol fel tudtak volna lépni.
Pavel, hogy sikerült Maribor 2012-es szereplése?
Nem túl jól. Az előkészítő fázisban ütött be a válság, és mindenki hirtelen szkeptikus lett a projekttel kapcsolatban. Minek ez nekünk, kérdezgették, másra is költhetnénk a pénzt. De mi meggyőztük őket, hogy kulturális fővárosnak lenni komoly dolog, ez hozhatja meg az áttörést, végre csinálhatunk valami nagyot. Rengeteg problémánk volt a politikusokkal is, 200 millió euró volt a kezdeti büdzsé, 50 millió rendezvényekre, és 150 millió infrastruktúrára. A végén csak 23 millió maradt a programokra. A maribori döntéshozóknak kellett volna előkészítenie a dokumentációt, hogy pályázhassunk az EU-nál infrastruktúrára – de ez nem történt meg. Ez katasztrofális volt számunkra, mert nagyon híres művészeket szerveztünk szerte Európából és a világból, de nem készültek el a koncerthelyszínek, ahol fel tudtak volna lépni. A rendszerváltás előtt Maribor ipari város volt, és hatalmas gyárcsarnokok álltak üresen, végül ezeket használtuk fel, az elhagyott gyárakban tartottuk meg rendezvényeket. Ha végül mérleget vonunk, akkor minden befektetett euróból 4 euró keletkezett, ami jónak számított 2010-12 között.
El kell magyarázni, hogy mi ez az egész.
Te mit tanácsolsz a veszprémieknek?
Krzysztof feltette tegnap a kérdést, hogy mit jelent tulajdonképpen az EKF? Ezt tisztázni kell, el kell magyarázni az embereknek, hogy mi ez az egész. Ezt nem lehet két mondattal elintézni, ugyanakkor ez benne a kihívás. El kell ültetni az ötleteinket, az elképzeléseinket, fontos, hogy azokat az emberek magukénak érezzék. Ha ez sikerül, akkor nyertél. Mert akkor beszélni fognak róla! Nincs jobb marketing, mint a szóbeszéd. Elkölthetsz egy csomó pénzt reklámra, de csak akkor leszel sikeres, ha rólad van szó. Most, amikor még az elején járunk, a kommunikáció a siker kulcsa. A programok majd csak ezután jönnek. Én egy kisvárosból jövök, tudom, hogy ez hogy működik. Mindenütt vannak véleményvezérek, sőt, inkább rosszvélemény-vezérek. Igyál velük egy kávét, vagy egy sört, beszélj velük, magyarázd el nekik, hogy mit csinálsz, mi a terved, szánd rá az időt!. Próbáld meg őket a magad oldalára állítani. A legrosszabb dolog, amit tehetsz, hogy nem veszel róluk tudomást, mert akkor egyre többen lesznek.
Megtudtuk, milyen előnyei származtak az EKF-ből Maribornak, de Krzysztof, kérlek meséld el, mit profitált Wroclav?
Nagyon nehéz volt a programok megtervezése, mert ahogy említettem, nagyon kemény támadást kaptunk a médiától. A polgármester azt mondta, három célunk van: meg kell dupláznunk a kultúrafogyasztók számát, mivel az nagyon alacsony, kb 8 százalék volt, valamint meg kell duplázni a turisták számát, és Wroclavot európai metropolisszá kell tennünk. Nagyon sokat beszéltünk arról, hogy mit jelent majd az EKF az itt élőknek. Ha azt mondod olimpia, arról mindenki pontosan tudja, hogy az micsoda. Azt mondod EKF: mindenki valami másra gondol. A helyi művész azt gondolja, oké, akkor megcsinálom az új Rolling Stonest! A város támogatásával én leszek az új Mick Jagger! A helyiek azt gondolják, lesznek koncertek, sör-bor, parti. A szakemberek meg arra gondolnak, hogy milyen jó lesz konferenciákat rendezni arról, hogy hogyan változott meg az európai kultúra.
Mi pedig azt mondtuk, hogy az EKF olyan lesz a városnak, mint a gyerekeknek a vakáció. Nagyon sok programunk volt, különböző szinteken a kiskocsmáktól a koncerttermekig, a színházaktól az operáig. Hatalmas színpadot építettünk a piactéren, de a külvárosba is szerveztünk műsorokat. A legfontosabb volt számunkra, hogy az emberek bevonódjanak a kultúrába, és benne is maradjanak, méghozzá napi szinten. És persze a turisták is. Most már a wroclaviak is tudják, hogy a kultúra nem azt jelenti, hogy egyszer egy héten elmegyünk színházba vagy moziba, vagy a hétvégén meglátogatunk egy múzeumot. A kultúra a mindennapok része kell, hogy legyen. Összejövünk és főzünk. Kimegyünk a parkba és táncot tanulunk, zenélünk egy kiskocsmában, és még sorolhatnám. Ahogy említettem, 2012-ben a wroclaviak csak 8 százaléka volt kultúrafogyasztó, 16-ban már 15 százalékos volt a részvétel, ez a szám most már 30,5 százalék. A koncerttermek, színházak tele vannak. Gyere el Wroclavba, és nézd meg magad!
