Az Undone nemcsak az év legkülönlegesebb sorozata, de egyben az egyik legjobb is.
Nehéz lenne pontosan leírni az Undone-t: egyszerre kreatív látványvilágú, animációs sci-fi/fantasy és teljesen mindennapi problémákat taglaló, realista dráma, amelyben az utóbbi évek legegyedibb művei köszönnek vissza. Raphael Bob-Waksberg és Kate Purdy műve olyan kísérlet, amely már egyáltalán azért főhajtást érdemel, hogy megszületett.
Alma Winograd-Diaz (Rosa Salazar) gyűlöli életének átlagosságát: hogy átlagos munkája van, átlagos dolgokat csinál átlagos barátjával, hogy anyja állandóan zaklatja azokkal az átlagos dolgokkal, amikkel a szülők zaklatják felnőtt gyermekeiket, és hogy húga komoly ballépést fog elkövetni házasságával. Ez a feszültség addig gyűlik benne, amíg egy komoly balesetbe hajszolja magát. A kórházban feleszmélve az ágya mellett találja évtizedek óta halott édesapját (Bob Odenkirk), akitől megtudja, hogy képes az időutazásra, viszont emiatt rá vár a feladat, hogy kiderítse, az apa hogyan és miért veszítette életét.
Ezzel pedig megkezdődik a téren és időn, sok esetben pedig egészen különböző emberi sorsokon átívelő utazás. Az Undone rotoszkópos animációs technikával készült, amelynek lényege az, hogy élőszereplős felvételeket rajzolnak át és egészítenek ki az animátorok. Ez jelen esetben lehetőséget biztosít arra, hogy Alma álomszerű időugrásai és mindennapi élete egyforma képiségbe mosódjon össze, és már mi se tudjunk különbséget tenni a valóság, a visszaemlékezések, a konkrét időutazás és az álmok között. Viszont ez a hibrid technika arról is gondoskodik, hogy a színészek játékának hitelessége vesszen el az animáció révén, márpedig az Undone nagyban támaszkodik ezekre az alakításokra.
Rosa Salazar az Alita: A harc angyala után ismét bizonyítja, hogy karizmája bármilyen animációs rásegítésen átüt, és jelentős részben a pazar szövegkönyvnek is hála egy igen magával ragadó főalakként viszi a hátán a sorozatot. Bár kívülálló főhőse és a központi elemként helyet kapó testvéri kapcsolat miatt legtöbben a Fleabaget hozzák párhuzamként az Undone kapcsán, sokkal inkább az egyik fő alkotó, Raphael Bob-Waksberg korábbi klasszikusa, a BoJack Horseman egy kevésbé nihilista változata köszön vissza benne. Alma ugyanis hasonló cinikus szellemességekkel bombázza környezetét, mint az említett széria címszereplője, ezzel pedig nemcsak a kozmikus, de a hétköznapi is egészen érdekessé válik az Undone-ban.
Természetesen éppen az a legnagyobb kihívása ezeknek a koncepcióknak, hogy hogyan meséljenek banális emberi problémákról nagyszabású, de nem irreálisan absztrakt körítésben, és bár az Undone sem oldja meg tökéletesen a feladatot, alkotói felettébb remek munkát végeztek. A cselekményt mozgató rejtély megfejtése például igencsak katarzis-gyilkos, ugyanakkor a legjobb pillanatok éppen azok, amikor Alma egészen egyszerű alapigazságokra döbben rá kozmikus eszközei segítségével. A sorozat hibátlanul mutatja meg, hogy hogyan gyűrűznek tovább egészen apró sérelmek, benyomások, ballépések is több generáción, és hogyan vannak hatással egészen tudattalanul életünkre.
Sajnos a játékidő szűkössége (a nyolc epizód összesen nem tesz ki három órát) miatt az Undone pont akkor ér véget, mire igazán elkezdhetné kifejteni elképzeléseit, és bizonyos gondolatokat, témákat csak szőrmentén érint. De még így is egy hihetetlenül sokrétű produkciót látunk, főleg a rendelkezésre álló keretekhez képest, tehát hiába van okunk bizonyos fokú elégedetlenségre, az Undone esetében már az is kisebb csoda, hogy egy ilyen bátor ötletet ennyire jól sikerült megvalósítani.
Az Undone teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.
