Paul Rudd kontra Paul Rudd.

Aki egy kicsit is ambíciózus, és ápolgat terveket, vágyakat jövőjére nézve, az minden nap igyekszik egy kicsit jobbá válni. Felismerni hibáit, rendszerezni magában a változtatásra szoruló tulajdonságokat, hogy aztán nekiállhasson dolgozni személyiségén, amíg el nem éri, hogy őszintén vissza tudjon mosolyogni tükörképére. Persze vannak azok, akik inkább menekülnek saját negatív vonásaik elől. Ők olyanok, mint Miles Elliot (Paul Rudd), a Living With Yourself (magyar címén Az élet önmagammal) című Netflix-sorozat főhőse, aki hajlandó egy, a feleségével közös megtakarításukat teljes egészében felemésztő orvosi beavatkozásnak alávetni magát. Az eljárás a DNS teljes újrakonstruálását, ezzel a páciens személyiségének a lehető legjobb összeállítását ígéri. A mindennapi életében szürke, szerencsétlen és sikertelen reklámszakemberként élő Miles kapva kap az alkalmon, ám arra nem számít, hogy a beavatkozást követően zsákba tekerve, a föld alatt ébred, hogy ezt követően felfedezze: saját boldogabb, pozitívabb mása vette át a helyét a munkájában és a házasságában.

Többek között Tom Hardy, Ewan McGregor és Nicolas Cage után Paul Rudd is elvállalta, hogy ugyanabban a produkcióban kettő karaktert is eljátszik, ezzel számos jelenetben színészpartner helyett önmagával szerepel. A főszereplő karakter duplikálása nem újdonság a filmművészetben, ahogy a furcsán megváltozott ismerős által a főhősnek ajánlott forradalmi, de aztán sok bonyodalmat okozó eljárás is többször előforduló ötlet. A Living with Yourself alapvetéseiben így nem igazán eredeti történet, ahogy a házassági válságot és a munkahelyi nehézségeket körbejáró epizódjai is az átlagos dramedykhez hasonlóan, enyhe cinizmussal és jól megtalált betétdalokkal teremtenek atmoszférát.

Ennek megfelelően a Netflix új produkciója nagyjából úgy működik, mint egy egész jó, de inkább erős közepes keserű komédia, amely nevettetve igyekszik rávilágítani a modern nyugati ember egyenként kisebbnek tűnő, de nagy számban életeket romba döntő hétköznapi problémáira. A gond az, hogy igazán jókat röhögni mégis viszonylag ritkán lehet az első évad nyolcszor fél órája alatt, hiszen a helyzetkomikumok nem rendelkeznek elég erővel. Rendszerint érdekesek, de az alkotók nem tudják kellő mértékig fokozni őket. A komédia oldaláról a cselekmény helyett sokkalta inkább a színészi játékban találhatunk emlékezetes megmozdulásokat. Paul Rudd továbbra is a jelenkori Hollywood egyik legszimpatikusabb komikusa, aki újfent remekül helytáll, kedvetlen kisemberként és törtető nagymenőként egyaránt, azaz mindkét Miles Elliot bőrében nagyszerűen teljesít. Jól asszisztál neki a Miles feleségét életre keltő Aisling Bea, aki elsőosztályú brit akcentusával és hitelességével tökéletesen a szerepben.

Az ügyes főszereplők mellett a történetvezetés is tartogat egy-két finomságot, hiszen habár a forgatókönyv a nézőt megnevettetni nem annyira, meglepni annál inkább képes. Az alapsztori és a történeti keretek sablonosak ugyan, ám a cselekményt előresegítő kisebb-nagyobb fordulatok többségükben váratlanul és kiváló időzítéssel érkeznek. Nem engedik egy helyben toporogni az eseményeket, ehelyett arra ösztönzik a sztorit, hogy folyton haladjon előre, ha nem is a katarzis, de egy egészen hangulatos, keserédes és ötletes zárójelenet felé.

A Living with Yourself korrekt dramedy, amely gyakran drámaként és sci-fiként jobban helytáll, mint komédiaként, de kétségtelen, hogy egyik minőségében sem kimagasló. Ellenben viszont pörgős és viszonylag érdekes, ráadásul nem is hosszú, szűk négy óra alatt az egész évad lepörgethető. Jobb program híján egy-két estés műsornak alkalmas.