Megerőszakoltak? Fizess bírságot!
Az elmúlt két évben a korábbiaknál sokkal többet beszélnek arról a társadalmi témáról, amelyet a megelőző évtizedekben sem lett volna szabad a szőnyeg alá söpörni. A szexuális zaklatás és a nemi erőszak komplett emberi életeket tehetnek tönkre tartósan, vagy akár örökre. A filmes kultúra hagyományait ismerve nem meglepő, hogy a jelen időszakban sok embert és médiumot foglalkoztató téma kapcsán egyre több, bántalmazott emberi sorsról és erőszakközpontú nyomozási tevékenységről szóló mozgókép lát napvilágot. Legutóbb a streamingkirály Netflix szállította le az Unbelievable című, 8 részes minisorozatot, amely ráadásul konkrét, megtörtént események alapján készült.
Az első epizód komor felirattal adja tudtunkra, hogy a következő események a valóságon alapulnak, és a látottak felkavaróak lehetnek. Ezt igazolandó, már az első képkockák is durva atmoszférával, a takaró alatt remegő Marie-val (Kaitlyn Dever) indulnak, aki az előző este átélt nemi erőszak sokkoló emlékképeivel viaskodik. A fiatal lánnyal kezdetben mindenki empatikusan és támogatóan viselkedik, ám a rendőrségi eljárás váratlan fordulatot vesz, amikor a bűntény estéjét pontosan felidézni képtelen Marie-t hazugsággal, és ezzel együtt hamis tanúzással vádolják meg, és még pénzbeli büntetést is kiszabnak rá. Kezdetben úgy tűnik, hogy a sorozat végig kizárólag ezen a fajsúlyos, néhol bírósági, máskor pedig lélektani drámába hajló vonalon fog mozogni, ám a második rész ugrik három évet előre az időben, és elkezd mesélni egy hasonló, de más kontextusban játszódó történetet. Marie kálváriája közben így azt is megfigyelhetjük, hogy az elhivatott nyomozónő, Karen Duvall (Merritt Wever), a rámenős és kemény Grace Rasmussen detektívvel (Toni Collette) kiegészülve igyekszik megoldani egy nemierőszak-sorozat hátborzongató ügyét.
Egy 2008-ban és egy 2011-ben játszódó szálon, az egyik vonalon a dráma, a másikon a vérbő krimi műfajában araszol előre a cselekmény, vagyis az Unbelievable arra vállalkozik, hogy párhuzamosan kettő filmstílusban alkosson maradandót. A produkció összteljesítménye pedig magabiztosan hozza is a magas színvonalat, bár a Marie önmaga és környezete általi lelki meghurcolását bemutató szál viszonylag hamar kifogy a mesélni valóból. Ám a készítők erre bölcsen reagálnak, és ahelyett, hogy ezt a vonalat önismétlővé tennék, és ezzel elvennék az üzenet élét, inkább nagyobb hangsúlyt fektetnek az izgalmas nyomokban és feszültségben gazdag krimicselekményre.
A bűnügyi szál nem csak azért magával ragadó, mert esszenciális krimiként ügyesen fenntartja a néző érdeklődését, gyanúsítottról gyanúsítottra és részletről részletre ugorva, hanem azért is, mert tudatos fokozatossággal építkezik. Mindig csak egy kisebb új elemet vezet be, azt alaposan körbejárja, és arról sem feledkezik meg, hogy a nyomozás hátterében húzódó labormunka részleteibe is beavasson bennünket. Ez utóbbit ráadásul zseniális húzással, egy sok tekintetben felvilágosításra szoruló gyakornok karakterével teszik természetessé az alkotók. Emellett az események kicsit még a bosszúfilmek hangulatát is megidézik, hiszen kettő erős jellemű nyomozónő ered a nőket bántalmazó elkövető után.
Itt jogos új bekezdést kezdeni, hiszen az Unbelievable az aktuális mondanivalón és az érdekfeszítő cselekményen túl elsősorban a nyomozást végző két detektív, illetve az őket alakító színésznők miatt válik felejthetetlenné. Toni Collette elsősorban húzónévként kerülhetett a stábba, de abszolút meghálálja a bizalmat a rátermett, sokat látott Rasmussen nyomozó szerepében, bár produktuma néha kissé túl teátrálissá válik. Merritt Wever kétségbe vonhatatlanul viszi a prímet. Karen Duvall bőrében szerény, visszafogott, de céltudatos és tántoríthatatlan detektívet kelt életre a figurához méltó, alázatos átlényegüléssel. A két főszereplő közös munkájának keretei között a részletesen és alaposan megírt figurák tartalmas, remekül megírt párbeszédes jelenetekben nyílnak meg egymás és a néző előtt.
A feltárulkozás természetesnek hat, hiszen az Unbelievable olyan sorozat, amely nem felhőtlen időtöltéssel, hanem komoly témák kendőzetlen bemutatásával köti le a befogadót, és habár az utolsó epizódra már valamelyest elfárad, összességében maradandó, erőteljes élményt nyújt. A Netflix minisorozatként mutatta be, de a pozitív visszhangot figyelembe véve könnyen elképzelhető, hogy antológiaszériaként mégis tovább folytatódik a produkció, amely ellen a színvonal megtartásának feltételével nem is igen lehetne kifogásunk.
