A Drakulics elvtárs kétségkívül egyedi, de túlságosan kidolgozatlan próbálkozás a vámpírfilm műfajának hazai környezetbe történő átültetésére.
Bodzsár Márk Isten műszak című filmje sokunk számára mérföldkőnek bizonyult a hazai filmgyártásban: bár nem ez volt az első darab, amely az Andy Vajna által felállított Magyar Nemzeti Filmalap égisze alatt megjelent, ez volt az első, amely jelét adta, hogy az új testülettől izgalmas, minőségi produkciókra számíthatunk. Bodzsár másodjára sem egy unalmasan hangzó alapötlettel rukkolt elő, hiszen egy Kádár-korba helyezett vámpír-vígjátékot hozott össze, azonban a Drakulics elvtárs már sokkal több kívánnivalót hagy maga után.
A történet szerint az ÁVH két ügynökét, Kun Lászlót (Nagy Ervin) és Magyar „Madárka” Máriát (Walters Lili) megbízzák azzal, hogy figyeljék meg az 1972-ben Magyarországra látogató Fábián Bélát (Nagy Zsolt). A párt először arra gyanakszik, hogy a korábban Kubában harcoló, de éppen Amerikában élő Fábián idegen érdekeket szolgál, azonban párosunk sokkal aggasztóbb jelekre talál: a papíron 62 éves férfi látszólag egy percet sem öregedett, és valamiért rendkívül szereti a vért. Kunt azonban célpontjuk feltételezett vámpír-voltánál is sokkal jobban zavarja, hogy feletteseik egyre inkább azt várják barátnőjétől, Máriától, hogy csábítsa el Fábiánt.
Bodzsár sokat nem cicomáz ezen az alapkonfliktuson, sőt látszólag forgatókönyvében semmin nem cicomázott sokat: a Drakulics elvtárs különösebb elképzelés nélkül egymásra dobált ötletek kidolgozatlan halmazának tűnik. Műfajok, fel-feldobott motívumok, történelmi áthallások, karakterkezdemények és gyökértelen nosztalgia keverednek ebben a szédítő, esetleges kavalkádban. A romantikus filmekből, illetve a kémtörténetekből származó kézenfekvő műfaji keretek ugyan viszik előre a dramaturgiát, de a kisebb elemek különösebb összefüggés nélkül csapódnak bele az összképbe.
Fábiánra például annyira jól sikerült ráhúzni a titokzatos idegen skatulyáját, hogy a film végére sem tudunk meg semmit visszatérésének okairól, céljairól, szándékairól vagy érzelemvilágáról. A másik két főszereplő küldetése zagyva és ennek megfelelően elég átlátszó ürügy arra, hogy Fábián útjába kerüljenek, a mellékszereplők jelentős részét vagy túlhasználja, vagy túl kevéssé használja a film: Bödőcs Tibor, Magyarország jelenlegi legnépszerűbb humoristája például csak arra kell, hogy kétperces szereplése alatt előadja untig ismert politikus-manírjait.
A Drakulics elvtársban az a furcsa, hogy a hasraütésszerű húzások áradata ellenére is érezhető, hogy Bodzsárnak volt vele elképzelése (elvégre nem véletlenül fog valaki egy Kádár-kori vámpírtörténet leforgatásába), csak éppen megragadt az alkotásnak azon fázisában, ahol koncepcióját még nem képes céltudatosan, kristálytisztán kommunikálni. A másfél órás játékidő folyamatos tapogatózással telik, amelynek során próbálunk megragadni valamit a film gondolatmagvaiból: a pártállamot akarja kifigurázni, egyfajta szimbolikus hidegháború zajlik le a Nyugatról jött Fábián és a magyar kommunisták között, netán a szerelem erejéről akar mesélni, vagy éppenséggel mindössze csak egy gulyáskommunista vérszívó-gegparádét látunk? Mindegyik elméletre fogunk pro és kontra érveket is találni a film káoszában.
Részben ez a Drakulics elvtárs szerencséje is, ugyanis így az is garantált, hogy mindenki számára akadnak benne tetszetős részletek. A humor ugyan hullámzó színvonalú, viszont néha már egy-egy káromkodás is meg tud nevettetni, a politikai szatíra mögül előbújó tragédiák is van, hogy szíven ütnek, és akad egy jelenet, amely nagyobb kontextus híján is egészen katartikusnak bizonyul. De telitalálat Kun elvtárs egy számmal kisebb öltönye vagy a konyhájából egy visszapillantó tükrön keresztül kukucskáló házmester is – a Kádár-nosztalgia tulajdonképpen pontosan úgy fejti ki hatását, mint a Stranger Things vagy a modern Star Warsok öncélú visszautalgatásai. A színészekre sem lehet panaszunk: egy-egy erőltetett vagy megfáradt alakítás ugyan előfordul, viszont a legtöbb mellékalak pont a megfelelő mértékben abszurd, Walters Lili pedig elbűvölő a főszerepben.
Ha tehát csak másfél órányi kikapcsolódásra vágyunk, amelytől nem várjuk, hogy elgondolkodtasson, vagy hogy egyáltalán értsük, a Drakulics elvtárs végső soron nem fog csalódást okozni. A következetes hangulatteremtésének és a műfaji panelek hű alkalmazásának hála, formája mindenképpen van a filmnek, de az Isten műszak alapján ennél sokkal összetettebb és mélyebb alkotást is lehetett várni Bodzsár Márktól - és a legszomorúbb, hogy ennek lehetősége meg is volt a Drakulics elvtársban.
A Drakulics elvtárs teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.