A legtöbb embernek nincs sok fogalma arról, hogy mit jelent Európa. Tulajdonképpen ez az EKF egyik célja, hogy az emberek megértsék, hogy Európa nem egy pénztárca, hanem egy közösség, különböző kultúrákkal – és vannak dolgok, amik közösek bennünk, akkor is, ha nem egy nyelvet beszélünk.
Zoltán, Te hogyan fogod meggyőzni az embereket arról, hogy miért fontos az EKF?
Úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy nekem miért fontos ez. Mert tudom, hogy erről személyesen kell meggyőzöm az embereket. De nézzük kicsit messzebbről: kérdezzük meg azt, hogy mit jelent az embereknek Európa? Ha elmész egy faluba, 50 km-re Veszprémtől, akkor azt látod, hogy Európa csak egy műanyag táblát jelent az önkormányzat épületén, vagy a művelődési házon, hogy pl. 10 millió forintot adtak a felújításra. Sokan azt gondolják, hogy az Európai Unió egy pénztárca, ahova feltöltöd az igényeidet, és aztán lehívod a pénzt. A legtöbb embernek nincs sok fogalma arról, hogy mit jelent Európa. Tulajdonképpen ez az EKF egyik célja, hogy az emberek megértsék, hogy Európa nem egy pénztárca, hanem egy közösség, különböző kultúrákkal – és vannak dolgok, amik közösek bennünk, akkor is, ha nem egy nyelvet beszélünk. Mindannyian egy nagy csapat tagjai vagyunk. Az EKF egy eszköz, ami arra szolgál, hogy megváltoztassuk, ha úgy tetszik, újraindítsuk a környezetünket, a mi világunkat, ami jelen esetben Veszprém és a Balaton. Le kell cserélnünk egy csomó attitűdöt. A tipikus kultúrafogyasztás elég jól körülírható, van színház, múzeum, koncertterem, és elég jól behatárolható az a réteg, akit ez érdekel. De ennél sokkal több inaktív ember van, rengetegen élnek kis falvakban, lakónegyedekben és panelban, és ők nem igazán fogyasztják a kultúrát, nem mozdulnak meg, nincsenek bevonva. Személyes kihívásnak érzem, hogy őket is aktivizáljam, hogy legyenek részesei valaminek, amiről lehet, hogy nem is tudják pontosan, hogy micsoda, de talán választ kapnak, vagy csak inspirációkat, esetleg érzéseket, azért, mert valami olyan történik velük, ami eddig még sohasem. Valami, ami túlmutat a mindennapokon, a megélhetésen, a gondokon. Az EKF azt jelenti, hogy a kultúra valami olyasmi, amiben magad is részt vehetsz, nem egy passzív dolog. Kopogj be a szomszédaidhoz, akikkel egy házban laksz, de sosem beszélgetsz, menj el velük valahova, egyetek-igyatok, játsszatok vagy sakkozzatok. Ezt elérni – na ez ez igazi kihívás.
Veszprém nem könnyű eset, mert pl. az Utcazene Fesztivál idején teljesen tele van a város, de ha idejössz novemberben, egy hétköznap délelőtt, nem hiszed el, hogy ugyanabban a városban vagy. Üresek az utcák, terek, el se tudod képzelni, hova tűntek az emberek. Valószínűleg otthon vannak, tévét néznek, és ez nem feltétlenül azért van, mert rossz az időjárás. Őket kell kimozdítani a komfortzónájukból, ez a legfontosabb. De nem csak Veszprémben kell elérhetővé tenni a kultúrát. A 400-500 lelkes falvakba is el kell jutni, ahol sokszor csak azért passzívak az emberek, mert nincs közlekedés, az utolsó busz elmegy este nyolckor, hát hogy tudnál bejönni Veszprémbe színházat nézni? De az is nagyon fontos, hogy gondoljunk a fogyatékkal élőkre is, pl. hogy hogyan tehetünk élvezhetővé egy kiállítást egy vak ember számára, vagy egy koncertet egy hallássérültnek. És még annyi minden van...
