Alig debütált a FOMO a mozikban, máris az év egyik legfontosabb filmjeként emlegetik. Hartung Attila elsőfilmes rendezővel beszélgettünk.
A fiatal rendező a felelősségvállalásról mesél Gergő történetén keresztül, akinek az élete örökre megváltozik egy balul sikerült házibuli után. Frappáns képi és zenei megoldásai révén a FOMO ijesztően közel hozza a nézőhöz a Z generáció, vagy inkább az egész mai magyar társadalom pszichéjének sötét bugyrait. És ez jó. Jó, mert lehet róla beszélni: a fearofmissingout.hu-n például pszichológusok közreműködésével összeállított segédanyagok, kérdések, szerepjáték instrukciók támogatják a film közös feldolgozását tanárokkal, diákcsoportokkal, vagy akár családtagokkal.
A filmről írott kritikánk itt olvasható.
„Visszajelzések kapcsán azt gondolom, hogy minden filmnek megvan a maga közönsége. Abban reménykedem, hogy ez a film is megtalálja majd a sajátját, és a megtekintés után beszélgetéseket implikál.” – mondja a rendező. A film komoly témát dolgoz fel, érthető módon a forgatás próbára tette az alkotókat: „Az egész elkészítési folyamat az első szinopszistól a bemutatóig hatalmas kihívás volt. Hol lefogytam, hol az idegrendszerem szórakozott velem, de összességében nagyon élveztem. Főként a forgatást, és amikor a 8 fiatal szereplővel próbálhattam.” Leginkább a főszereplő kiválasztása okozott problémát: Gergő személye nagyon hangsúlyos a filmben, hiszen az ő perspektívájából látjuk az eseményeket. „Gergő karaktere lett meg a legkésőbb a casting során. Elképesztően sokáig kerestük, majd Yorgoszt egy barátom ajánlotta. Eszébe jutott, hogy van egy fiú ugyanabban a kávézóban, ahol ő dolgozik, és azt javasolta, hívjam be castingra. Yorgosz nagyon megtetszett, szuperül elemzett és nagyon okosan állt hozzá az improvizatívabb feladatokhoz. Ezután mesélte csak el, hogy van egy bandájuk és sokat zenélnek. Aztán esett le, hogy az a zenekar a Deep Glaze, amit utána meg is szerettem, mert szuper zenét csinálnak.”
Ha már zenéről van szó, meg kell említenünk azt is, hogy számos kurrens előadó dalai felcsendülnek a filmben, a nyitó és záródalt például a Fran Palermo frontembere jegyzi: „Konsiczky Dáviddal (Csaknekedkislány zenekar), a film zeneszerzőjével agyaltunk rajta, hogy az eleje és legvége nagyon-nagyon hangsúlyos pont legyen a zenében. Ehhez egy-egy külön tracket kellett írni. Mivel mindketten nagyon szeretjük Henri (Fran Palermo) zenéit, ezért gyorsan el is dőlt, hogy meg fogjuk őt kérdezni, van-e hozzá kedve. Henri pedig megírta a két dalt és ezen kívül dolgozott más számokban is a filmben. Nekem a film végi dal nagy kedvencem (Coin in the Fountain).”
Ami a FOMO üzenetét illeti, felmerülhet a kérdés: mi vezethetett az ábrázolt helyzet kialakulásához? Mi dönti el azt, hogy ki mivé válhat egy adott pillanatban? Mi történik napjaink Budapestjén, ahol az egoizmus és a gyengébbek elnyomása része a generációról generációra öröklődő viselkedésmintáknak? A rendező az egyén felelősségét hangsúlyozza: „A történet magja az, hogy egy bocsánatkérés még nem mentesít a tetted alól. Gergő ebben a történetben nem áldozat, hanem elkövető. Ha áldozatként tekintenénk rá, akkor azt feltételezhetnénk, hogy fel lehet menteni a tette alól. Lehet vizsgálni a körülményeket (csordaszellem, social media, szülők, alkohol), de a végső pillanatban ő hoz egy döntést.”
A film szokatlan, furcsa címe arra a frusztráló érzésre utal, ami gyakran elfogja a ma emberét : a mindennapok során rengeteg inger és információ ér minket, nagy önismeret és tudatosság kell ahhoz, hogy eldöntsük, mi az ami valóban fontos számunkra, hol kell valóban jelen lennünk. „Gimi alatt nagyon nem akartam kimaradni a péntek és szombat esti sörözésekből. Ha nem tudtam elmenni, akkor a hét elején mindig azt hallgattam, hogy „húúú, mekkora buli volt, amikor eltört a biliárd dákó” és hasonlók. De ugyanezt az életérzést/szorongást egy insta poszt is kiváltja, ha valamiről lecsúsztam és a fotó azt érzékelteti, hogy ott történnek a nagy dolgok”.
A filmben számos példát láthatunk arra, hogyan befolyásolja a fiatalokat a közösségi média használata során tapasztalt (ám korántsem biztos hogy valódi) összetartozás érzése: Gergő és barátai őrült kihívásokat vesznek videóra és osztanak meg a nyilvánossággal, az így szerzett népszerűség pedig pozitív megerősítésként szolgál számukra. Továbbá azt is ijesztő látni, ahogy az ominózus házibuli után az áldozatot, Lillát rosszmájú kommentekben szedik ízekre, ami jócskán kimeríti az internetes zaklatás fogalmát. „A történet nem általánosítja a youtubereket és a Z generációt. Szerintem ettől függetlenül, amit a cselekményben látunk, az sajnos előfordulhat a valóságban is. Bizonyos szempontból túlzó és sűrű a cselekménye a filmnek, de nem gondolom disztópiának.”
A mai ember számára természetes, hogy az online térben bármi egyszerűen megkonstruálható és ugyanolyan könnyedén törölhető is. Az életben sajnos nincs törlés opció – figyeljünk jobban magunkra, figyeljünk jobban egymásra.
