Magyarország idei hivatalos Oscar-nevezettje, az Akik maradtak ha nem is hibátlan, de méltó örököse a Testről és lélekről-nek.
Tóth Barnabás rendező hazánk egyik legismertebb rövidfilmes alkotójává vált az elmúlt évek során: Újratervezés című alkotását százezrek látták az interneten, Susotázs című darabja pedig kategóriájában bejutott az Oscar-jelöltek szűkített listájára idén. Most pedig elkészült első nagyjátékfilmje, az Akik maradtak amely annyira felülmúlta a várakozásokat, hogy az eredetileg a tévék képernyőjére szánt produkciót a mozikban fogják vetíteni, sőt ebben az évben (részben érdemi riválisok híján is) ez a mű lesz Magyarország hivatalos Oscar-nevezettje is. Nem akármilyen rezümével debütál tehát az Akik maradtak a filmvásznon - de vajon rászolgált hírnevére?
Körner Aladár (Hajduk Károly) nőgyógyász még évekkel a második világháború lezárulta után sem tudta maga mögött hagyni annak szörnyűségeit. A férfi ugyan lelkiismeretesen végzi dolgát, de életét céltalanul és örömtelenül tengeti. Egy nap azonban beállít hozzá egy dacos 16 éves lány, Klára (Szőke Abigél), aki folyamatosan egyre szorosabb köteléket alakít ki a férfival. A maga traumái miatt Klárának sincs egyszerű természete, de ketten együtt valahogyan mégis képesek arra, hogy fokozatosan újra megtanulják élvezni az életet.
Az Akik maradtak valódi cselekménye minimális, Tóth bonyodalmak generálása helyett sokkal inkább arra kíváncsi, hogy ez a két "tüskés" karakter hogyan lép túl a második világháború és a holokauszt traumáin, miközben az ország a kommunista hatalomátvétellel éppen visszacsúszik azokba a borzalmakba, ahonnan egyszer már kikecmergett. Bár nem szerelmi történet elevenedik meg a vásznon, az Akik maradtak szinte minden más tekintetben tökéletes szellemi örököse a Testről és lélekről-nek: visszafogott szépsége, kívülálló, sérült karakterei, az egymásra találás csodájának és a külvilág szörnyűségeinek szembeállítása mind hasonlóképpen jelen vannak. Ez a stílus természetesen kudarcot vallana a két főszereplő kiváló alakítása nélkül, azonban Hajduk Károly bámulatosan közvetíti egy-egy egészen apró rezdüléssel is a karaktere rezignáltságában jelen lévő elfojtottságot, Szőke Abigél pedig ugyan nem mindig ennyire hiteles, de korához képest elképesztően összetett alakítást nyújt.
Az élmény mégsem teljes, ugyanis az Akik maradtak egyszerre túl rövid és túl hosszú film. Bár képiségén cseppet sem látszik, hogy eredetileg tévéfilmnek szánták, 83 perces játékideje és az ebből eredő szerkesztés nem engedi kiteljesedni Tóth koncepcióját. Számos motívum, ötlet akkor hatna igazán, ha nem kellene átrohannunk a két szereplő megismerkedésén, alaposabban végigjárhatnánk kapcsolatuk állomásait, de ezt a szűkös keret nem engedi meg. Ugyanakkor így a lassúságnak, a szereplőkkel együtt merengő atmoszférának nem mindig van meg a jutalma. Tóth ugyan nem rág semmit a szánkba, de sejtetéseiből nem nehéz összerakni a karakterek múltját, lelkiviláguk mozgatórugóit, és alapvetően azért sem tesz sokat, hogy más jellemvonásokkal is felruházza őket, mint amelyek a film szempontjából feltétlenül szükségesek. Nem válnak teljesen hús-vér emberré, és néha azt érezzük, hogy kimaradunk útjuk meghatározó fordulópontjaiból.
Az alkotás más szeletei viszont éppen, hogy feleslegesen követelnek maguknak figyelmet: számos történetkezdeménnyel találkozunk, amelyek egy-két jelenet után egyszerűen elsikkadnak. Az Akik maradtak például többször is meglebegteti, hogy a napról napra egyre szabadabban tomboló Rákosi-terror hőseinket is utoléri, azonban ez minden egyes alkalommal üres fenyegetésnek bizonyul. De ugyanerre a sorsa jutnak egyes karakterek, vagy például Klára tanulmányainak motívuma.
A film tehát szenved attól, hogy szárnyait részben talán a vágóasztalon, részben valószínűleg már a tervezés fázisában megnyesegették kicsit, de szárnyalásában ez azért nem akadályozza meg. A hazai filmgyártás tehát egy újabb színvonalas produkcióval rukkolt elő, de sajnos Tóth Barnabás első filmje éppen azzal a különlegességgel és kiválósággal marad adós, amely például egy sikeres Oscar-kampányhoz lenne szükséges.
Az Akik maradtak teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.